Vlagyimir Putyin orosz elnök az elmúlt évtizedben Moszkva afrikai befolyásának újjáélesztésén dolgozott, mivel igyekszik helyreállítani országa nagyhatalmi státuszát. Vajon Oroszország ukrajnai háborúja aláássa-e ezeket az erőfeszítéseket?
Amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök több mint negyven afrikai vezetőt csábított 2019-ben a fekete-tengeri üdülőhelyre, Szocsiba egy csúcstalálkozóra, világossá tette, hogy Moszkva ismét jelentős játékos a kontinensen.
Miután a Nyugat elkezdte karnyújtásra tartani, amiért annektálta a Krím félszigetet és konfliktust szított a keleti régiókban, Putyin a szovjet korszakra visszanyúló történelmi kapcsolatokat kihasználva elkezdte fokozni Oroszország afrikai szerepvállalását.
Elemzők szerint az orosz elnök sikerrel járt, mivel lehetővé tette, hogy Oroszországot nagyhatalomnak állítsa be, aláássa a Nyugat nemzetközi rendjét, és eloszlassa a politikai elszigeteltségéről szóló nézeteket.
„Afrika különösen érdekelte, mert ott szuperhatalmi vákuumot látott” – mondta Sean McFate, az Atlantic Council vezető munkatársa, aki úgynevezett katonai magánvállalkozóként dolgozott korábban Afrikában.
Az Egyesült Államoknak nem sok érdeke fűződött a kontinenshez, míg Kína az Egy övezet, egy út kezdeményezés részét képező infrastrukturális és energetikai projektekre összpontosított – tette hozzá McFate.
„Termékeny talaj volt arra, hogy Moszkva szövetségeket, sőt függést hozzon létre” – mondta.
Orosz katonai magáncégek Afrikában
Ennek egyik példája a Közép-afrikai Köztársaság. Faustin-Archange Touadéra elnök 2018-ban Oroszországhoz fordult segítségért a lázadó csoportok elleni küzdelemben, mert úgy érezte, hogy a nemzetközi közösség magára hagyta – jegyezte meg McFate.
Jelenleg is tartózkodnak az országban orosz katonai magánszervezetek (PMC-k), azaz zsoldosok.
Az elmúlt években Putyin fellendítette a fegyvereladásokat, több energetikai és bányászati projektben vett részt Afrikában, és ami talán még fontosabb, Kremlhez kötődő katonai magánvállalkozókat (PMC-ket) ágyazott be több országban, hogy segítsen az ottani vezetők támogatásában.
Most azonban Oroszország elhúzódó ukrajnai inváziója messze Kelet-Európán túl mutató következményekkel jár, és alááshatja a Kreml afrikai befolyásszerzését.
Infografika az orosz katonai magáncégek afrikai jelenlétéről
Oroszország háborúja már most élelmiszerválságot okoz a kontinensen, miközben a példátlan nyugati szankciók és a harctéri kudarcok megkérdőjelezik a képességét, hogy teljesítse fegyverkezési és befektetési kötelezettségvállalásait, és hogy afrikai vezetőket támogasson zsoldosaival.
A kontinensen számos orosz energia- és bányászati üzlet máris kurdarcba fulladt, miközben a Kreml a hírek szerint kénytelen volt átcsoportosítani néhány zsoldost Afrikából Ukrajnába.
A háború felélesztheti az Afrika iránti nyugati érdeklődést, különösen az energiában gazdag országok iránt, amelyek segíthetnek lekapcsolni az Európai Uniót az orosz olajról és gázról. Joe Biden amerikai elnök azt tervezi, hogy még ebben az évben csúcstalálkozót tart afrikai vezetőkkel.
Elemzők szerint az, hogy Oroszország afrikai szerepe hogy alakul az elkövetkező években, nagyban függ attól, hogy ér véget a háború, és melyik narratíva – a nyugati vagy a Kremlé – győz a kontinensen.
Jideofor Adibe, a nigériai Nasarawa Állami Egyetem nemzetközi kapcsolatok és politológiaprofesszora a Szabad Európának elmondta, hogy ha úgy tűnik, hogy Moszkva veszít Ukrajnában, a meggyengült Oroszország befelé fordulhat és belpolitikai kérdésekre összpontosíthat, ahogy a Szovjetunió 1991-es összeomlása után tette.
