2010 óta megszámlálhatatlan mennyiségű pénzt költött el a kormány a nemzeti emlékezetre. Idén – tűzijátékkal együtt – több mint tízmilliárd forintból rendezték meg az augusztus 20-i ünnepségsorozatot, és ez csak egy tétel a nemzeti történelmet ünneplő költésekből. Ráadásul történészek szerint a kormány látványos emlékezetpolitikája nemcsak drága, hanem leegyszerűsítő és ellenségkép-teremtő is.
„A fizikai és szellemi terror megismétlődése ellen a nemzeti emlékezet a legerősebb fegyver – jelentette ki Orbán Viktor 2017. október 23-án a Terror Háza előtt mondott ünnepi beszédében. Hozzátette: – Eshet eső, fújhat metsző szél, jöhet könnygáz vagy lovasroham, mi összegyűlünk, mert éljünk bárhol is a világon, ma emlékezni akarunk.” Ehhez tartotta is magát: az elmúlt években sorra valósultak és valósulnak meg az emlékezetprojektek emlékművek épületek, intézmények, szobrok és történelmi filmek formájában.
Sokba kerül a dicső múltunk
Szerettünk volna hivatalos adatokat kapni arról, hogy mennyit költ a kormány a nemzeti emlékezetre, ezért hónapokkal ezelőtt kétszer is kértünk interjút – a Miniszterelnökség sajtóosztályán keresztül – Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkártól, de egyik megkeresésünkre sem érkezett még csak válasz sem. Így magunk próbáltuk összeszedni az emlékezetberuházások, -költések egy részét.
A két legnagyobb budapesti történelmi projekt a Várnegyed elpusztult épületeinek egy részét betonból újraépítő Hauszmann program és a Parlament környékének a kormány ízlése szerinti alakítását célzó Steindl Imre Program. A sok szakmai kritikát és nemzetközi elmarasztalást is kapó Nemzeti Hauszmann Program költségvetését az Átlátszó már évekkel ezelőtt is kétszázmilliárd forint körülire becsülte. A Steindl Imre Program keretében bontották le és vitték át a Nagy Imre-szobrot a Jászai Mari tér közelébe, és végezték el a Vértanúk emlékműve több mint hárommilliárd forintba kerülő rekonstrukcióját (a szobrokra külön költségvetés állt rendelkezésre). E programra idén tavasszal egy kormányhatározat további 14,9 milliárd forintot különített el. (Sőt a Kossuth tér két ikonikus épülete, az Agrárminisztérium és az Igazságügyi Palota – korábbi Néprajzi Múzeum – 2024–2027 közötti felújítására, átépítésére is szán 112 milliárd forintot a kormány.)
Nem csak emlékművekre és egyes történelmi épületekre jut pénz az emlékezetköltések keretében: az elmúlt években több mint húszmilliárd forintot költött a kormány az adófizetők pénzéből történelmi filmekre a Forbes magazin 2022-es gyűjtése szerint. Emlékezetrendezvényekből sincs hiány: ezek között a legdrágább az augusztus 20-i, államalapítási ünnep (tűzijátékkal). Idén például 12 milliárd forintot terveztek erre költeni. Ezenkívül volt már Nemzeti Vágta, rendeztek Trianon rockoperát, volt előadás Puskás Ferenc életéről, A kőszívű ember fiaiból és a szigetvári ostromról stb.
Mindszenty-zarándokhely nyolcmilliárdból
Történelmi emlékezetünk gondozására, kutatására több intézményt is létrehozott a kormány. Ezek egyike volt például a Mindszenty bíboros – egyébként vitatott – emléke előtt tisztelgő, „zarándokhelyként is szolgáló Mindszentyneum”. A több szinten közel négyezer négyzetméteres, zalaegerszegi épületre eredetileg 5,5 milliárd forintot szántak a Modern Városok Programból, végül nyolcmilliárd forintból valósíthatta meg a beruházást Mészáros Lőrinc érdekeltsége, a ZÁÉV Építőipari Zrt.
A miniszterelnök a Mindszentyneumnak nevezett épület ünnepélyes átadóján tartott beszédében azzal indokolta a hely létrehozását, hogy „méltók akarunk lenni Mindszenty bíboros közösségépítő örökségéhez és az 56-os hősök halált megvető bátorságához”. (A történelmi múltunkkal foglalkozó beszéd végén az aktuálpolitikai szándék is kiderül: a nemzeti kormány és a rezsicsökkentés dicsérete.)
Emlékhelyek és kegyeleti bizottság
A megfelelő emlékezeti gyakorlatot biztosító intézmény a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI), amelyen belül Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság működik. Ez a szervezet jelöli ki a nemzeti emlékhelyeket, és külön a történelmi emlékhelyeket is. Korábbi cikkünkben írtunk arról a nyomozásról, amely miatt a NÖRI-nél több embert letartóztattak 2021 áprilisában egy 2,2 milliárd forintos visszaélés kapcsán.
