Választást ugyan nyert a Fidesz a rezsicsökkentéssel, de cserébe a magyar klímaátmenetet tette kockára – ahogy a magánnyugdíjpénztárak háromezer milliárd forintjának tíz évvel ezelőtti elvétele a későbbi nyugdíjrendszert ásta alá. Érdekes, hogy ugyanekkora összeg kellene a lakásszektor energia-korszerűsítésére. Ez lényegében el sem kezdődött a rezsicsökkentés miatt, ami a lakosság hozzáállását is úgy alakította, hogy a spórolás fölösleges. A költségvetés mára a rezsicsökkentés árát sem tudja fedezni, így az otthonok energiafelhasználásának javítására sem lesz elég állami forrás. Az önerős piaci beruházásokra viszont a legtöbben képtelenek. Ebből nem lesz meg az évi százezer ingatlanfelújítás.
Az energiafegyver tavalyi orosz élesítése miatt az energiabiztonság egész Európában fontosabbá válik az energiafelhasználás zöld fordulatánál, akár még az energiaárnál is. Ez az orosz gáztól nagyon függő Magyarországon erősíti az eddigi, szakértők szerint az érdemi klímaintézkedéseket elodázó kormánypolitikát, csak most nem a gyorsan bezsebelhető politikai haszon, hanem a tűzoltás jegyében. Ezért születnek olyan kapkodó intézkedések, mint a tűzifarendelet vagy – az Átlátszó alternatív mérési eredményei szerint – a Duna túlmelegedésének figyelmen kívül hagyása Paksnál.
Cikkünkben azt mutatjuk be, hogy az állam miket lépett, illetve nem lépett, milyen ösztönzőket használt a lakossági energiaátmenet, azon belül az épület- és fűtéskorszerűsítés érdekében, és hogyan hatott a rezsicsökkentés, a lakossági energiaárak befagyasztása a lakosság energiakorszerűsítési kedvére.
A Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) – az épületenergetika ügyét képviselő független, nonprofit szakmai és érdekképviseleti szervezet – 2020-ban két nagyobb tanulmányt készített a lakhatással foglalkozó Habitat for Humanity nemzetközi szervezet számára. Ezek az elemzések most, 2022. augusztus közepén lettek nyilvánosak, és a cikkhez alapvetően rájuk, valamint a Habitat lakhatási jelentéseire, illetve Bart István energiapolitikai szakértőnek, a Klímastratégia 2050 Intézet igazgatójának értékelésére támaszkodtunk, aki a friss fejleményekre is kitért.
A nem túl biztató nagy kép
Miközben időnk kilencven százalékát épületekben töltjük, az unióban Magyarországon az ötödik legmagasabb a háztartások energiafogyasztása.
A szektoronkénti végső energiafelhasználást tekintve – hasonlóan a visegrádi négyek többi országához – Magyarországon a háztartási szektor (34 százalék) a legjelentősebb, ezt követi a közlekedés és az ipar (25-25 százalék).
A KSH 2022-ben 4,5 milliós lakásállományt tart nyilván. A magyarországi lakóépületek kétharmada elavult, rossz energiahatékonyságú, ami magas rezsiköltségekkel, szén-dioxid- és légszennyezéssel jár. A legelterjedtebb lakástípus – majdnem minden ötödik lakóépület – a szocializmus Kádár-kockájaként ismert családi ház. Ezeknek a hőszigetelés nélküli épületeknek a kifűtése akár kétszer annyi energiát is igényel négyzetméterenként, mint egy tipikus panellakásé, és négyszer annyit, mint egy, a kétezres években épült (hőszigetelt) társasházé – áll a Habitat for Humanity 2020-as lakhatási jelentésében.
A legalsó jövedelmi ötödben a háztartások csaknem negyven százaléka fűt kizárólag szilárd tüzelővel, míg a legfelső ötödben ez csak kilenc százalék. A lakossági szilárd tüzelés az egyik legfőbb oka a magyarországi légszennyezettségnek. (Az egészségre súlyosan káros PM2,5 szálló por kibocsátásának több mint nyolcvan százalékáért a háztartási szilárd tüzelés felelős Magyarországon – az EU-átlag 41 százalék; az egy főre eső átlagos szállópor-kibocsátás pedig a magyarországinak kevesebb mint harmada.)
