„Mami, 2020. december 25.” Egy méterrel arrébb: „1925-2021 - apa, nagyapa”. Kicsit mellette egy gyerekrajz – és rengeteg mécses, virág. Így néz ki 2021 áprilisának elején Prága főtere, több, mint 20 ezer fehér kereszttel, melyek mindegyike a koronavírus egy-egy áldozatát jelképezi. Szívbemarkoló, mellbevágó látvány. Szubjektív levél Prágából.
„Elhunyt 285 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 966 főre emelkedett.” Mindez az egy éve mindennapossá vált magyar (esetünkben pénteki) kormányzati közlemény második-harmadik sorában, egyetlen mondattal. Mindig ugyanazzal a mondattal, csak a számok cserélődnek.
Nem szép, de az ember már csak olyan, hogy belefásul. Minden reggel átfutja, aztán folytatja a napját. Pedig meghalt közel (vagy néha több, mint) 300 ember. Mamik, apák, nagyapák, de nem látjuk őket, számokká lettek.
Prága főterén nemrégiben felfestettek több, mint 20 ezer fehér keresztet a kövezetre. Elmentem megnézni. Letaglózó hatása van a régi köveken a rengeteg keresztnek. Szinte az egész tér tele van velük.
Ez már önmagában is hihetetlenül erős üzenet, de ami igazán megrázó, az az, hogy az emberek igazi, őszinte emlékhellyé varázsolták. Mécsesek százai (talán ezrei), friss és elszáradóban lévő virágok, egy-egy név, becenév, halálozási dátum (különösen megrázó azt látni, amikor a Mami neve mellett december 25. szerepel) – a semmitmondó „elhunyt 285 többségében idős, krónikus beteg” hirtelen kézzelfogható lesz.
Az ember rádöbben, hogy aki az egyetlen nap alatt elhunytak közül a 147. volt, ő is valakinek az édesapja, édesanyja, vagy a gyermeke. Halála pótolhatatlan veszteség és örök fájdalom valaki(k) számára.
Ez így leírva lehet, hogy sablonosan hangzik, de amikor a téren jártam, három idős hölgy éppen gyertyát gyújtott, miként egy anyuka is egy kisgyerekkel. Megfogható emberi tragédiák.
Persze éppen ez volt a célja a Millió Pillanat a Demokráciáért nevű mozgalomnak, amely előállt az ötlettel a koronavírus által leginkább sújtott országok egyikének fővárosában. (Budapesten a Margitszigeten van egy emlékhely, ott számozott kavicsokkal emlékeznek az elhunytakra.)
Azonban talán nem túlzás azt állítani, hogy erre már szinte senki sem emlékszik. A tér életre kelt, megszemélyesítve az áldozatokat, lehetőséget adva a gyászra és a búcsúra azoknak is, akik a korlátozások miatt nem lehettek ott a szerettük mellett az utolsó percekben.
Emellett lehetőséget ad a személyes gyász közös megélésére, mindenki érezheti, hogy nincs egyedül a fájdalmával.