„De ha Oroszországot vagy győztesnek tekintik, vagy viszonylag erősen kerül ki, a szankciók miatt valóban szükségessé válik, hogy az ország új szövetségesek után nézzen” – mondta.
A szankciók hatása
A nyugati országok és egyes ázsiai-csendes-óceáni partnereik elszigetelik Oroszország gazdaságát, beleértve vezető üzletembereit is a pénzügyi rendszerüktől és technológiáiktól, mivel Putyint nemzetközi szinten akarják izolálni Ukrajna lerohanása miatt.
Afrikában a szankciók közvetve sújthatják az afrikai orosz kereskedelmi és katonai műveleteket.
Az afrikai nemzetek bizonytalanná válhatnak Oroszország ama képességével kapcsolatban, hogy „stratégiai technológiákat tud hozzáférhetővé tenni és karbantartani, legyen szó fegyverzetről vagy atomerőműről” – mondta Hanna Notte, a Bécsi Leszerelési és Nonproliferációs Központ vezető kutató munkatársa egy májusi kongresszusi meghallgatáson.
Oroszország Afrika legnagyobb fegyverszállítója, míg a Kreml által ellenőrzött Roszatomnak megállapodásai vannak a kontinensen atomerőművek fejlesztéséről.
Ennek ellenére Joseph Siegle, a washingtoni székhelyű Africa Center for Strategic Studies kutatási igazgatója azt mondta, a Nyugattal szembeni fokozott feszültségek közepette arra számít, hogy Oroszország megduplázza afrikai céljait.
Amellett, hogy nagyhatalomként akarja magát láttatni, Moszkva el akarja kerülni a nemzetközi elszigetelődést és rontani akarja a liberális demokrácia megítélését. Emellett Oroszország céljai között szerepel az észak- és kelet-afrikai jelenlét biztosítása, hogy hozzáférjen a stratégiai fontosságú kikötőkhöz.
Oroszország elsősorban „viszonylag alacsony költségű, aszimmetrikus eszközöket, például magán biztonsági cégeket és dezinformációt, nem pedig a kereskedelmet és a befektetéseket” használja céljai eléréséhez – mondta Siegle.
„Moszkva érdekelt lesz abban, hogy növelje tevékenységét Afrikában, függetlenül attól, hogy mi történik Ukrajnában, mivel nem fektet be nagy pénzeket” – mondta.
Instabil országok, autoriter vezetők
Oroszország főként azokban az afrikai országokban talált jó fogadtatásra, amelyek politikailag instabilak, vagy ahol tekintélyelvű vezetők vagy junták vannak hatalmon – mondták elemzők.
Moszkva számos árut és szolgáltatást kínálhat nekik, hogy hatalmon tartsa őket, a fegyverektől és zsoldosoktól kezdve a dezinformációs kampányokon át a választásokba való beavatkozásig – vélik a szakértők.
A Kreml a segítségért cserébe nem követel olyan kemény politikai reformokat, mint a Nyugat, például a demokrácia vagy a jogállamiság megerősítését. Ez vonzó alternatíva lehet, amit Putyin előszeretettel hangsúlyoz is.
A 2019-es szocsi csúcstalálkozón aláírt Oroszország–Afrika-nyilatkozatban például nem tettek említést a demokráciáról vagy az emberi jogokról.
A feltételek hiánya miatt Oroszország a kontinens legnagyobb fegyverszállítójává vált: a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) szerint 2017 és 2021 között a főbb fegyverek Afrikába irányuló importjának 44 százalékát adta.
Elemzők szerint a kontinens politikai instabilitása idén tovább nőhet, ami megnyitja az utat a Kreml további szerepvállalása előtt.
Az élelmiszer- és energiaárak globális emelkedése Oroszország ukrajnai inváziója nyomán már most is zavargásokat okoz egyes országokban, miközben több országban – köztük Angolában, Kenyában és Líbiában – választásokat tartanak.
