Magyarország pár éven belül akkumulátor-nagyhatalom lesz. Bár a folyamat évek óta tart, eddig helyi ügyként kezelték, nem nagyon lett országos visszhangja a gödiek és iváncsaiak tiltakozásának. A debreceni, gigaméretű gyár terve kellett ahhoz, hogy országossá váljon a téma, és felszínre kerüljenek azok a kérdések, amelyeket talán a beruházások előtt kellett volna megvitatni. Mennyire környezetszennyező egy ilyen gyár? Mi lesz a folyóinkkal, vizeinkkel, nem éljük-e fel a jövő generáció vagyonát? Mekkora gazdasági hasznot hajt, vagyis mit vesztünk és mit nyerünk azzal, ha a világ harmadik legnagyobb akkugyártó országává vállunk? Ezeket a kérdéseket járjuk körbe a Szabadonban.
„Hatalmas akkumulátorberuházásokat csinálunk Magyarországon, mi leszünk pillanatokon belül a világ harmadik legnagyobb akkumulátorgyártója és az ötödik legnagyobb -exportőre a világon.”
Orbán Viktor Tusványoson beszélt arról, hogy Magyarország nem csupán pár akkumulátorgyárat fogad be, egyenesen akkumulátorgyár-nagyhatalom lesz. A már működő gyárakkal együtt Magyarországon 2030-ra több mint húsz fog működni. A legnagyobb a pár hónapja bejelentett debreceni, amelyet a legnagyobb tiltakozás is kísért.
Az indulatos debreceni közmeghallgatás rávilágított arra, hogy rengeteg félelem van az emberekben, és nagyon kevés információt kapnak. Ahhoz, hogy tisztán lássuk, mely félelmek alaptalanok és melyek jogosak, a Szabadon stábjával olyanokat kerestünk, akik megépült gyárak mellett élnek, és akiknek már saját tapasztalatuk van.
Gödön, a Dunakanyar kapujában évek óta tart a civilek küzdelme, Iváncsán pedig, ahol már felépült, de még nem állították üzembe a gyárat, a helyiek most kezdenek eszmélni.
A hatóságok már tizenhatszor megbüntették a gödi Samsung-gyárat hol a munkavédelmi, hol a tűzvédelmi szabályok megsértése miatt. Volt olyan eset, amikor egy építés alatt álló épületrészben akkumulátorokat töltöttek, amelyek közül 36 kigyulladt. Az egy–négymillió forintos bírságoknak azonban nem sok visszatartó erejük van. A közmeghallgatáson ezért azt akarták elérni a helyiek, hogy ha a Samsung sorozatosan megsérti a szabályokat, ne kapja meg az újabb katasztrófavédelmi engedélyt.
„Biztos vagyok benne, hogy amikor önök ezt a pályát választották, nem azt képzelték, hogy majd 2023 januárjában egy környezetszennyező, munkabiztonságot semmibe vevő, dolgozók és helyiek életét veszélyeztető gyárat fognak védeni a magyar emberekkel szemben” – hangzott el a közmeghallgatáson.
A helyiek a legtöbb kérdésre nem kaptak választ, a Samsung és a környezetvédelmi és katasztrófavédelmi hatóságokat pedig többször hazugsággal vádolták. Kértük a Samsung képviselőit, hogy reagáljanak az elhangzottakra, de nem kívántak nyilatkozni.
A zajszennyezés az, amitől a helyiek három éve folyamatosan szenvednek. A közmeghallgatáson hangszórót tett az egyik helyi lakos a Samsung képviselői elé, amely azt a folyamatos zúgó hangot sugározta, amelyben a gödiek élnek. A Samsung vezetői pár percig bírták, utána kikapcsolták.
„A hatóság megkapja a panaszokat, és amikor már ez nagyon nagy méreteket ölt, akkor előírja, hogy zajcsökkentési intézkedési tervet hajtson végre a Samsung. Akkor ezt másfél évre szépen elhúzzák, most már a harmadik ilyen zajcsökkentési intézkedési terv fut. A panaszokra az a válasz, hogy ha az intézkedési terv véget ér, minden rendben lesz. Természetesen soha nem lesz rendben”
– mondja a Göd-ÉRT Egyesület képviselője, Kecskés Krisztina, aki maga is egy karnyújtásnyira lakik a gyártól egy olyan kertvárosi utcában, amelynek végéből korábban erdőt és kukoricást lehetett látni, most meg már a gigantikus méretű gyárat.