Ugyanakkor a szilárd biomassza (így a tűzifa) nélkül hazánk nem lett volna képes teljesíteni a 2020-as megújulós energiacélt.
Mivel Magyarországon az ingatlanok fűtése adja a teljes szén-dioxid-kibocsátás 35-40 százalékát, energiahatékonyságuk a hosszú távú dekarbonizáció kulcsa.
Az Európai Bizottság 2022 májusában benyújtotta az Európai Parlament számára a REPowerEU tervet, amely az orosz energiafüggőség drasztikus csökkentését és a zöld energiaátmenet felgyorsítását célozza. De ez már a háborút megelőzően sem sikerült. Magyarország energiaátmeneti indexe európai összehasonlításban kifejezetten gyenge.
Magyarország vállalta, hogy 2050-re zéró kibocsátó, tehát klímasemleges lesz. 2007–2020 között háromszázezernél kevesebb lakás felújítása történt meg állami támogatásból, ebből majdnem százezer még 2010 előtti támogatásból. A háztartási nagygép-, illetve kazáncsereprogramok körülbelül százezer háztartást érintettek még. Ugyanakkor sok program, például a harmincszázalékos állami támogatású lakástakarék-pénztárak nem energiahatékonysági célúak voltak.
Ha minden támogatott lakásfelújítást beleszámolunk, és a lakosságszám-csökkenés miatt csökkenő lakásállománnyal kalkulálunk (valamint figyelembe vesszük, hogy pár tízezer AA energiaminősítésű lakás már áll), akkor is legalább 3,8 millió lakást kellene korszerűsíteni 2050-ig. A felújítási rátának az évi egy százalékról évi három százalékra kellene nőnie, legalább évi százezer lakást kéne felújítani.
Ennek semmi nyoma.
„Van egy relatív elmaradásunk: nálunk sokkal rosszabb állapotban vannak a lakások. Emellett ott az abszolút lemaradásunk: két éve meghatároztuk a célt, amelyhez egyáltalán nem közeledünk” – mondja Bart István.
Támogatások energiahatékonysági bónusz nélkül
A MEHI az alábbi kiváló táblázatban foglalta össze a 2007–2020 közötti lakossági energiahatékonysági programokat. (Még nem szerepel benne a Nemzeti Bank Zöld Otthon Hitele, amely háromszázmilliárd forintra bővített keretösszegű volt.) Ezek alapvetően három forrásból valósultak meg:
- a központi költségvetésből,
- európai uniós forrásokból és
- a fel nem használt szén-dioxid-kvóták értékesítéséből származó bevételekből.
Látható, hogy a legtöbb program csak pármilliárdos keretű volt, így sokszor megnyitásuk után egy-két nappal kimerültek.
A nagyobb volumenű lakásfelújítási programokban pedig vagy nem is voltak, vagy idővel kikerültek az energiakorszerűsítési bónuszok. A kormány 2021-ben 150-170 milliárd forintot tervezett felújítások támogatására fordítani – energetikai feltételek nélkül.
A 2015 júliusa óta igényelhető csok (családi otthonteremtési kedvezmény) egyösszegű, vissza nem térítendő lakáscélú támogatás. Felvevői eredetileg a lakóingatlanok energiahatékonysági szintjének megfelelően tíz-húsz-harminc százalékos energetikai bónuszt vehettek igénybe az alapösszegen felül. „Ez a rendszer 2016. január 1-jétől megszűnt, és már nem jelennek meg benne energiahatékonysági szempontok. Ezzel akár D energetikai besorolású ingatlanok építésébe is kezdhettek családok csok-támogatással” – írja a MEHI tanulmánya. A megújult csok fellendítette az építőipart, a könnyített feltételek növelik az igénylők számát, de a szakértők szerint energiahatékonysági szempontból korszerűtlen házak építésére motivál.
