Nagy-Britanniában is komoly vitákat szül a „taking the knee”. A rasszizmus ellen féltérdre ereszkedő focistákra már az angol válogatott két meccsén is huhogtak a hazai drukkerek. Igaz, csak egy kisebbség, mert a többiek tapsolással nyomták el a hangjukat.
Térdelni vagy nem térdelni, ez itt a kérdés – a brit és más labdarúgók számára is. A rasszizmusellenesnek szánt gesztus miatt parázs kommentháború folyik a szigetországban.
Az ügyben most megszólalt Boris Johnson brit miniszterelnök szóvivője is, aki tojáshéjon járva reagált a kényes témára, és azt mondta: a kormányfő „teljes mértékben tiszteli” a játékosok jogát, „hogy értésre adják érzelmeiket”.
„Szeretném, ha az összes angol szurkoló minden meccsen megadná a tiszteletet és tiszteletben tartaná azoknak a jogát, akik így akarnak békésen tiltakozni” – idézte a szóvivő Boris Johnson szavait.
Viszont beszédes volt, hogy a szóvivő nem volt hajlandó nyíltan elítélni a fütyülő-huhogó drukkereket.
A Premier League-ben nem térdel mindenki
A féltérdre ereszkedés eredetileg az amerikai futball-ligából, az NFL-ből indult el a Donald Trump volt amerikai elnöknek tulajdonított rasszista megjegyzések miatt. Külföldön viszont azután terjedt el, hogy tavaly egy minnesotai rendőr a letartóztatás során a nyakára térdelve megölte a színesbőrű George Floydot.
A féltérd ennek nyomán lett a rasszista megkülönböztetés és a rendőri brutalitás elleni állásfoglalás – vitatott – jelképe, és az angol Premier League-ben a meccsek előtt rendre féltérdre ereszkednek a játékosok; de nem mindenki.
Először a Crystal Palace futballklub szélsője – az egyébként színesbőrű – Wilfried Zaha lázadt fel. „Degradálónak” nevezte a gesztust, és februárban fel is hagyott vele.
Az elefántcsontparti Zaha nyilatkozataiban arra utalt, hogy „mindegy, hogy térdel vagy áll az ember, néhányunkat attól függetlenül sértegetnek”, és hogy a sporton kívül nem tesznek eleget – különösen a közösségi médiában – a tetten érhető rasszista megnyilvánulások ellen.
„Társadalmunknak bátorítania kellene a jobb felvilágosítást az iskolákban, a közösségimédia-cégeknek pedig keményebben kellene fellépniük a másokat – nem csak focistákat – zaklatókkal szemben” – mondta.
A kérdés a következő szezonban még inkább megoszthatja a Premier League-et, mivel az angol első osztályba feljutott londoni Brentford csapata még februárban közölte: felhagy a térdeléssel, mert már nincs meg a szükséges hatása.
A csapat sietett hangsúlyozni, hogy teljességgel elutasítja a rasszizmust és hogy „szükség van mindenféle diszkrimináció megszüntetésére (…) Úgy érezzük, időnket és energiánkat másképp fordíthatjuk a faji egyenlőség népszerűsítésére.”
A szintén nyugat-londoni Queens Park Rangers és az észak-angliai Middlesbrough is felhagyott a gyakorlattal.
A bírálók a BLM-mel hozzák összefüggésbe
Közben az Eb-t megelőző kiabálás miatt kirobbant vitában a térdelés ellenzői közül sokan azzal érvelnek, hogy ők is elutasítják a rasszizmust, de a féltérd „politikai” gesztus, mert valójában a George Floyd halála után utcai kampányba kezdő Black Lives Matter mozgalom (BLM) ideológiáját támogatja. Ezek a drukkerek és kommentelők azzal érvelnek, hogy a térdelés valójában erősíti a rasszizmust, mert már sokaknak elegük van belőle.
Azt, hogy ez az érv benne van a köztudatban, még maga Gareth Southgate angol szövetségi kapitány is elismerte, amikor bírálta a fütyülő és huhogó szurkolókat. Az egykori válogatott focista azt mondta: „Oda jutottunk, hogy egyes emberek azt gondolják, hogy a féltérd egy politikai állásfoglalás, amivel ők nem értenek egyet. A játékosaink nem ezért csinálják. Mi egymást támogatjuk.”
Tény azonban, hogy a BLM-hez való hozzáállás lövészárkokat hozott létre Nagy-Britanniában.
A mozgalom támogatói azzal a gyakori válasszal söpörhetik le a térdelésellenesek „nem vagyunk rasszisták, de a BLM politikai mozgalom” érveit, hogy „a rasszisták mondataiban mindig ott a DE szó” vagy hogy „nem elég nem rasszistának lenni, anti-rasszistának kell lenni”. És az is felmerül: hogyan lehet megmondani, hogy valaki nem rasszista.
