Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Hozzá kellett nyúlni itthon a második körre félretett vakcinákhoz


Pfizer oltóanyag szállítmány érkezik a Békés Megyei Központi Kórházba 2021. január 12-én.
Pfizer oltóanyag szállítmány érkezik a Békés Megyei Központi Kórházba 2021. január 12-én.

Kevesebb, mint 11 ezer Moderna-vakcina érkezett a várt 18 ezer helyett – ezzel indokolta az országos tisztifőorvos az operatív törzs tájékoztatóján, hogy át kellett alakítani az oltási tervet. Kiderült, hogy hozzá kellett nyúlni a második körös oltásokra félretett vakcinákhoz.

Müller Cecília elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók többségét valamint az idősotthonok, szociális otthonok lakóinak és dolgozóinak jelentős részét már beoltották.

A héten indul az oltási terv harmadik fázisa. A háziorvosok a praxisukban lévő 89 évesnél idősebb emberek közül oltják majd azokat, akiknél ez a kórtörténetük alapján a leginkább indokolt. Magyarországon eddig mintegy 238 ezer embert oltottak be a koronavírus ellen és több mint 61 ezren a második oltásukat is megkapták.

Müller Cecília megerősítette azt a sajtóértesülést, hogy engedélyezték a második körös oltásokra félretett vakcina egy részének első körös beadását, de mint mondta, a közeljövőben érkező vakcinákból pótolják majd ezt a mennyiséget, így a tisztifőorvos szerint nincsenek veszélyben a második körös oltások.

Ezen a héten 85 ezer 410 adag Pfizer/BioNTech vakcina érkezik és Moderna oltóanyagot is várnak, de ennek mennyisége bizonytalanabb, tette hozzá a tisztifőorvos.

Késik az otlóanyag, nő a feszültség az EU-ban
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:26 0:00

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

XS
SM
MD
LG