Az első uniós támogatási ciklusban az uniós forrású energiahatékonysági programok legnagyobb részére háztartások még nem pályázhattak, a másodikban már igen. A kormány be is tervezett erre 150 milliárd forint vissza nem térítendő és ugyanennyi visszatérítendő támogatást. A Miniszterelnökséget akkor vezető Lázár János meglepetésre mégis azt jelentette be 2015. október 1-jén, hogy „európai uniós pénzből lakossági energiakorszerűsítési program nem lesz”.
Hogy miért, az nem derült ki. „Volt egy uniós elvárás, miszerint a középületek felújításánál el kellett érni egy bizonyos százalékot, de az érintett középületek köre szűk volt – mondja Bart István. – Beer Miklós akkori váci megyéspüspök mondta, hogy az egyházmegyéjében már nincs olyan épületük, ami ne lenne felújítva. Pedig az egyházi ingatlanok nem feltétlenül középületek.”
Lehetséges ok lehet, hogy így gyorsabban lehívható volt a teljes uniós keret, de nem tűnik megalapozatlannak az sem, hogy míg a középületekre vonatkozó közbeszerzések kézben tarthatók, nagy NER-cégek bízhatók meg velük, százezernyi magánlakás esetében ez lehetetlen.
Kölcsön vagy ingyenpénz?
A hazai energiahatékonysági pályázati gyakorlat legnagyobb problémája a kiszámíthatatlanság. A kiírások szabálytalan időközökben és változatos tematikában követik egymást.
A rendszer átgondolatlanságát mutatta, hogy az államigazgatásnak nem sikerült összekapcsolnia a bankok, például a Magyar Fejlesztési Bank által nyújtott kamatmentes hiteleket a minisztériumi támogatásokkal, így ezek különböző adminisztrációt igényeltek. A kormány most is két, egymástól független támogatási formát működtet: a kvótabevételekre alapuló, jellemzően vissza nem térítendő, illetve az uniós forrásokra alapuló, kamattámogatott, nullaszázalékos hitelkonstrukciót.
„Ahol komolyan csinálják, ott az a modell, hogy adok ajándékot és kedvezményes hitelt is – mondja Bart István. A vissza nem térítendő támogatás sosem fedezi az egész beruházást. – A magyarországi rendszer rossz, mert a hitelt nehéz fölvenni, viszont ha csak ajándékot adok, azt az tudja fölvenni, akinek egyébként is van pénze, és meg tud előlegezni pár milliót, hogy majd egy év múlva megkapja.”
Miközben a magyarok 89 százalékának nincs megtakarítása, addig a programok jellemzően utófinanszírozásúak, még a nullaszázalékos hitelprogram is. Vagyis a támogatás igénybevételéhez rendelkezni kell saját forrással, így főként azok részesülnek belőle, akik képesek a teljes beruházási összeget előre meghitelezni, meghiteleztetni.
Például az Otthon Melege Program révén 2014 és 2017 között mindössze 27 ezer lakáson hajtottak végre energiahatékonyságot javító beruházást, de az előfinanszírozás és a jelentős önrész miatt az alacsony jövedelemmel rendelkező háztartások nem tudtak részt venni benne.
Az Energiaklub a gázkazáncsere-program hasznosulását kutatta, mert elérhető volt a támogatottak címlistája. Sokkal több támogatás került a második kerületbe, mint az ugyanúgy családi házas, de szegényebbek által lakott Csepelre.
A vissza nem térítendő támogatások nagy volumenű, tömeges korszerűsítést indíthatnak el, de hátrányuk, hogy a felújítani kívánó lakástulajdonosok akár évekre is elhalasztják a beruházást a támogatásra várva. Ez egyébként nem is csak az ingyenpénzre, hanem a magyar pályázati rendszer egészére jellemző.
