Bár a már tavaly nyáron eldöntött svéd és finn NATO-csatlakozás ratifikálásának elodázásával a magyar kormány még inkább maga ellen hangolhatja partnereit, az atlanti szervezet sokkal nagyobb veszélyt lát a török blokkolásban.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Sanna Marin finn miniszterelnök keddi közös sajtótájékoztatója arról árulkodik, hogy mind az észak-atlanti szövetség főhadiszállásán, mind pedig Helsinkiben kezd elfogyni a türelem a szervezet harminc tagja által tavaly nyáron már elfogadott svéd és finn csatlakozás elhúzódó ratifikációja miatt. Ennek jeleként a NATO norvég főtitkára arra sürgette a két, még hiányzó tagállamot, Törökországot és Magyarországot, hogy minél előbb erősítsék meg jogilag az atlanti szervezet kibővítését.
„Ami igazán számít, az Törökország”
Semmi szokatlan nincs abban, hogy az észak-atlanti szövetség bővítésének ratifikálása fél vagy akár egy évnél hosszabb időt vesz igénybe. Annak idején Magyarországnak is közel két évet kellett várnia a meghívás és a hivatalos csatlakozás (1999 márciusa) között. Annyiban ugyanakkor újszerű a helyzet, hogy a két, hosszú időn át semleges északi ország egy háború kellős közepén, biztonságot keresve szeretne behúzódni a NATO védőernyője alá. Ezt a szempontot mérlegelve a harminc szövetséges közül 28 mondhatni villámgyorsan, szeptember közepéig jóváhagyta a szervezet bővítését.
Kivételt ez alól csak a feltételeit még tavaly nyáron a madridi memorandumban rögzítő Törökország és a formailag semmilyen feltételt nem támasztó, a ratifikáció elhúzódását sokáig procedurális okokkal magyarázó, majd néhány napja sokak szerint színt valló Magyarország képez.
A Szabad Európának nyilatkozó források szerint ugyanakkor a NATO számára – amelynek tulajdonképpen már semmi különösebb dolga nincs a csatlakozással – igazából a kettő közül csak egy ország okoz komolyabb fejtörést, és ez Törökország. „A magyar kérdés teljesen más kategóriába tartozik” – osztotta meg lapunkkal egy nevének mellőzését kérő bennfentes, emlékeztetve arra, hogy Magyarországon a kormány és a miniszterelnök is támogatja a svéd és a finn csatlakozást, „a többi pedig már egy politikai játszma része”. Ezzel szemben Törökországban éppen a vezetőt, Recep Tayyip Erdoğant kell meggyőzni arról, hogy álljon félre az útból.
„Mindenki minden szóra figyel” – jegyezte meg a forrás, arra utalva, hogy a NATO köreiben is abból indulnak ki, hogy a kormányfő ígéretéhez híven az Országgyűlés a március 20-i héten szavazni fog a két ország NATO-csatlakozásáról, véget vetve a bizonytalanságnak.
Ehhez kapcsolódóan: Orbán Viktor szerint százával halnak meg kárpátaljai magyarok
Kamatozik-e az Orbán-kormánynak az időhúzó taktika?
Az már más kérdés – és az atlanti szervezetet nem különösebben érdekli, mert inkább uniós ügy –, hogy az Orbán-kormány mit ér el azzal, amire Finnországban és Svédországban egyre inkább zsarolásként tekintenek, de amit egy, a Politico által idézett svéd hivatalos forrás az előzmények ismeretében már nem is tartott meglepőnek. Megfigyelők szerint ha a ratifikáció késleltetésével az volt a cél, hogy a két EU-tagállam a jövőben visszafogja kritikáit jogállami kérdésekben, a magyar kormány aligha ér el sikert.
Svédország a török követelések teljesítésénél is meghúzott egy elvi vörös vonalat, és nem ment bele az ankarai kormány által terroristának tartott kurd ellenzékiek kiadásába. Ez a patthelyzet most komoly fejtörést okoz a NATO brüsszeli központjában, ahol a jövő héten újabb hárompárti – török–finn–svéd – egyeztetést tartanak az álláspontok közelítése érdekében. Jens Stoltenberg főtitkár szerint a csatlakozásra tavaly nyáron Madridban meghívott két ország a török memorandumban rögzített összes feltételnek eleget tett, így joggal várják a belépés jóváhagyását.
