Mi értelme a parlamenti munkának, ha a képviselők jogait már rég elvették? Mi lenne a civilekkel való együttműködés legjobb módja, ha az ellenzék nem akarja megvárni, hogy a „koleszterin oldja meg a problémát”? Mire kell figyelnie az ellenzéknek, hogy a Fidesz ne taroljon Budapesten is 2024-ben? Ellenzéki képviselők beszéltek 2022 utáni lehetőségeikről.
„Eszköz a polgári engedetlenség, én is szerveztem már több ilyet” – hangzott el a Díszellenzék? című, a TASZ által szervezett beszélgetésen, ahol ellenzéki parlamenti képviselők civilek felvetéseire válaszolva beszéltek arról, milyen lehetőségeik vannak a politikusoknak a következő négy évben.
A rendezvény abból a félig kimondott előfelvetésből indult ki, hogy a 2022-es választás az előválasztás és az összefogás kudarcával rámutatott: a mostani választási környezetben az ellenzéki pártok nem tudják leváltani az Orbán-kormányt. A 2010 után kormányok nemcsak a választási és kampánykörnyezetet alakították át radikálisan, de a parlamenti ellenzék lehetőségeit is jelentősen szűkítették. Mára az ellenzéki képviselőknek nagyon kevés valódi jogosítványuk maradt, erről itt írtunk részletesen. A cikk elején idézett mondatot a polgári engedetetlenségről az aktivistamúlttal rendelkező Jámbor András mondta, de tulajdonképpen mindenki egyetértett a felvetéssel.
Vitaindítójában Szabó Máté, a TASZ szakmai igazgatója arról beszélt, hogy a parlamenti képviselőknek még mindig vannak többletjogaik, amelyeket ki kell használniuk, de ezeket a jogosítványokat a civil szervezetekkel együttműködve kell alkalmazni,
Udvarhelyi Tessza, a Józsefvárosi Önkormányzat Közösségi Részvételi Irodájának vezetője szintén azt hangsúlyozta, hogy kombinálni kell a parlamenten belüli és kívüli munkát. A legtöbb erőforrást szerinte közösségépítésre kell fordítani, sok, helyben végzett munkával lehet csak elnyerni az emberek bizalmát. Udvarhelyi szerint a politikusoknak „segíteniük kell az alulról jövő ellenállást”, és a maguk szintjén be kell vonni az embereket a döntéshozatalba. Erre még a jelen környezetben is van némi lehetőség, Udvarhelyi példákat is sorolt. Az ellenzéki politikusok bevihetnek érintetteket a bizottságokba, hogy a kormánypárti politikusok szemtől szembe találkozzanak valakivel, akiket a döntésük közvetlenül érint. Az ellenzéki politikusok meg is kérdezhetik választóikat, mire fordítsák képviselőségért járó juttatásuk egy részét – azaz készíthetnek saját részvételi költségvetést. Szabóhoz hasonlóan Udvarhelyi is felvetette a kreatív akciók, a polgári engedetlenségek bevetésének lehetőségét. „Talán itt az ideje a dél-amerikai diktatúrák elleni tiltakozási formák tanulmányozásának” – tette hozzá.
A beszélgetésen hat képviselő volt jelen (Szabó Tímea, Párbeszéd; Gurmai Zita, MSZP; Hadházi Ákos, független, Momentum; Jámbor András, független, Párbeszéd; Brenner Koloman, Jobbik), feltűnő volt ugyanakkor a DK és Momentum hiánya.
A parlamenti munka értelme
A jelen lévő képviselők között konszenzus volt arról, hogy még a jelenlegi körülmények között is van értelme a parlamenti munkának. Egyedül Hadházy Ákos érvelt amellett, hogy ha ellenzéki képviselők is vannak az Országgyűlésben, azzal csak Fideszt segítik a látszatdemokrácia fenntartásában. Hadházy szerint ugyanis egy „elcsalt választáson vagyunk túl”, és ha erről nem beszélünk, akkor a következő harminc-negyven évben sem fog változni semmi, „hacsak a koleszterin nem oldja meg a problémát”.
Szabó Tímea és Csárdi szerint ha már elindultak a választásokon, akkor el kell fogadni az eredményét, és a választók is a parlamenti munka felvételét várják el tőlük. Brenner Koloman szerint a nemzetközi tapasztalat is azt mutatja, hogy a parlamenti bojkott eddig sehol nem ért el semmilyen eredményt. Viszont az Országgyűlés adta nyilvánosságot, hogy akár közvetlenül is kérdezhetik a miniszterelnököt, ki kell használnia az ellenzéknek. Szabó még sikerről is be tudott számolni, szerinte ugyanis részben a nyilvánosságot kapó parlamenti munkájának is köszönhető, hogy a Fidesz végül elállt a Hajógyári-sziget beépítésétől. Amikor ugyanis a kormány úgy döntött, hogy nem akarja UNESCO-védelem alá helyezni a területet, Szabó már sejtette, hogy valami komolyabb ügy lehet a háttérben. Aztán kiderült, hogy „Tiborcz István akart jachtos lakóparkot” építeni a szigetre, és ehhez lett volna szükség a part menti területen betonozásra és több ezer fa kivágására. Mivel azonban az ügy nyilvánosságot kapott, a kormány kénytelen volt visszavonni a terveket – mert a saját felméréseik azt mutatták, hogy a Fidesz szavazói sem támogatták volna a sziget beépítését.