A vissza nem térítendő támogatásnak az a hátránya is megvan, főleg középületeknél – mondja Bart István –, hogy a felvevő utána kevésbé fog odafigyelni a rezsire, a pazarlásra.
A politikai haszon szempontjából viszont a hitellel az a baj, hogy a választó egyszer örül: amikor megkapja a pénzt. Utána hamar elfelejti, hogy a korszerűsítés nélkül mekkora lenne az energiaszámlája, csak azt látja, hogy havonta fizetnie kell a törlesztést.
Nem a hitel pszichológiájához tartozik, de ezt a „hálátlansági” problémát oldotta meg a kormány azzal, hogy a rezsiszámlákra kilenc éve havonta rákerül, hogy a háztartásunk mekkora összeget spórolt már meg a program indulása óta. (Mivel nem az aktuális világpiaci árhoz, hanem a 2013-as indulás árához viszonyítanak azóta is, így a fogyasztó nem látta, amikor évekig drágábban kapta a rezsicsökkentett gázt, mint amennyibe azokban az években a világpicon került.)
Energiaszegénység
Magyarországon nincs hivatalos definíciója és mérőszáma az energiaszegénységnek, de a háztartások mintegy tíz százalékát tekintik annak, írja a Habitat 2020-as Lakhatási jelentése. A lakosság 8,5 százaléka költ jövedelme 25 százalékánál többet energiára, míg a háztartások több mint tíz százaléka halmozott fel rezsihátralékot 2019-ben. Ez az érték az alacsony jövedelműek körében már 22 százalék, a gyermeket egyedül nevelők között pedig 38,2 százalék.
Mi az energiaszegénység?
Az energiaszegénység legelfogadottabb definíciója szerint amennyiben egy háztartásnak nehézségbe ütközik a lakás megfelelő hőmérsékletre történő felfűtése, illetve az alapvető energiaszolgáltatások elfogadható költségen történő biztosítása, energiaszegénynek tekinthető.
Megfelelő hőmérsékleten általában a WHO által egészségügyi küszöbértéknek tekintett 21 fokot értik: ez alatt jelentősen megnő bizonyos betegségek kialakulásának kockázata. Kutatások szerint a téli hónapok többlethalálozásának húsz-ötven százaléka ebből ered.
A definícióban szereplő elfogadható költségek meghatározása vitatott. Jellemzően a háztartások teljes jövedelmének meghatározott százalékáig tartják elfogadhatónak azt energiakiadások arányát. Többnyire a korábbi angol, illetve a jelenlegi ír gyakorlat szerinti tízszázalékos küszöbértéket tekintik még éppen elfogadható aránynak.
Az Európai Bizottság engedett azon korábbi álláspontjából, miszerint az energiapiaci szabályozást nem szabad keverni a szociális problémák kezelésével, írja a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) 2017-es jelentése. Az EB korábban az energiaszegénységet tisztán szociális kérdésnek tekintette, amelynek kezelése kizárólag a szociális ellátórendszer feladata. E piacpárti logika szerint az energiapolitikai eszközök alkalmazása torzítaná az energiapiaci versenyt.
Az alacsony jövedelmű, szegény háztartások logikusan nagy valószínűséggel szenvednek energiaszegénységtől, de ez nem szükségszerű. Korszerűtlen családi házban élő nyugdíjasok számára gyakran megterhelőbb a fűtési számla kifizetése, mint egy szegény, de kisebb lakásban élő családnak. Ezért a lakás rezsiköltségének a családi jövedelemhez viszonyított arányát szokták nézni. A magyar háztartások energiakiadásainak aránya 2017-ben valamivel a négyszázalékos EU-átlag felett volt. Az Eurostat, illetve a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal adatai alapján 2015-ben egy átlagos magyar háztartás összes jövedelmének hozzávetőlegesen öt százalékát költötte villamos energia és földgáz vásárlására, ami a 2012-ben mért 7,5 százalékos értékhez képest jelentős javulás, de uniós összehasonlításban még mindig magas.
