Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

„A cél, hogy itt meglátva, meghallva, megértve érezzék magukat ezek a gyerekek” – nyári tábor állami gondozottaknak


Gergely Zsófia és Gyöngyösi Krisztina, az Alap!Tábor két alapítója
Gergely Zsófia és Gyöngyösi Krisztina, az Alap!Tábor két alapítója

Az Élményakadémia 2021 óta szervez tábort gyerekeknek, akik családon kívül nevelkednek, így érzelmileg és az esélyeik tekintetében is fokozott nehézségekkel szembesülnek. Az ALAP!Tábort közösségi adományokból finanszírozzák. A két fő szervezővel beszélgettünk.

„Mit kapnak itt a gyerekek? Azon vagyunk, hogy mindenki úgy menjen el a táborból, hogy eggyel jobban van, mint ahogyan jött. Ami azt jelenti, hogy legalább egy dolgot tanult magáról, amiben ügyes, mosolygott, önfeledten játszott. Ez kihívás tud lenni nekik, hogy megérkezzenek, és átadják magukat egy ilyen önfeledt, felhőtlen jókedvnek. Hiszen sok páncél, sok önvédekezés van abban, ahogy működnek, ahogyan viszonyulnak a világhoz, ezért nem tudják azonnal átengedni magukat egy ilyen helyzetnek, hogy itt megbízhatnak bennünk, hogy itt mindent meg fogunk tenni azért, hogy ne érje őket bántódás, hogy fogunk segíteni a konfliktusaik elrendezésében. Nehéz ebbe megérkezniük, és kicsit kinyitni a szívüket, de azért öt-hat nap alatt általában sikerül” – mondja Gyöngyösi Krisztina.

„Ezeknek a gyerekeknek nincs sok választásuk, nem nagyon kérdezik meg tőlük, hogy mit szeretnének, de itt igenis számít a véleményük, ami nagyon nagy erő” – teszi hozzá Gergely Zsófia.

Több mint 23 ezer gyerek él gyermekvédelmi gondoskodásban ma Magyarországon, miközben jelenleg is kétezren vannak várólistán, akiknek már nem jutott hely sem a gyermekotthonokban, sem nevelőszülőknél. Már akkor traumatizálódnak, amikor kiemelik őket a családjukból, majd az otthonban azzal szembesülnek, hogy nem tudnak érzelmileg kapcsolódni, mert nincs kihez, hiszen óriási a fluktuáció a nevelők körében – a két szakember szerint elsősorban az erkölcsi és anyagi megbecsülés hiánya miatt. Bár az egyhetes táborral a szervezők nem tudják megváltani a világot, hisznek abban, hogy társadalmi összefogással segíteni lehet ezeknek a gyerekeknek.

„A társadalomnak észre kell vennie ezeket a gyerekeket. 23 ezren vannak gyermekotthonban, akiknek ez az egyetlen lehetőségük a nyaralásra, arra, hogy egész évre feltöltődjenek, amire vissza tudnak gondolni egy sírósabb őszi napon. Ezek a gyerekek a mi gyerekeink kortársai. Igenis fontos, hogy jól legyenek” – magyarázza Gyöngyösi Krisztina.

Itt tudja megnézni a beszélgetést:

Ha inkább meghallgatná, azt itt teheti meg:

„A cél, hogy itt meglátva, meghallva, megértve érezzék magukat ezek a gyerekek” – nyári tábor állami gondozottaknak
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:38:49 0:00

  • 16x9 Image

    Aponyi Noémi

    Aponyi Noémi a Népszabadság Magazin külsős munkatársaként kezdte pályáját, később a Kortárs Online-on, az Irodalmi Jelenben és a Drótban lehetett az írásait olvasni. A Szabad Európa előtt az Érd Médiacentrum újságírója, szerkesztője és rádiós műsorvezetője volt. 

XS
SM
MD
LG