A Göd-ÉRT Egyesület egyébként tavaly bevizsgáltatta a talajvizet a gyártól egy kilométeres távolságban lévő három kútból. A talajvízben NMP-t (lítium és N-metil-2-pirrolidon nevű oldószert), az akkumulátorgyártáshoz használt, magzatkárosító hatású vegyi anyagot találtak.
Félelem és bizonytalanság Iváncsán
Iváncsa egy csendes, kedves kis falu volt évtizedekig, ahol elsősorban mezőgazdaságból éltek. Ma már biztos, hogy nem ugyanaz a falu, mint volt akár két évvel ezelőtt, de hogy mire kell számítaniuk, azt nagyon sokan a helyiek közül még mindig nem tudják. Ráadásul megosztottak, mert aki földeladásból, házeladásból vagy alvállalkozóként hasznot lát a gyár felépítéséből, az nem ágál a gyár ellen úgy, mint akinek az eddigi nyugodt élete borult fel.
„Aki ebből részesült, az most azt mondja, hogy környezetkárosító, de hát a negyvenmilliót zsebre tettem, az elgondolkodtató, hogy most mit mondjak rá, ugye? Tudod, van, mikor a pénz beszél!”
– mondja egy iváncsi lakos. Látja ezt a megosztottságot az a két helyi képviselő is, aki évek óta küzd a beruházás ellen.
Ágoston Jácint szerint azért nem lehet igazán tiltakozó hangokat hallani Iváncsáról, mert az emberek nem tudják, hogy milyen lesz a bekapcsolt gyár mellett élni.
„Azt gondolják, hogy ekkora zajszennyezés lesz, mint ami most van, ami messze nem igaz.”
Baki Endre, az önkormányzat másik képviselője arra hívja fel a figyelmet, hogy értékes, jó minőségű termőföldeket áldoztak be az akkumulátorgyárért.
„Egyszer bármit el lehet adni. Egyszer, de többször nem. Persze itt két csoport van. Az egyik csoport az, aki a gyárhoz valamilyen módon köthető, vagy az önkormányzat vezetéséhez, a másik pedig az, aki a csendes elszenvedő” – mondja Baki Endre.
Aki az akkumulátorgyárak ellen van, az a magyar érdek ellen is van?
Szijjártó Péter külügyminiszter szerint hisztériakeltés zajlik az akkumulátorgyárak körül, és a magyar érdekekkel megy szembe az, aki meg akarja akadályozni a beruházásokat.
Munkahelyek tízezrei valóban létrejöhetnek a fejlesztésekkel, azonban az eddigi tapasztalatok alapján ezek jó részét külföldi munkavállalókkal töltik fel.
„Valójában ebben túl sok magyar hozzáadott érték nincs. Igazából a helyszínt biztosítjuk, de egyébként minden mást importálunk, tehát importáljuk a technológiát, importáljuk a gyártósorokat, lassan importáljuk a vendégmunkásokat, importáljuk a szükséges energiát. A vizet pedig adjuk”
– mondja Győrffy Dóra közgazdász, aki hónapok óta csak az akkumulátorgyár-beruházások gazdasági hátterét és közgazdasági racionalitását vizsgálja.
Győrffy szerint a tervezésnél a közgazdasági szempontok megálltak ott, hogy a jövőben sok akkumulátorra lesz szükség. De ebből nem következik szerinte, hogy egy olyan országnak kell ezeket gyártania, amely energiaszegény, hiszen ez rendkívül energiaigényes iparág. Egy kilowattóra kapacitáshoz legalább 40-60 kilowattóra energia kell, és ez azt jelenti, hogy például a debreceni CATL-beruházás egyharmad Paks-energia-szükségletet jelent. Ez az energiaszükséglet fokozza a függést az energiaexportőröktől, konkrétan Oroszországtól – teszi hozzá.
