Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Elutasították a Szabad Európa Oroszországban bebörtönzött újságírójának fellebbezését


Alszu Kurmaseva a kazanyi bíróság meghallgatásán 2024. május 31-én
Alszu Kurmaseva a kazanyi bíróság meghallgatásán 2024. május 31-én

A tatárföldi legfelsőbb bíróság kedden elutasította Alszu Kurmaseva fellebbezését azon döntés ellen, amellyel meghosszabbították előzetes letartóztatását.

Rizvan Juszupov, az ügyben eljáró bíró helybenhagyta a körzeti bíróság előző havi határozatát, amellyel ismét, ezúttal legalább augusztus 5-ig meghosszabbították a Szabad Európa tatár–baskír szolgálatának dolgozó újságíró letartóztatását.

Kurmaseva május 31-i bírósági meghallgatásán arról számolt be, hogy az utóbbi időben jelentősen romlott az egészségi állapota, műtétre lenne szüksége, ennek dacára elutasították a kérelmét, hogy házi őrizetbe kerülhessen. Arra is kitért, hogy utoljára tavaly októberben hallhatta két lánya hangját.

Ehhez kapcsolódóan: Oroszországban ismét meghosszabbították a Szabad Európa újságírójának letartóztatását

Matthew Miller amerikai külügyi szóvivő Alszu Kurmaseva haladéktalan szabadon bocsátására szólította fel Oroszországot. Arra a kérdésre ugyanakkor nem válaszolt, hogy miért nem nyilvánították még jogellenesen bebörtönzött személynek, mint Evan Gershkovichot, a The Wall Street Journal (WSJ) munkatársát és Paul Whelan egykori tengerészgyalogost, akik szintén Oroszországban raboskodnak, sokak szerint koholt vádak alapján.

Evan Gershkovich a moszkvai bíróság meghallgatásán 2024. február 20-án
Evan Gershkovich a moszkvai bíróság meghallgatásán 2024. február 20-án

A Szabad Európa prágai irodájában tevékenykedő, amerikai–orosz kettős állampolgár nő még tavaly májusban utazott a szülőföldjének számító oroszországi Tatár Köztársaságba családi vészhelyzet miatt.

Átmenetileg őrizetbe vették már június 2-án, amikor a kazanyi repülőtéren várta Prágába tartó járata indulását. Mindkét útlevelét és a telefonját is lefoglalták, azóta nem hagyhatta el Oroszországot.

Ártatlannak vallja magát a Szabad Európa Oroszországban bebörtönzött amerikai újságírója
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:20 0:00

Öt hónapnyi várakozás után tízezer rubeles pénzbírságot szabtak ki rá, amiért nem regisztrálta amerikai útlevelét az orosz hatóságoknál. Még útlevelei visszaadására várt, amikor október 18-án bejelentették, hogy újabb vádat emeltek ellene, amiért nem regisztrálta magát külföldi ügynökként. Az orosz hadseregről szóló rágalmak terjesztésével is vádolják. Ha elítélik, akár tíz év börtön várhat rá.

A Szabad Európa, illetve az Egyesült Államok kormánya szerint a vádakat megtorlásként emelték ellene újságíróként végzett munkájáért.

Öt négyzetméteres a kétfős zárka – börtönkörülményeiről beszélt a Szabad Európa Oroszországban fogva tartott újságírója
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:01:56 0:00

Moszkva a vád szerint alkualapnak használja az amerikai állampolgárok fogva tartását, hogy szabadon bocsátásukért cserébe bebörtönzött oroszokat tudjanak hazahozni az Egyesült Államokból.

A Kreml sokak szerint a gyilkosság miatt Németországban 2021-ben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt kém, Vagyim Kraszikov szabadon bocsátását kívánja elérni.

Ehhez kapcsolódóan: Életfogytiglanra ítéltek egy orosz kémet Németországban

Vlagyimir Putyin orosz elnök nemrég úgy hivatkozott a férfira, mint akit egy, a csecsenföldi háborúban orosz katonákat ölő „bűnöző likvidálása” miatt börtönzött be az Egyesült Államok egyik szövetségese.

Februárban kéttucatnyi ország Kurmasevát jelölte az UNESCO/Guillermo Cano 2024-es sajtószabadság-világdíjára.

Az 1997-ben alapított kitüntetést évente ítélik oda olyan személyeknek és csoportoknak, akik az őket érő veszélyek ellenére kiemelkedően járultak hozzá a sajtószabadság védelméhez és előmozdításához szerte a világon.

XS
SM
MD
LG