Amikor nemrég Tucker Carlson az ukrajnai invázió okairól kérdezte Vlagyimir Putyint, az orosz vezető előadást tartott neki hazája történelméről. A 71 éves elnök mintegy húsz percen át sorolta a neveket és az évszámokat, visszamenve egészen a IX. századig.
Putyin még egy mappát is adott az amerikai tévésnek bizonyos történelmi dokumentumok másolatával azon állításának alátámasztása érdekében, miszerint az oroszok és az ukránok történelmileg egy nép, Ukrajna szuverenitása pusztán a szovjet idők illegitim maradványa.
Carlsont szavai szerint sokkolta a történelemlecke, azonban az orosz kormányt ismerők számára ez legkevésbé sem volt meglepő. Oroszországban a történelem rég a propaganda eszköze a Kreml politikai céljainak előmozdítására.
Ehhez kapcsolódóan: A szörnyeteg visszatér – Sztálin árnya vetül a putyini Oroszországra
Az orosz hatóságok támogatottságuk növelése érdekében az ország korábbi győzelmeit felnagyítani, míg a történelem dicstelenebb fejezeteit elhallgatni próbálják. Tankönyveket írnak át, óriási történelmi kiállításokat hoznak létre, továbbá elnyomják – esetenként keményen – a narratívájuknak ellentmondó hangokat.
Orosz tisztségviselők rendszerint dühösen reagálnak, amikor Ukrajnában vagy más európai országban szovjet emlékműveket távolítanak el, amelyekre sokan a múltbeli elnyomás nem kívánt mementójaként tekintenek, sőt a napokban egyes állami vezetők ellen körözést is kiadtak emiatt.
„A hatóságok kezében a történelem kalapáccsá vagy még inkább baltává változott” – jelentette ki Oleg Orlov, a legtekintélyesebb orosz jogvédő szervezetnek számító, mára betiltott Memorial társalapítója.
Ehhez kapcsolódóan: Vörös zászlók – Visszatértek a szovjet jelképek az orosz hadseregbe
Putyin negyedszázada tartó uralmának már első éveiben is többször hangoztatta, hogy az oroszoknak büszkének kell lenniük történelmükre. Érvelése szerint még a Joszif Sztálin szovjet diktátorhoz hasonló, vitatott személyiségek is hozzájárultak Oroszország nagyságához.
Az orosz elnök kiemelte, hogy „egy alapvető állami narratívának” kell lennie különböző, egymásnak is ellentmondó tankönyvek helyett. Ezért egyetemes történelemtankönyv összeállítására szólított fel a narratíva terjesztése céljából. Ez a megközelítés éles bírálatokat kapott történészek részéről, és az ukrajnai háború megindításáig nem is nyert igazán teret.
A moszkvai kormány tavaly négy ilyen új tankönyvet mutatott be a 10. és 11. osztályos diákok számára. Ezekben az ukrajnai „különleges katonai művelet” is szerepel, a hidegháborúért a Nyugatot hibáztatják, a Szovjetunió összeomlását pedig a XX. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának nevezik.
Egyes történészek propagandának minősítették a tartalmat. „A Szovjetuniót és később Oroszországot mindig ostromlott erődként írják le, amelyet ellenségek vesznek körbe” – mutatott rá Nyikita Szokolov.
Ehhez kapcsolódóan: Birodalmi vízió és liberalizmusexport: történészek az orosz és az amerikai imperializmusról
A Kreml narratívája az állami finanszírozással létrehozott, országszerte már huszonnégy városban jelen lévő „történelmi parkokat” is uralja. A szakértők szerint több kiállítást is pontatlanságok jellemeztek az orosz vezetők és hódításaik szándékos dicsőítése mellett.
Az Oroszország sérthetetlenségéről szóló narratíváknak fontos eleme a náci Németország felett aratott második világháborús győzelem, amely integráns részévé vált az orosz identitásnak.
A Szovjetunió a becslések szerint 27 millió embert veszített a háborúban, amelynek során Sztálingrádtól visszaszorították a német erőket egészen Berlinig. A győzelemhez vezető szenvedés és bátorság azóta is sarokkőnek számít, Putyin alatt a győzelem napja az ország első számú világi ünnepévé vált.
A hatóságok számára az orosz történelem pusztán út egyik győzelemtől a másikig – hangsúlyozta Orlov, akinek szervezete 2022-ben elnyerte a Nobel-békedíjat. „És újabb gyönyörű győzelmek állnak előttünk. A Kreml azt mondja, hogy büszkének kell lennünk a történelmünkre; a történelem annak eszköze, hogy beleneveljék az emberekbe a patriotizmust. Nézőpontjuk szerint a hazafiság természetesen a vezetés elismerése is – legyen szó a cári Oroszország, a Szovjetunió vezetéséről vagy a jelenlegi vezetésről” – húzta alá.
Ahogy a győzelem napi ünnepségek az évek folyamán egyre nagyszabásúbbá váltak, a putyini kormány a Szovjetunió háborús tetteinek bármifajta megkérdőjelezését vagy bírálatát is egyre kevésbé tűri el.
Az egyetlen független orosz televíziós csatorna, a Dozsgy még 2014-ben szavazásra kérte a nézőit arról, hogy szerintük a szovjeteknek fel kellett volna-e adniuk Leningrádot, hogy elkerüljék az áldozatokat. Ugyanebben az évben a kormány bűncselekménnyé minősítette a „nácizmus rehabilitációját”, továbbá „a tudatos álhírterjesztést a Szovjetunió második világháború alatti cselekedeteiről”. Az első ítélet 2016-ban született meg e jogszabályok alapján.
A sztálini elnyomásról szóló kutatások és társadalmi vita is jelentős akadályokba ütközött már az utóbbi években. Elemzők rámutattak a megkerülhetetlen párhuzamokra a jelenlegi fellépéssel a másként gondolkodókkal szemben, aminek nyomán emberek százai kerültek rács mögé.
Ehhez kapcsolódóan: Az oroszországi ellenvélemények elnyomása 2023-ban: a Szovjetunióban működött, ahogy most is
Tamara Eidelman történelemtanár szerint a Kreml által a társadalomra kényszeríteni kívánt történelmi narratíva több fő elemet foglal magában: az állam elsőbbségét, amelynek ügyei fontosabbak az egyéni életeknél; az önfeláldozás kultuszát, azt, hogy az ember legyen kész feláldozni az életét valami nagyobb célért; és a háború kultuszát.
„Utóbbit természetesen soha nem mondják ki nyíltan. »Mi mindig békére törekedtünk. Mindig támadás ért bennünket, és pusztán viszonoztuk«” – közölte, hozzátéve, hogy mindez tökéletesen megágyazott ideológiailag az ukrajnai inváziónak.