Szemben a természettel
Tavaly nyáron megrázó képeket láthattunk az aszályos Magyarországról. Kiszáradt tavak és folyók, porzó termőföldek. Nagy kérdés, hogy egy ilyen aszályos év mire hívta fel a figyelmet. Mennyi vizet, és mire áldozunk fel a jövőben?
Az engedélyekből kisilabizált adatok szerint a gödi akkumulátorgyárnak 27 ezer köbméter a napi vízigénye, Iváncsának 11 ezer, a debreceni tervezett gyárnak 25 ezer, bár volt egy tanulmány, amely negyvenezerről írt, de ezt pár óra után el is tüntették. Csak hogy értsük a számokat: a 112 ezer lakosú Kecskeméten naponta átlagosan húszezer köbméter vizet használnak.
„Egy ilyen óriási beruházásnál bátran el kellene számlálni, hogy mit adunk föl, mit adunk oda, mit forgatunk meg, mi jön ki belőle. És akkor kiderül, hogy mi vagyunk-e a legjobb lokáció”
– mondja Zlinszky János, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víz- és Környezetpolitikai Tanszékének docense. Bármilyen ipartelepítésnél el kell dönteni, hogy oda telepítsük, ahol az energia van, oda, ahol a víz van, oda, ahol a nyersanyag van, oda, ahol a megfelelő munkaerő, vagy oda, ahol állami támogatást adnak hozzá. A beruházónak nem biztos, hogy ugyanazok a szempontjai, mint a fogadónak – teszi hozzá Zlinszky János.
A közmeghallgatáson rendszeresen visszatérő kérdés, hogy mennyire veszélyesek ezek a gyárak az emberi környezetre, a levegőre, a vízre, az életminőségre.
Az akkumulátorgyártásban súlyosan mérgező anyagokat használnak – mondja Zlinszky János. Azok a fémek, amelyeket alkalmaznak, mérgezők, az oldószerek szintén. Az ezektől való félelem tehát teljesen reális a professzor szerint.
„Súlyos kétségeink vannak a jogérvényesítés tekintetében. Amíg az van Magyarországon, hogy ha nekem egy fekete BMW-m van, akkor akármennyivel mehetek akárhol, és nem számít a záróvonal, akkor ez azt jelenti, hogy a kirakatba teszem azt, hogy a jogérvényesítés laza, hogy vannak kivételek.”
Ezeket a projekteket ugyanis a kormány úgy gyorsítja fel, hogy kormányrendelettel nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősíti, így pedig meg lehet spórolni a társadalmi egyeztetést vagy az elhúzódó hatósági vizsgálatokat.
Mi lesz a jövő technológiája?
„Magyarországot Közép-Európa járműgyártó centrumává tettük, és most elindulunk abba az irányba, hogy a régió járműfejlesztési központja és az e-autózás éllovasai legyünk. A jövőt úgy hívják, önvezető autó és elektromos meghajtású járművek”
– mondta Orbán Viktor a gödi Samsung-gyár átadásán. Az elmúlt években azonban elindult egy vita, hogy valóban az e-autó-e a legzöldebb, és valóban a mostani technológiákkal gyártott akkumulátoroké-e a jövő. Zlinszky János szerint a kérdés az, hogy egyáltalán az autóé-e a jövő.
„A szállítást és a közlekedést ki kéne venni a gépkocsiból, ki kéne venni a teherautóból, vissza kéne rakni a vonatra, és még eggyel visszalépve meg kéne oldani, hogy egyáltalán minél kevesebbet kelljen szállítgatni.”
A tervek szerint 2030-ig és azon túl is évi 11 millió új elektromos autót állítanak forgalomba csak Európában. Arra viszont jelenleg nincs válasz Zlinszky János szerint, hogy honnan lesz ehhez elegendő lítium például.
„A fenntarthatóság nemcsak arról szól, hogy az élő rendszereket nem pusztítjuk el, hanem arról is, hogy hagyjuk megújulni, és csak a termést takarítjuk be, nem vágjuk ki a cseresznyefát a cseresznyéért.”
A Szabadon teljes adását itt nézhetik meg:
