Közép- és Kelet-Európa-szerte több ezer, az orosz invázió nyomán menekülő és menedékre lelő ukrán gyerek próbál megküzdeni az új valósággal, de nem megy könnyen.
Az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF kedden közzétett adatai szerint az ukrajnai háború nyomán Lengyelországba, Magyarországra, Szlovákiába, Romániába és Moldovába menekült több mint hárommillió ukrán fele gyerek.
Az Ukrajnával határos országok egy látszólag véget nem érő menekültáradat előtt tárták ki kapuikat. Ezeknek az országoknak a hatóságai azonban azzal a monumentális feladattal néznek szembe, hogy hosszú távú pszichológiai támogatást is kell nyújtaniuk a traumatizált ukrán gyerekeknek.
A háború első húsz napjában percenként átlagosan 55 gyerek menekült el Ukrajnából. Mivel az orosz erők folytatják előrenyomulásukat – vagy legalábbis próbálkoznak vele –, a tendencia valószínűleg nem fog változni.
Az újonnan érkezők várhatóan túlterhelik az alulfinanszírozott és rosszul irányított állami iskolákat a parányi Moldovában, de a viszonylag jómódú Lengyelországban – az Európai Unió ötödik legnépesebb tagállamában – is, ahol a tanítás lengyelül, egy olyan nyelven folyik, amelyet a legtöbb ukrán nem beszél.
A pszichológusok szerint a fiatal ukrán menekültek láthatóan képtelenek felfogni, hogy hosszú időre elszakadtak az otthonuktól és apjuktól – aki nem jöhetett velük, mert a 18–60 év közötti férfiaknak megtiltották a távozást, hogy harcba küldjék őket az oroszokkal szemben.
„A gyerekek egy része továbbra is úgy fogja fel, hogy rövid ideig tartó vakáción van vagy iskolai szünet van” – mondta Irina Purcari chișinăui iskolapszichológus, aki ukrán gyerekekkel foglalkozik a moldovai főváros legnagyobb menekültközpontjában.
A központba érkezve „a legtöbb gyerek riadt, vonakodik a kapcsolatfelvételtől – mondta. – De megtesszük az első lépéseket, hogy elnyerjük a bizalmukat és csökkentsük a szorongásukat.”
Purcari szerint a gyerekek „nem az ellenségeskedés kontextusában” beszélnek az apjukról, valószínűleg azért, hogy nyugalmat teremtsenek maguknak, és úgy érezzék, hogy rendben van az életük.
Az ukrán gyerekeknek lengyel nyelven kell majd tanulniuk
A 34 éves ukrán Tamara Bercuta sok hét után először hétfőn aludta át az éjszakát, amikor gyermekeivel együtt megérkezett Chișinăuba. A nő figyelte, ahogy tízéves lánya és négyéves fia rajzol a város legnagyobb menekültközpontjának játszótérré alakított sarkában. Mint a legtöbb gyerek, a fia is először az országa zászlója színeivel megegyező – kék és sárga – zsírkrétákért nyúlt.
„Nagyon rossz, amikor háború van, egy aknagránát eltalált egy ellenőrző pontot, sok ember meghalt” – mondta Bercuta, felidézve a borzalmakat, amelyeknek ő és gyerekei a szemtanúi voltak, amikor Mikolajivból, a stratégiai fontosságú tengerparti ukrán városból menekültek. Mikolajivben napokon át heves harcok folytak az ukrán és orosz erők között.
„Otthon féltem, mert állandóan a folyosókon és a pincében bujkáltunk” – vetette közbe lánya, Lilija.
Lengyelországban, amely több mint 2 millió menekültet fogadott be Ukrajnából, egyre nagyobb fejtörést okoz, hogyan integrálják azokat, akik inkább náluk akarnak maradni, mint hogy folytassák az útjukat más országokba.
Mielőtt Oroszország megszállta volna országukat, mintegy másfél millió ukrán élt Lengyelországban. Az új menekültek közül is várhatóan sokan Lengyelországban maradnak, ahol barátaik és rokonaik vannak.
Irina Panasevic ukrán származású önkéntes a legkiszolgáltatottabb menekültek otthonául szolgáló, hatemeletes, varsói üzletközpontban elmondta, hogy abból állnak a napjai, hogy véget nem érő hívásokat bonyolít a környékbeli óvodákba és iskolákba, helyet keresve az újonnan érkező gyermekeknek.
„A gyerekeknek nagy gondot okoz az alkalmazkodás, mert az órák lengyelül folynak, és az Ukrajnából származó gyerekek többsége nem beszél lengyelül” – mondta Panasevic.
Annak ellenére, hogy sok akadállyal kell szembenézniük, a különböző korú ukrán gyerekek a Panasevic irodája előtti hosszú folyosón játszanak – abban az épületben, amelyet most otthonuknak hívnak.
Ami néhány héttel ezelőtt még normális gyermeklét a volt számukra, azt mára felváltotta a megszálló orosz katonáktól való félelem.
„Oroszország háborút indít Ukrajna ellen, azt akarjuk, hogy Oroszország ne vegyen el minket” – mondta a hétéves Bogdan Kolesznik, miközben idegesen ficánkolt édesanyja ölében.
„Haza akarunk menni, de nem tudjuk, mikor tehetjük meg” – mondta a 14 éves Juna Berzika, miközben édesanyjával, Szvitlanával és más nőkkel mesélt az Ukrajnából való menekülés borzalmairól és a félelméről, hogy milyen helyzetbe kerülnek a hátramaradt férfi rokonok.