Tulajdonképpen egy nagy magyarságtörténeti emlékmű a lakitelki Népfőiskola Alapítvány harmincmilliárd forintból létrehozott központja is (ahol van például Nagy-Magyarország-tájoló, Hungarikumok háza, Ősök Sírja, Csodaszarvas úthálózat is). Az alapítvány cége működteti a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltárat és a Nemzeti Művelődési Intézetet is. Utóbbi finanszírozta – Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő beszámolója szerint – a Somoskőújfalun épült, Nagy-Magyarország formájú virágágyást, amiről a Szabad Európa is tudósított.
Szelektív emlékezetpolitika
Milliárdok jutnak egyes épületek újraépítésére, de például a sajtószabadság szimbólumává lett Landerer-nyomda egykori épülete évek óta romosan áll. Az Orbán-kormányok emlékezetpolitikája (többek között Trianon, Horthy Miklós, az 1956-os forradalom és a rendszerváltás eseményei és értelmezése) számtalan szakmai és társadalmi vitát keltett. Egyes történelmi eseményeket, alakokat kiemelten kezel a kormány emlékezetpolitikája, másokat nemkívánatos elemnek tekint. 2019-ben elvitték például Nagy Imre és Károlyi Mihály szobrát is a Parlament közeléből. (Nagy Imre a képviselőház és a Margit híd közötti parkba került, Károlyiét egy balatonszéplaki parkba vitték.) A kormány narratívája által a nemzetet fenyegető baloldal térnyeréséért (Tanácsköztársaság) és Trianonért okolt Károlyi Mihály nevét utcanévtáblákról is eltüntették, például Budapesten és Piliscsabán is.
Ehhez kapcsolódóan: Hiába a Petőfi-évre költött milliárdok, omladozik az egykori Landerer-nyomda épülete
A kormány emlékezetpolitikáját rendszeresen éri szakmai kritika, legutóbb például Lázár János és más fideszes képviselők megjelenése a Horthy-megemlékezés rendezvényein, az iskolai történelemtankönyvek tartalma vagy a Petőfi laktanya átnevezése kapcsán. Vita zajlott korábban egyebek mellett például a Pozsonyi csatáról vagy Dózsa László esetéről is, és a Szabadság téri, a német megszállás áldozatainak emlékművéről.
A történelmi emlékezés módja is politikai célokat szolgál, akár úgy is, hogy ehhez történelmi tényekkel kell szembemenni – fogalmazott a Szabad Európának nyilatkozó Csunderlik Péter történész, az MTA Bolyai János kutatási ösztöndíjasa, a Tanácsköztársaság Horthy-kori emlékezetének kutatója. A történész szerint a Parlamenttel szemközti Az összetartozás emlékhelye (Trianon-emlékmű) klasszikus példa arra, hogyan nem beszél meg megfelelően a társadalom egy múltbeli traumát.
Csunderlik: „Tisza István nem hinne a fülének”
Csunderlik Péter szerint az Orbán-kormánynak a baloldalt hitelteleníteni próbáló Tisza István-kultusza is tévesen értelmezi a politikus tevékenységét. Szerinte „Tisza István nem hinne a fülének, ha hallaná, hogy Orbán Viktor miként emlékezett meg róla.” A történész úgy véli, hogy amikor Tiszát mint erőskezű vezetőt állítják a magyarok elé példaként, akkor az egésznek egy üzenete van, hogy az erőskezű vezető ad biztonságot a magyaroknak.
„Amikor 2018-ban, Tisza István halálának centenáriumán Orbán Viktor beszédet mondott – nem az őszirózsás forradalom centenáriumára emlékeztek, hanem Tisza meggyilkolásának centenáriumára –, akkor egy olyan képet állított a magyarok elé, miszerint Tisza István a magyar szuverenitásért küzdött. Pedig Károlyi Mihály volt a függetlenségi politikus, Tisza pedig kiegyezéspárti politikusként tudatosan feladta Magyarország szuverenitását. Tehát az a Tisza-kép, amit Orbán Viktor fölvázolt, az az ellentéte az egykori Tiszának.”
A Kossuth tér mellett felállított Nemzeti vértanúk emlékműve kapcsán Csunderlik emlékeztetett: az Orbán-rendszer emlékezetpolitikájában egyértelműen visszatérnek a Horthy-kori minták. „Egy olyan típusú nagy elbeszélésbe akarják szervezni a magyar történelmet, ahol a baloldal állandóan fenyeget, a baloldal mindig csak káoszt hoz, és terrort, és elszabadítja az erőszakot.” Hozzátette: a magyar történelem nem egy oldalnak a története, hanem mindannyiunk története, és ebből nagyon sokakat zárnak ki ma Magyarországon.