Viszont Oroszország eddigi gyenge teljesítménye az ukrajnai harcmezőn megnehezítheti a Kreml képességét, hogy kihasználjon minden megnyíló lehetőséget.
Oroszország akár 15 ezer katonát is veszíthetett Ukrajnában, és nagy valószínűséggel arra kényszerült, hogy zsoldosokat csoportosítson át Afrikából a Donbászba – közölte a brit védelmi minisztérium.
A háborúval és annak az afrikai ügyfelekre gyakorolt hatásával kapcsolatos aggodalmának lehetséges jele, hogy Szudán katonai vezetője, Mohamed Hamdan Dagalo tábornok február 23-án – egy nappal az ukrajnai invázió előtt – Moszkvába repült, hogy találkozzon a Kreml tisztviselőivel.
Dagalo – ismertebb nevén Hemedti – októberben puccsal került hatalomra. A kormányváltás megbuktatta az autoriter Omar al-Basír elnök leváltását követően felálló átmeneti kormányt, ami utcai tüntetéseket és a Nyugat bírálatát váltotta ki.
Az orosz katonai magáncégek már 2017 óta aktívak Szudánban, amikor al-Basír meghívta őket, hogy a növekvő elégedetlenség közepette segítsenek stabilizálni kormányát.
„Azt hiszem, Hemedti azért repült oda, hogy mintegy azt mondja: Hé, ne feledkezzetek meg rólunk!” – mondta McFate.
Május 20-án egy nagy delegáció utazott Moszkvába Maliból is, ahol az orosz katonai cégek – így a hírhedt Wagner-csoport – szintén aktívak, hogy fegyverekről és befektetésekről tárgyaljanak.
Orosz zsoldosok
A Közép-afrikai Köztársaság, Mali és Szudán (ahol Oroszország haditengerészeti támaszpontot szeretne létesíteni a Vörös-tenger keleti partjainál) csak három a több afrikai ország közül, ahol orosz katonai magánvállalkozók vannak jelen.
Az amerikai légierő számára készített, 2019. októberi jelentésében a washingtoni székhelyű RAND Corp. agytröszt úgy értékelte, hogy az előző öt évben 25 orosz magánvállalkozói katonai művelet történt Afrikában.
A katonai szervezetek – Oroszország elsődleges befolyási eszközei Afrikában – lehetővé teszik a Kreml számára, hogy letagadja, hogy köze lenne a tevékenységükhöz.
A legjelentősebb orosz PMC a Wagner-csoport. Az Egyesült Államok azt állítja, hogy Jevgenyij Prigozsin vállalkozó – „Putyin szakácsa” – az orosz kül- és védelmi minisztériummal együttműködve irányítja és finanszírozza a céget.
A Kreml és Prigozsin többször tagadta, hogy bármilyen kapcsolatuk lenne a Wagnerrel.
Siegle szerint a Wagner több mint egy biztonsági szolgáltatásokat nyújtó vállalkozás. Kényszerítő eszközként jellemezte, amelyet Oroszország külpolitikájának előmozdítására használnak, többek között dezinformáció és választási beavatkozás révén.
Tagjai nagyrészt az orosz védelmi hírszerzés korábbi ügynökei.
Prigozsin részben a vállalatait fogadó országokban – például Szudánban, ahol aranybányája van – kapott koncessziókból származó bevételekből finanszírozza a Wagnert.
„Prigozsin azért érdeklődik a természeti erőforrások iránt, mert finanszírozási források lehetnek személyes vagyona növelésére és az általa vezetett illegális szervezet számára” – mondta McFate.
McFate szerint Oroszország afrikai PMC-műveletei valószínűleg nem fognak véget érni az elhúzódó ukrajnai háború és a pusztító nyugati szankciók ellenére sem.
„Oroszország számára viszonylag olcsó fenntartani a folyamatban lévő afrikai műveleteket, és közben harcolni az ukrajnai háborúban. Úgy látom, hogy a támogatás a pénz és az erőforrások tekintetében lassul, de nem látom, hogy megszűnne” – mondta.
Szövetségesek vásárlása
Bár a Kremlnek nehezen sikerült meggyőznie a világ nagy részét az ukrajnai háborúról szóló narratívájáról, úgy tűnik, hogy Afrikában viszonylag sikerrel járt – mondták elemzők.
