A nyitás egyik legbiztosabb jele, hogy ismét lehet konditerembe járni. Most a legnagyobb, de nem az egyetlen hálózatot mutatom be teljesen saját szemszögből. Ezeknek a kluboknak semmi különös jellemzőjük nincs: egyszerűen, praktikusan, hatékonyan és nem utolsósorban olcsón lehet sportolni, de azért még vannak betartandó szabályok, amelyeket érdemes észben tartani, különben be sem engednek.
A lezárások egyik nagy vesztesei voltak a konditermek. Belgiumban is, máshol is. A belga konditerem-kínálat nem túl bonyolult. Van néhány kisebb hálózat, de az egész országot ellepik a Basic-Fit termek. Ez egy francia–belga–holland cég, ebben a három országban található meg. Lehet, hogy Belgium csak azért szerepel a listán, mert ha már úgyis megvan minden hollandul meg franciául, akkor adjuk oda a belgáknak, ők úgyis hollandul meg franciául beszélnek. Ez persze csak vicc, de végre találtunk egy indokot, hogy miért praktikus ez a nyelvpárosítás.
Túlélési praktikák
Tehát a Basic-Fit is leállt valamikor tavaly októberben meg az azt megelőző első lezárás során. Az októberi korlátozások alól pár hete mentesültek. Amíg nem voltak nyitva, különböző konstrukciókkal igyekeztek a vendégeket megtartani, amiből nekik is pénzük lehetett. Például ha továbbra is fizetted a tagdíjat, akkor ezt a pénzt beépítették azokra a hónapokra, amikor ténylegesen nyitva voltak. Így a nehéz időkben nekik is volt valami bevételük, a vendég meg olcsóbban kijött a nyitást követően, miközben nem veszett el a pénze.
Nem beszélünk nagy összegről. A Basic-Fit havi húsz euróba kerül már két éve, azelőtt 18 euró volt. Most azonban ennyiért már részt lehet venni a csoportos edzéseken is, amelyből minden klubban van naponta hat-nyolc. Van hollandul is, franciául is és néhol angolul is. Még soha nem voltam egyszer sem ilyen programon, de mindig látom kiírva, és „ismerek olyat, aki már járt ilyen edzésen”. Lehet napijegyet is venni, de tényleg semmi értelme, amikor egy húszasból az egész hónap megvan. Feltéve, ha egész évre váltasz bérletet – ezt hozzá kell tenni, de még ez sem lehet elrettentő tényező. Cserébe tényleg kulturált, tiszta a hely, aki eltölt ott két órát, biztosan látja, hogy épp takarítanak. Akármennyiszer, tehát naponta többször is lehet menni, mindennap nyitva vannak a klubok, sőt akad olyan is, amelyik 24 órán keresztül látogatható, éjszakára esetleg az öltözőket zárják be.
Kísért a múlt
Persze az öltözők most úgyis zárva vannak. A Covid-körülmények olyanok, hogy előre be kell jelentkezni a klub applikációján, de az egész nem tart két percig sem. 15 percenként van foglalási lehetőség, 30, 60 vagy 90 percre. Érdemes pontosan menni, mert csak 15 percig él a foglalás, ezen időn belül kell a mágneskártyát lehúzni, és nyílik az ajtó. A nagy vas forgókapuk egyébként a 2016-os terrortámadás óta állítják meg az illetékteleneket. Utólag belegondolva, egy fegyveresnek semeddig nem tartott volna berontani és lövöldözni, de ezzel nagyon sok nyilvános vagy félig nyilvános hely így lehet.
Visszatérve a szabályokra: másfél méteres távolságot kell tartani és két gép között maszkot kell hordani, ami – valljuk be – eléggé felesleges dolognak tűnik, de az ember ne válogasson. Az is szabály, hogy minden használat után fertőtleníteni kell, ehhez lépten-nyomon megtalálhatók a szükséges kellékek. A gépek közül is nagyjából csak minden második használható, a többin tábla jelzi, hogy túl közel van a szomszédhoz.
Popeye-től a Predátorig
Ami először feltűnt az első teremben, ahová jártam – aztán kiderült, hogy a többiben is hasonló a helyzet –, a kardiogépek aránya. Egy közepes teremben legalább ötven gépet raknak arra részlegre. Futó- és lépcsőzőgépek, kerékpárok, evezős szimulátorok tartoznak ide. Az erőgépek száma kicsit kevesebb, persze csak akkor, ha az összes kézi súlyzót egynek számítom. Ami még furcsa volt, hogy fekvenyomó padból egy vagy kettő szokott lenni, és ha nem csúcsidőben megy az ember, talál üreset.
A vendégek nyilván itt is sokfélék. Érdekes módon kevés Popeye, a tengerész típusú arcot lehet látni, nagydarab gyúrósok persze vannak, de ezek közül is láttam olyanokat, akik a több száz kiló megmozgatása után bedugják a fülükbe a gettózenét, felcsapják a kapucnis pólót, és mint a robot, elkezdenek futni. Volt egy másik pasas, aki előtt le a kalappal. Jelentős súlyfelesleggel érkezett, és semmi mást nem csinált, csak gyalogolt. Egy órát, másfelet. Többször előfordult, hogy amikor megérkeztem, már rótta a kilométereket, és amikor elmentem, még mindig. Bármelyik nap mentem – általában azért ugyanabban az időpontban –, ő ott volt. Aztán egyszer kihagytam egy-két hónapot, és amikor visszamentem természetesen megtaláltam, mindig a legelső futógépen volt. De alig ismertem rá, annyira lefogyott.
A személyzet nagyon segítőkész, a főnökökön általában látszik, hogy komoly sportolói múlttal rendelkeznek. Az egyik, akivel találkoztam, a Predátor című filmklasszikus főszereplőjére hasonlított. Nem Schwarzeneggerre, hanem a földönkívüli Ragadozóra. Ő főleg bokszedzéseket tartott, alkatához híven.
Ilyenkor, amikor körülnézek a csilivili edzőteremben, gyakran eszembe jut a szegedi vízi telep salétromos, dohos konditerme, ahol későbbi magyar bajnokok, világkupa-győztesek emelgették a rozsdás vasakat. Változnak az idők, nagyon bízom benne, hogy már ott is jobbak a körülmények.
