Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Pintér Bence: „Nincs még egy város, ahol ilyen szintű megszorítás volt”


Múzeumot, könyvtárat, uszodákat, mindent bezárt tavaly ősszel a győri önkormányzat. Elvették az óvónők ingyenes ebédjét és ruhapénzét, eközben továbbra is luxusautókat hajtott a fideszes polgármester – mondja az ellenzék polgármesterjelöltje. Pintér Bence azt állítja, nem akar foglalkozni a Dézsi–Borkai-háborúval, helyi ügyekre koncentráló, szakmai programot tervez bemutatni a győrieknek.

Miután évek óta egy helyi portál újságírójaként vív csörtét Dézsi Csaba Andrással, Pintér Bence szeptemberben bejelentette, hogy a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület jelöltjeként elindul a polgármesteri címért.

Az LMP és a Momentum támogatja, de még mindig nem tudni, végül ő lesz-e az ellenzék közös jelöltje.

  • 16x9 Image

    Benyó Rita

    Benyó Rita a Szabad Európa újságírója. Két évtizede dolgozik politikai újságíróként. Pályáját az InfoRádióban kezdte, később a TV2, majd 2009 és 2011 között az MTV parlamenti és politikai tudósítójaként dolgozott. Ezt követően a Hír24 Híradójának szerkesztő-műsorvezetője, majd az ATV Heti Napló című műsorának, illetve a Jelen című hetilapnak a riportere volt. A politika mellett kulturális és gasztronómiai témákkal is foglalkozik.

XS
SM
MD
LG