Erdoğan azonban ezt csak Finnország esetében ismeri el. Ezért – hacsak nem sikerül jobb belátásra téríteni – Helsinkinek meg kell fontolnia, hogy szomszédja és közeli szövetségese bevárása nélkül szakítsa át a célszalagot. A NATO főtitkára a dilemmát oldva közölte: nem az a lényeg, hogy a két ország együtt csatlakozzon, hanem az, hogy milyen gyorsan történik meg.
Két fontos határidő közeleg
Szövetséges források szerint két fontos határidő is arra sürgeti a NATO-t, hogy aggódjon a lassú tempó miatt. Az egyik az észak-atlanti szövetség júliusra Vilniusba tervezett csúcstalálkozója, ahol nem venné ki jól magát, ha a két ország még mindig az előszobában várakozna. A másik, ami jelenleg sokkal bizonytalanabb, a török választások időpontja. Korábban úgy nézett ki, hogy tavasszal lesz, de tekintettel a több tízezer áldozatot követelő pusztító földrengésre és Erdoğan elnök ezzel összefüggő népszerűségvesztésére, egyelőre minden bizonytalan. Miként az is, hogy a dosszié milyen szerepet kaphat a kampányban, ha egyáltalán.
Calle Håkansson, a Nemzetközi Kapcsolatok Svéd Intézetének kutatója szerint rövid távon nem okoz nagyobb aggodalmat Stockholmban a ratifikáció és a taggá válás elhúzódása, különösen azért, mert Svédország nem frontország. „De ha a folyamat tovább húzódik, az komolyan megkérdőjelezheti a NATO nyitott ajtók politikájának hitelességét” – szögezte le a kutató a Wilfried Martens Center rendezvényén Brüsszelben.
Sanna Marin finn miniszterelnök a NATO-főtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatóján szinte szóról szóra ugyanezt mondta.
Korábban a NATO-n belül is voltak bizonyos aggodalmak, hogy ha a folyamat túlságosan elhúzódik, azt Moszkva kihasználhatja a helyzet és a bővítési folyamat destabilizálására, de Oroszország egy ideje már nem hozza fel a témát. „Úgy tűnik, mintha elengedték volna” – vélekedett egy brüsszeli forrás.
Ennek látszólag ellentmondanak azok az egyelőre nem minden kétséget kizáróan alátámasztott svédországi állítások, amelyek szerint az orosz titkosszolgálat szervezhette azt a tüntetést, amelynek során egy dán szélsőjobboldali aktivista Koránt égetett. A török elnök részben emiatt keményített be, és ha tényleg Moszkva keze volt a dologban, akkor a zavarkeltési kísérlet sikerrel járt.
Ehhez kapcsolódóan: Nem vette át Szijjártó Péter a brit, a német és a francia nagykövet diplomáciai jegyzékét a finn és a svéd NATO-csatlakozásról
Már mindkét ország képviselői ott ülnek az asztal körül
NATO-források ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a ratifikáció körüli bizonytalanságoktól függetlenül az atlanti szervezet szintjén tavaly nyáron megszületett a hivatalos döntés a két új szövetséges felvételéről. Finnország és Svédország a meghívotti státusz velejárójaként kevés kivétellel minden politikai megbeszélésen részt vesz, és mára lényegében integrálódott a NATO politikai és katonai struktúráiba.
Finn és svéd szakértők szerint a két ország már Oroszország 2014-es, Ukrajna elleni agresszióját követően elkezdett szép csendben közeledni az észak-atlanti szövetséghez. „Finnország 2014 óta fokozatosan a nyugati védelmi rendszer részévé vált” – mutatott rá Tuomas Iso-Markku, a Nemzetközi Kapcsolatok Finn Intézetének rangidős szakértője.
„Kissé ironikus, hogy Finnország annak idején Svédország nyomására lépett be az EU-ba, most meg a finnek húzták maguk után a svédeket a NATO-ba” – állapította meg Calle Håkansson svéd biztonságpolitikai szakértő.