A budai várban egy illúziót teremtünk újra
„Tudja -e a közt szolgálni egy, a kulturális funkcióktól megfosztott Várnegyed?” – tette fel a kérdést Sudár Orsolya Anna várostörténész, a CEU doktorandusza a Szabad Európának adott interjúban. Arról is beszélt, hogy a budai vár felújítása egy nagyobb emlékezetpolitikai projekt része, amely kiterjed a Kossuth térre, kiterjed valamennyire a Liget-projektre, és a vidéki kúriafelújítások és várfelújítások is idetartoznak. A történész szerint ez az emlékezetpolitikai projekt az alapvetően a XX. század eleji, illetve a kiegyezés és a második világháború destrukciója közötti időszak idealizálásáról és egyfajta kulturális fetisizálásról szól. A Várnegyedbe a II. világháború után a széles közönség által használt intézmények kerültek, múzeumok, galéria stb. Szükség volt felújításokra, a helyszín használatának átgondolására, de ha a mindenki számára nyitott kulturális intézmények kiszorulnak, és csak turisztikai és adminisztrációs célokat szolgál majd a terület, az mindenképp veszteséget jelent.
Sudár Orsolya szerint az, hogy felújítanak épületeket, önmagában jó. Ő azt látja problémának, hogy ezzel mit mondunk el a saját nemzetünk történetéről, a város történetéről, és hogy mennyire reprezentálja azt, ami valójában történt. Az 1945 előtti állapotok kritikátlan visszaállítása nemcsak azért probléma, mert egy nehéz gazdasági helyzetben elképesztő mennyiségű közpénzt költenek erre, hanem azért is, mert letagadják azt az időszakot, amely 1945 és a rendszerváltás között telt el. Márpedig ez is a történetünk része.
A történész hangsúlyozta: nem igaz például az a vád, amelyet az építkezés több paravánján is lehet olvasni, hogy a kommunista ideológia alapján romboltak itt le egymás után értékesebbnél értékesebb épületeket. Emlékeztetett: bizonyítható, hogy Rákosi Mátyás például kifejezetten a hauszmanni, eredeti állapotokat szerette volna visszaállítani.
Sudár hozzáétette: a Kossuth téren és a Városligetben, a várban a nemzeti nagyságnak egy túlzó, a századfordulós és a XIX. század közepi gazdasági fellendülés allűrjeire hajazó esztétikájával próbálnak operálni. Ennek részét képezik szép, felújított terek is, de az egész valójában azt példázza, hogy az építészeti projekt a nemzeti tőkésosztály saját esztétikáját próbálja kialakítani, és maga a történelemszemlélet is, amelyet képvisel.
Hivalkodó, hamis birodalmi nagyság – az adófizetők pénzéből
Történelmi emlékezetünk gyakorlatra váltása során a kormány nem konzultál szakértőkkel – ezt erősítette meg másokhoz hasonlóan Mink András, a Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum (OSA Archívum) történésze is. A kutató szerint a kormány így értelmezi kiemelt történelmi érdeklődését: „Ez népmese-történetírás, bulvár -és giccstörténetírás, a giccsnacionalizmus megjelenítése, ami akkor is kártékony, ha egyébként láthatóan a népnek vagy a nép jelentős részének tetszik.” Mink szerint a hatalmi reprezentáció részét képező nagy emlékezetprojektek elterelő hadműveletek, „arról szólnak, hogy a hatalom megmutassa a népnek, hogy ki a főnök, hogy kik uralják az országot. Nézzünk csak körül akár Oroszországban, akár annál kicsit délebbre és keletebbre.”
A történész a budai várban zajló beruházások kapcsán úgy fogalmazott: „Ez a vár a maga eredeti állapotában sem volt már eredeti. Amikor a XIX. század második felében elnyerte ezt a formáját, a korabeli megítélés szerint már akkor is egy hivalkodó, hamis birodalmi nagyság képzetét próbálta megjeleníteni. Ebben a várban gyakorlatilag sosem lakott király, bármennyire is szerették volna.”
Mink András elismerte, hogy valamit kellett kezdeni az évtizedeken át elhanyagolt területtel, de ennek mikéntjéről szakmai és társadalmi egyeztetésre lett volna szükség. Szerinte konszenzust lehetett volna teremteni arról, hogy a Várnegyedben a kulturális funkció maradjon domináns. „Nem sok olyan nagy múzeumot ismerek a világ nagyvárosaiban, mint a Nemzeti Galéria, amelyik egy ilyen csodálatos, panoramikus, elképesztő helyen van. Az épület nyilván alapos rekonstrukcióra és átalakításra szorult volna, hogy egy modern múzeum legyen belőle, de talán annak több értelme lett volna, mint annak, hogy most csinálnak egy báltermet, ahova sok pénzért be lehet menni fél órára megnézni, és ahol egyébként az »urak« fognak majd bálozni. Ebből szerintem nem sok haszna lett az embereknek.”