Putyin állítása, miszerint kénytelen volt megindítani az ukrajnai inváziót, hogy megakadályozza a NATO terjeszkedését, „egyelőre jól hangzik számos afrikai ország számára” – mondta Adibe.
Ez nyilvánvaló volt az ENSZ közgyűlésének márciusi szavazásán, amely elítélte Oroszország ukrajnai invázióját. A határozatot az afrikai országoknak csak valamivel több mint a fele támogatta, míg a világ többi részén ez az arány meghaladta a nyolcvan százalékot.
Elemzők szerint az ENSZ-szavazatok bebiztosítása Putyin Afrika-programjának kulcsfontosságú eleme volt. John Bolton volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó 2018-ban azzal vádolta Moszkvát, hogy fegyvereket és energiát ad el Afrikának ENSZ-beli szavazatokért cserébe.
Ráadásul egyes afrikai országok az erős történelmi kapcsolatok miatt fogékonyak lehetnek Oroszország geopolitikai nézeteire – mondták elemzők. A szovjet időszakban Moszkva katonai és gazdasági segítséget nyújtott az európai hatalmakkal szemben függetlenségükért küzdő afrikai államoknak.
Ezek a „baráti érzelmek” most elvakíthatnak néhány afrikai vezetőt Putyin ukrajnai neokolonialista ambícióival szemben – jegyezte meg Eusebius McKaiser johannesburgi politikai elemző és Sasha Polakow-Suransky, a Foreign Policy helyettes szerkesztője egy márciusi szerkesztőségi cikkben.
Konkrétan Dél-Afrikáról szólva – amelynek korábbi elnöke, Jacob Zuma állítólag a Szovjetunióban kapott kiképzést az apartheid elleni küzdelem során – azt mondták, hogy a kormány „nem ismerte fel, hogy Putyin Oroszországa a nem az az antiimperialista pártfogója, a felszabadító mozgalmaknak, amelyet egykor imádott”.
Putyin ukrajnai fellépése ellentétben áll a szocsi csúcstalálkozón afrikai vezetőkkel aláírt elvi nyilatkozatával – ez egy olyan nemzetközi rendre szólított fel, amely „a szuverenitás, a területi integritás, az államok belügyeibe való be nem avatkozás és a nemzeti identitás megőrzésének elvein alapul”.
Új elszigetelés?
Az, hogy Oroszország ukrajnai háborújának milyen hatása lesz afrikai kapcsolataira, novemberben válhat világossá, amikor Putyin a második csúcstalálkozóját rendezi meg a kontinens vezetőivel, ezúttal Szentpétervárott.
Adibe szerint Oroszországnak az Afrikában történő megfékezése részeként a Nyugat hathat az afrikai vezetőkre, hogy utasítsák vissza a meghívást.
A döntésük viszont „attól függ majd, hogy Oroszország és a Nyugat mivel próbálja magához édesgetni őket – mondta. – Addig nem foglalnak állást, amíg nem látják, hogy milyen előnyökkel vagy hátrányokkal járhat a részvétel.”
Biden is azt tervezi, hogy a házigazdája lehet az idén második Egyesült Államok–Afrika-csúcstalálkozónak.
McFate azonban nem számít arra, hogy Washington nagyobb erőbedobásra készül.
„A kongresszusban, a végrehajtó hatalom vezető politikusai és az amerikai nép körében sincs nagy kedv arra, hogy valóban szerepet vállaljanak Afrikában” – mondta McFate.
Siegle szerint az Egyesült Államok Afrikával kapcsolatos politikájának nem lenne szabad csupán az Oroszország szerepvállalására adott reakciónak lennie.
„Ha a Nyugat fő motivációja az Afrikában való szerepvállalásban az, hogy megfékezze Oroszországot, akkor mi haszna van ebből Afrikának?” – tette fel a kérdést.
„Afrikára túl gyakran tekintenek úgy, mint versenypályára, ahelyett hogy a kölcsönös partnerség és a kölcsönös érdekek célpontjaként értékelnék, és megpróbálnának közös célokat megvalósítani.”