Jámbor András arról beszélt, hogy a parlamenti extra pozíciókat is el kell vállalni. Ő maga jegyző szeretne lenni, mert „az azért járó havi bruttó 920 ezer forintból fel tudok venni egy embert, hogy közösségi programot csináljon a választókerületemben”, és ebből a pénzből még programokra is futná.
Parlamenten kívüli eszközök
Abban is teljes egyetértés volt a képviselők között, hogy „kötelező alternatív eszközökhöz nyúlni”, ám ennek mikéntjén még csak most kezdenek el gondolkodni. A számtalan, egymásnak odaszúró megjegyzésből viszont az is kiderült, hogy nagyon messze van egymástól az ellenzéki pártok közötti egység, bármilyen kérdésről is legyen szó.
Brenner arra emlékeztett, hogy a parlamenten belüli kreatív eszközök alkalmazásának komoly gátat szab Kövér László – szerinte házszabályellenes – tevékenysége. A házelnök egy-egy tábla felmutatásáért vagy neki nem tetsző megszólalásért már tízmillió forintos büntetéseket osztogat. A polgári engedetlenségi eszközök bevetését egyik képviselő sem utasította el.
A különböző civil szerveződésekkel való együttműködés fontosságát hangsúlyozta minden résztvevő, akik ennek korlátaival is tisztában vannak. A civilek többnyire bizalmatlanok a politikusokkal szemben, és nem mindegyik képviselő bízik feltétlenül a pártonkívüliekben. A kölcsönös bizalom kiépüléséhez sok időre és munkára van szükség, és csak ennek megléte után lehet elkezdeni a valódi együttműködést.
Jámbor szerint nem négy, hanem húsz évre kell stratégiát készítenie az ellenzéknek, és annak mentén elkezdeni a munkát. Szerinte az elmúlt tizenkét évben hibás volt az ellenzék részéről a szimbolikus politizálás. Ahogy fogalmazott, sokkal inkább az emberek problémáinak képviseletéből kell kiindulni, és azok mentén rámutatni a rendszer hibáira. Az ügyek képviseletét folyamatos akcióknak kell kísérnie, szerinte ezért is lehetett sikeres a Fudan Egyetem elleni fellépés. A sokaknak megfizethető lakhatást biztosító Diákváros (amelynek helyére tervezték a kínai egyetemet) szorosan kapcsolódik a lakhatási válsághoz, ami sokakat érint, fideszeseket is. A terület védelmének érdekében petíciót indítottak, annak kapcsán kezdtek közösségépítésbe, amire építve meg tudtak szervezni egy tízezer fős tüntetést, és elindítani egy népszavazási kezdeményezést, a Fidesz pedig visszavonulót fújt – egyelőre. Jámbor szerint csak olyan szimbolikus ügyekbe szabad beleállni, amelyeket meg lehet nyerni.
Lemenni vidékre
A legtöbbet arról beszéltek a képviselők, hogy a következő négy évben le kell menni vidékre, és közvetlen kapcsolatot kell keresni az ott élőkkel. (Csárdi, Szabó és Jámbor budapestiek, a fővárosban is nyertek mandátumot, a szekszárdi Hadházy szintén fővárosi körzetben nyert, Gurmai Komárom-Esztergom megyében, Brenner pedig Győr-Moson-Sopron megyében indult egyéniben.) Hadházy szerint oda kell menni az emberekhez, és be kell nekik mutatni a valóságot, mert így lehet hatástalanítani a fideszes propagandát. Szerinte például az ózdi kultúrházban is el lehet mondani ugyanazt, amit amúgy a parlamentben mondanának el, így viszont sokkal nagyobb hatása lenne. Ezen túl minden településen meg kell találni azt a néhány ellenzékit, aki helyi aktivistájuk lehet – hiszen a Fidesz is így kezdte, és komoly sikereket ért el. A többiek szerint azonban nem elég néha lemenni a fővárosból, folyamatos jelenlét kell, mert csak így lehet közösséget építeni. Brenner és Gurmai azt hangsúlyozta, hogy a kampányban is világosan lehetett látni, melyik jelölt volt az, amelyik elvégezte ezt a munkát, és ki spórolta meg.
Jámbor viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormánypárti és ellenzéki szavazók közötti törésvonal nem a települések mérete mentén húzódik, hanem az iskolai végzettség és a vagyoni helyzet mentén. A különbségtétel azért is fontos szerinte, mert ha erre nem figyelnek oda az ellenzéki politikusok, a következő önkormányzati választásokon a Fidesz Budapesten is tarolhat.