Ha az ír módszertan szerint azokat a háztartásokat tekintenénk energiaszegénynek, ahol az egy főre jutó energiakiadások meghaladják a rendelkezésre álló jövedelem tíz százalékát, akkor a hazai lakosság mintegy nyolcvan százaléka energiaszegénynek minősülne – írja a REKK.
A magyarországi energiaszegénység kérdését egyik program sem kezelte, mondják a szakértők. Nyilvánvaló, hogy a legrosszabb energiamutatókkal bíró ingatlanokban élő legszegényebbek (akik nem is hitelképesek), de egyes vélemények szerint a lakosság nagy része számára csak a minimális vagy nulla önerős megoldások működhetnek.
A MEHI javaslatának kiindulópontja a teljes lakosságra vonatkozó rezsicsökkentés helyett csak szociális alapú támogatás működtetése. (Akiknél pedig valamivel több gondot jelent a számlafizetés, azok ösztönözve lesznek arra, hogy energiahatékonysági beruházásokba fogjanak, írják.) Az így pluszbevételként befolyt összegekből a szolgáltatók közreműködésével létre kellene hozni egy pályázható pénzügyi alapot, amely az arra jogosult lakóépületek energiahatékonysági felújítását finanszírozná.
Az Energiaklub szerint a legrosszabb állapotú lakóépületekben élő, alacsony jövedelmű emberek háztartásainak számára „külön enyhítések és kilencven-száz százalékos felújítási támogatások szükségesek (…) Le kell zárni az izolált, impulzusalapú és alacsony keretösszegű mikrofelújítási pályázatok korszakát, amelyekkel érdemi lakossági megtakarítások nem érhetők el.”
A rezsicsökkentés kárai
A rendszerváltást követően a lakossági gáz- és villamosenergia-árak a jövedelmekhez, illetve a többi áruhoz, szolgáltatáshoz képest jóval nagyobb arányban nőttek. A rezsicsökkentés 2013-as bevezetésétől egészen idén augusztusig az árak változatlanok voltak. (Ugyanakkor a tűzifáé 2016 óta folyamatosan nő, az utóbbi hónapokban gyorsuló mértékben.)
A rezsicsökkentés szociális helyzettől függetlenül, egységes arányban csökkentette a lakossági energiaárakat. Míg a Nemzeti Energia- és Klímatervben az állam egyik fő energiaszegénységi intézkedéseként szerepel, a szakértők szerint nem hatásos beavatkozás. Ráadásul 2015-ben megszűnt a központi lakásfenntartási támogatás, amely a rezsicsökkentéssel ellentétben szociálisan célzott volt. Az energiakrízis pedig a rezsicsökkentés árát (a világpiaci és a lakossági ár különbözetét) megfizethetetlenné tette az eladósodott költségvetés számára.
A Nemzetközi Energiaügynökség (International Energy Agency) 2017 júniusában megjelentetett, Magyarországról szóló országjelentése is a hatósági árak megszüntetésére és a versenyzői piac megteremtésére szólított fel. „A rezsicsökkentés rövid távon ugyan enyhítette a fogyasztók terheit, ám hosszú távon a mesterségesen alacsonyan tartott tarifa számos negatív következménnyel járhat. Ilyen például a lakossági energiahatékonysági beruházások ellenösztönzése az alacsonyabb megtérülésnek köszönhetően.”
Látszott ez az MFB-hiteleken is, melyekben „elég nagy pénz volt, de nem nagyon vették föl az emberek, mert a rezsicsökkentés miatt a megtérülése nem volt jó. Amit fölvettek, azt rendszerint megújulóra, házi napelemekre fordították, szigetelésre nem, mert nem jött vissza jól a pénz” – mondja Bart István.
A mindenki számára egyaránt alacsony energiaárak tehát nem ösztönzik a tehetősebbeket energiafelhasználásuk csökkentésére és energiahatékonysági vagy megújuló energetikai beruházásokra. A sávos energiaárak (amit most vezet be a kormány: nagyobb fogyasztás esetén magasabb ár) vagy az energiaadók ösztönöznék a sokat fogyasztókat energiatakarékosságra, másrészt alapot teremtenének a rászorulók támogatására és a szükséges fejlesztések elvégzésére. Csak gáz és áramár-emelésből bejövő pénz most a költségvetés tűzoltására kell, nem az energiakorszerűsítésre.
