Azóta, hogy Oroszország február 24-én megtámadta Ukrajnát, az Egyesült Államok, az Európai Unió és más nyugati országok több szankciócsomagot vezettek be a jövedelmező orosz energiaipart – főként a kőolaj-, a földgáz- és a szénágazatot – megcélozva. Ezek az országok erőfeszítéseket tesznek, hogy felszámolják az orosz energiától való függőségüket.
Miután az ukrajnai zaporizzsjai erőmű közelében aknavetős támadásokat hajtottak végre, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felszólította a nemzetközi közösséget, hogy adjon határozottabb választ, és tiltsa be az orosz importot egy újabb ágazatból: az atomenergiából. De az orosz urán-, reaktor- és nukleáris technológiaszállítások blokkolásáról és kiváltásáról könnyebb beszélni, mint megvalósítani a világ többi részén.
Az alábbiakban bemutatjuk, hogyan játszik vezető szerepet Oroszország a világ nukleáris ciklusában.
Nem csak a bányászatról van szó
Oroszország a világ öt legnagyobb, uránkészletekkel rendelkező országa között van. Becslések szerint mintegy 486.000 tonna uránnal rendelkezik, ami a globális kínálat nyolc százalékának felel meg.
Az ország mégis viszonylag kis mértékben termel nyers uránt. A 2021-es évben a világ urántermelésének mindössze mintegy öt százalékát adták az orosz bányák.
Az uránbányászat azonban csak egy darabja a nukleáris folyamatnak. A nyers urán nem alkalmas atomerőmű-üzemanyagnak. Uránkoncentrátummá kell finomítani, gázzá alakítani, majd dúsítani – és ez az, amiben Oroszország kiemelkedő.
2020-ban mindössze négy polgári célú uránátalakító üzem működött a világon: Kanadában, Kínában, Franciaországban és Oroszországban. Oroszország volt a legnagyobb szereplő a világ teljes uránkonverziós infrastruktúrájának közel negyven százalékával, így a legnagyobb arányban állított elő gáznemű uránt (úgynevezett urán-hexafluoridot).
Ugyanez vonatkozik az urándúsításra, a nukleáris ciklus következő lépésére. A 2018-as, legfrissebben rendelkezésre álló adatok szerint ez a kapacitás néhány kulcsfontosságú szereplő között oszlott meg, és a legnagyobb rész – mintegy 46 százalék – ismét Oroszországé volt.
Oroszország tehát jelentős szállítója mind az uránnak, mind az urándúsítási szolgáltatásoknak. A legfrissebb, rendelkezésre álló adatok szerint az Európai Unió 2020-ban természetes uránjának mintegy húsz százalékát, dúsítási szolgáltatásainak pedig 26 százalékát vásárolta Oroszországtól. Az Egyesült Államok 2021-ben uránjának mintegy 14 százalékát, dúsítási szolgáltatásainak pedig 28 százalékát importálta Oroszországból.
Valaki azt mondta, „atomreaktorok”?
Az Oroszországban gyártott atomreaktorokat VVER néven ismerik – ez az orosz vodo-vodjanói enyergeticseskij reaktor (víz-víz energetikai reaktor) rövidítése. Ezek a reaktorok vizet használnak hűtőközegként és moderátorként is, és eredetileg a Szovjetunióban fejlesztették ki őket. A VVER-eknek több változata létezik (például a VVER-440 és a VVER-1000), amelyek között az egyik jelentős különbség a teljesítményük.
Jelenleg tizenegy országban működnek különböző típusú VVER-ek, köztük Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon és Finnországban. Ezenfelül más országok, például Egyiptom, Törökország és Argentína jelenleg is épít vagy tervezi ilyen reaktorok építését.
Oroszországot a világ vezető országának tekintik, amikor az atomerőművek fejlesztésének exportjáról van szó. A Roszatom 2012 és 2021 között 19 atomreaktor építését kezdeményezte, ebből 15-öt külföldön. Ez jóval több, mint a következő legtermékenyebb szolgáltatóké: Kína, Franciaország és Dél-Korea. Bár Kína ugyanebben az időszakban 29 reaktor építésébe kezdett, ezek közül csak kettőt külföldön. Franciaország két reaktor építését kezdte el külföldön, Dél-Korea pedig négyet.
Ne feledkezzünk meg az üzemanyagról
A reaktorok működéséhez az erőműveknek rendszeres nukleárisüzemanyag-utánpótlásra van szükségük – általában egy bizonyos típusú üzemanyagra. Ez az a pont, ahol az Oroszországtól való függőség újabb szintje figyelhető meg. Bár a piacon több szállító is van, jelenleg az orosz TVEL Fuel Company az egyetlen engedélyezett szállítója a VVER-440-esek számára szükséges üzemanyagnak.