Az ellenzők viszont a határokat nem ismerő közösségi média jóvoltából azokat az Amerikában gyakran hallott érveket hozzák fel, hogy a tengerentúlon feltűnt, de Nagy-Britanniában is aktív BLM valójában politikai mozgalom.
Az amerikai konzervatív szellemi műhely, a The Heritage Foundation például felhívta a figyelmet arra, hogy Honoree Patrisse Cullors most lemondott és „bevallottan marxista” BLM-vezető négy drága ingatlant is vásárolt, összesen 3,2 millió dollár értékben.
Továbbá arra is, hogy „a rendőrség, a börtönök és a bíróságok felszámolását” javasolta. Sheri Dickerson, az oklahomai BLM vezetője pedig arra panaszkodott, hogy a mozgalom által összegyűjtött kilenvenmillió dollárból nem jutott a fekete családoknak.
Nagy-Britanniában a BLM és az Extinction Rebellion (XR) radikális környezetvédő csoport vitte az utcára a tüntetőket, akik a rendőrség számára szélesebb jogköröket biztosító törvény ellen tiltakoztak.
(A törvényt megsértők pénz- és akár börtönbüntetést is kaphatnak még akkor is, ha békésen tüntetnek, de a hatóságok szerint másokat zavarnak vagy megakasztják az életüket. Az XR például újságok nyomdáit vonta blokád alá és akadályozta meg a példányok kiszállítását.)
„Sajnálom a fehér játékosokat”
Visszatérve a futballhoz, Lyle Taylor, a Nottingham Forest – szintén színesbőrű – játékosa is „marxistának” nevezte a BLM-et, amely „meg akarja vonni a rendőrség finanszírozását, és a társadalmi elégedetlenséget kihasználva akarja népszerűsíteni saját politikai céljait. A fekete emberek nem erről szólnak, nem vagyunk alibigesztusok vagy olyan dolog, amire ráakaszthatjátok a mozgalmatokat, csak mert ennek nagy a hatalma.”
Lyle Taylor azt is mondta: sajnálja a fehér játékosokat, „mert még ha egyet is értenének Zahával vagy velem és más fekete játékosokkal, nem tehetik meg, hogy ne térdeljenek le, mert akkor lerasszistáznák őket. Engem is lerasszistáztak és Tamás bátyának neveztek, mert nem értek egyet másokkal.”
A labdarúgó azt mondta, fekete barátai is megosztottak, de a legtöbb ember szerint fel kell lépni a rasszizmussal szemben.
Mostanában már online folyik a sértegetés
Nagy-Britanniában valójában 1993 óta létezik a „Rúgjuk ki a rasszizmust a futballból” kampány, de sok fekete játékos bírálta, mert szerintük nem tudta teljesen elejét venni a más focisták szájából elhangzó dehonesztáló beszólásoknak.
Miközben a lelátókon sértő megjegyzéseket vagy gesztusokat tévő drukkereket kitilthatják a stadionokból, addig az utóbbi hónapokban hangsúlyos téma volt a közösségi médiában a színesbőrű játékosokat érő online abúzus.
Májusban nyolc embert tartóztattak le egy meg nem nevezett Tottenham-játékos elleni online támadások miatt. A sértegetés a Spurs és a Manchester United április 11-i találkozója idején történt. A United később hat szurkolóját tiltotta el, mert állítólag sértegették a Tottenham dél-koreai sztárját, Szon Heung-mint.
Brit sportszervezetek odáig mentek, hogy április végén több napra bojkottálták a közösségi médiát. Thierry Henry egykori Arsenal-legenda pedig ez előtt törölte is közösségimédia-fiókjait.
A korábban a Premier League-ben, most az olasz Serie A-ban játszó Romelu Lukaku szerint „soha nem volt olyan súlyos a rasszizmus a futballban, mint most”.
A Manchester United és az Everton volt sztárja szerint „bezzeg a drukkerek gyorsan leállították a közösségi médián keresztül az európai Szuperligát. Miért ne fektethetnének ennyi energiát” a rasszizmus elleni fellépésbe is? – tette fel a kérdést.
Közben Gareth Southgate angol szövetségi kapitány jelezte: korábban konzultált a csapattal, és megkérdezte, akarják-e folytatni féltérdre ereszkedést. Válasza arra utalt, hogy a válogatott játékosok szerint van még mit tenni a faji alapú előítéletek és a sértő viselkedés felszámolásáért.
„Sajnos várható volt, hogy ez megtörténik” – utalt az Ausztria és Románia elleni barátságos meccseken hallott füttyögésre és huhogásra. „Elfogadtuk. Nem fogjuk abbahagyni [a térdelést], azt fogjuk tenni, amiben hiszünk”.