Kérdéseket küldtünk a Miniszterelnök Hivatalnak a rezsicsökkentés és az ingatlanok energia-korszerűsítésének kapcsolatáról, ha válaszolnak, cikkünket frissítjük, ha pedig a válaszuk érdemi lesz, külön cikkben ismertetjük.
Ne csinálj semmit, az állam megold mindent
A lakásszektor energiamegtakarítási potenciálja negyven-ötven százalék (vagyis az itt felhasznált energia nagyjából a felére lenne csökkenthető). Ugyanakkor a 2020-ban elfogadott Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) a lakossági épületek helyett a középületek felújítását helyezi a fókuszba, vagyis a háztartások még az uniós helyreállítási alaphoz (RRF) való hozzáférés esetén sem számíthatnak komoly épületenergetikai korszerűsítést támogató programokra.
Vagyis a kormányzat piaci alapon tervezi a szektor energiafelhasználásának jelentős csökkenését 2030-ig.
Pedig a hazai szén-dioxid-kibocsátás negyven százalékát adó lakóépületek felújítása nélkül esélytelen, hogy 2050-re elérjük a klímasemlegességet. Szakértők háromezer milliárd forint beruházási értékű felújítási igényről írnak.
Magyarország a rezsicsökkentés politikájával gyakorlatilag elvesztegetett egy teljes évtizedet. A rászorulók célzott támogatása (ami idegen a NER filozófiájától) helyett mindenki kapott rezsitámogatást, aminek mellékhatásaként nem kezdődött el az energiapazarló lakásállomány felújítása. Ráadásul a lakosság hozzáállását is úgy alakította, hogy a spórolás fölösleges. Ezért az emberek gondolkodásának is változnia kell, hiszen a kormányzati kommunikáció éveken át – még tavasszal is – kigúnyolta a Nyugat energiamegtakarítási felhívásait.
„Látszik, hogy a magyar kormány nem akarja azt mondani az embereknek, hogy tessék takarékoskodni, és magán kezdve mondjuk lekapcsolná a budai Vár díszkivilágítását – mondja Bart István. – A német kormány nem titkolózik, hanem nyíltan kommunikál a polgárokkal: bajban vagyunk, lehet, hogy nem lesz elég gáz. Most már mindegy, hogy mit hibáztunk, nézzük meg, mit tudunk tenni, hogyan spóroljunk. Oldjuk meg.”
Nálunk viszont az állam azt sugallja, hogy megold mindent. Aminek persze ellentmond a mostani gázáremelés, hiszen tavasszal a kormány még azt kommunikálta, hogy szemben szerencsétlen nyugatiakkal nálunk biztos lesz gáz, mert jóban vagyunk az oroszokkal.
Pedig racionális energiafelhasználásra nagyon régóta szükség lenne. Bart István példának azt a pár tízezer forintba kerülő termosztátot említi, amelyet be lehet állítani, hogy éjjel vegye le a fűtést. Szerinte ezzel tíz százalékot lehetne lefaragni a fogyasztásból.
„Gulyás Gergelynek a kormányinfón fel kellene mutatnia egy ilyet: állítsd be, és csökken a számlád. Sok mindent lehetne csinálni, hogy az emberek elinduljanak ebbe az irányba. Miközben a német társadalom izgul, nekünk sokkal jobban kellene félnünk. Egy IMF-tanulmány szerint az orosz gáz hat hónapnál hosszabb hiánya esetén Magyarország járna a legrosszabbul az unióban, de a kommunikáció szerint minden rendben van. A gázáremelés mutatja, hogy töredezik ez a kép, de odáig még nem jutottunk el, hogy azt mondjuk az embereknek, hogy csavard le a légkondit.”