Ezért egyes országok az orosz szállításoktól függnek, és azt kockáztatják, hogy átmenetileg leállíthatják létesítményeik működését. Szlovákiának például négy ilyen atomreaktora van, a Cseh Köztársaságnak kettő.
A Westinghouse, egy amerikai atomenergetikai vállalat már keresi a módját, hogy alternatív üzemanyagot kínáljon Európában, de időbe telik, amíg minden engedélyt és jóváhagyást megkapnak. Ezenkívül aggályok merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államokból származó üzemanyag drágább lehet, és nem világos, hogy a Westinghouse hogyan működtetné a hulladékkezelési rendszert.
Oroszország is képes magas próbaértékkel rendelkező, alacsonyan dúsított uránt (más néven HALEU-t) előállítani. Ez egy olyan típusú üzemanyag, amelyre a fejlettebb reaktorokhoz lesz szükség, amelyeket jelenleg az Egyesült Államok számos vállalata fejleszt. A fő különbség a jelenleg használt üzemanyagtól az urándúsítás szintje. A legfeljebb ötszázalékos urán-235-dúsítás helyett a reaktorok új generációjának akár húszszázalékos dúsítású üzemanyagra lesz szükségük.
Az amerikai atomenergia-hivatal szerint a HALEU elérhetősége kulcsfontosságú a reaktorok fejlesztése és üzembe helyezése szempontjából. Az üzemanyag jelenleg korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre az Egyesült Államokban, és Washington keresi a lehetőségeket az új üzemanyagforrások kutatásának és fejlesztésének finanszírozására. Jelenleg az egyetlen olyan szállító, amely kereskedelmi méretekben képes az üzemanyagot biztosítani, az orosz Tenex (az orosz állami Roszatom tulajdonában).
Új piacok keresése
A nukleáris technológia értékesítése is része Oroszország azon törekvésének, hogy befolyást szerezzen és profitot termeljen az atomenergiával újonnan ismerkedő országokban. Az egyik ok, amiért az országok együtt akarnak működni Oroszországgal, az, hogy teljes csomagot kínál. Oroszország nemcsak atomerőművet épít és üzemanyagot szállít, hanem helyi szakembereket is kiképez, segít a biztonsági kérdésekben, ösztöndíjprogramokat indít, és gondoskodik a radioaktív hulladék ártalmatlanításáról.
Oroszország valószínűleg legerősebb eszköze azonban a vonzó hitelek felajánlása. Ezek a hitelek általában kormányzati támogatásúak, és az építési költségek legalább nyolcvan százalékát fedezik. Oroszország például már tízmilliárd dollárt adott kölcsön Magyarországnak, 11 milliárd dollárt Bangladesnek és 25 milliárd dollárt Egyiptomnak – mindegyik esetben atomerőművek építésére.
Oroszországnak 11 országban vannak működő atomreaktorai, és továbbiak épülnek vagy vannak tervezés alatt. Ezenkívül Oroszország a világ legalább harminc országával – főként Afrikában – írt alá egyetértési nyilatkozatot vagy kormányközi megállapodást. Ezek a nukleáris technológia iránti érdeklődés kinyilvánítására szolgálnak, illetve az atomerőművek építésében való együttműködés szándékát fejezik ki.
Egyes szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az afrikai országok talán még nem állnak készen az atomenergiára, Oroszország azonban azzal érvel, hogy a technológia választ jelent a kontinens növekvő villamosenergia-igényére. Érdemes megjegyezni azt is, hogy az afrikai országok az ENSZ-ben a legnagyobb szavazóblokkot képviselik, ami újabb ok lehet Oroszország számára, hogy erősítse kapcsolatait a régióban.
Augusztus 27-én Budapest megerősítette, hogy az orosz Roszatom két új atomreaktor építésébe kezd Magyarországon. Ez az információ Ukrajna és Oroszország kölcsönös vádjai közepette érkezett, amelyek szerint Ukrajna lőtte az ukrajnai zaporizzsjai atomerőművet. Zelenszkij a sugárszivárgás veszélyére figyelmeztetett, és nukleáris zsarolással vádolta Oroszországot. Eközben Moszkva megakadályozta a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés egy hónapos ENSZ-felülvizsgálatát követő záródokumentum elfogadását, mondván, hogy a Zaporizzsja orosz megszállásának bírálata közepette hiányzik belőle az egyensúly.