A keresztállítás évtizedek óta alkalmazott identitárius politikai gesztusa mellett a Citadella átépítésével a kormány emlékezetpolitikai innovációja is szintet lépett. Az ország legnagyobb zászlójának felállítása geológiailag is megalapozná a Kelet és Nyugat közötti komp-Magyarország orbáni külpolitikai vízióját.
A megújuló Szabadság-szobor látványterveinek bemutatásával a Citadella 2020-ban indult felújítása a direkt politikai mezőbe került. (Persze az emlékezetpolitikai kánonok építése/újrafogalmazása/összeütközése miatt a műemlékvédelem eleve nem egy neutrális szakpolitika az olyan identitáspolitikai rezsimekben, mint a NER vagy az egyenlőségelvű progresszív woke-mozgalom.) Kisfaludi Strobl Zsigmond 1947-es, azóta több átalakításon átesett, de a rendszerváltás óta kellően tág és semleges értelmezési keretet kapó szobrának talapzatára egy – egyébként esztétikusan kivitelezett – nagy fehér kereszt kerül – derült ki a budai vár felújítását a Nemzeti Hauszmann Program alapján végző Várkapitányság augusztusi közleményéből, amelyet a HVG érdeklődése után posztoltak.
„A talapzatra elhelyezünk egy keresztet, az 1100 éves magyar államiság, a nyugati kereszténység és az európai kultúrkör legfontosabb szimbólumát” – írta a 2019. január 1-jétől a Budavári Palotanegyedet érintő kormányzati fejlesztési program megvalósítását irányító Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Csak a szokásos: akció, reakció
A keresztállítás az elmúlt évtizedekben a politikai táborok közti törésvonalak megerősítésének egyik kiváló eszköze volt. A masszív cigányozással és finomabb, de egyértelmű zsidózással a politikai térképre felkapaszkodó, magát nemzeti-keresztény identitásúnak hirdető Jobbik a kétezres években folyamatosan vadkeresztállításokkal akciózott.
De a kereszténység és az állam, valamint a nemzet szimbolikus összekapcsolása nem csak Magyarországot jellemezte. A kereszt nyilvános terekben történő fölállítása/kitétele immár nem vallásos jelkép/gesztus, hanem a nemzeti és az európai identitás egyik szimbóluma.
A hír nyomán aláírásgyűjtés indult az emlékmű átépítése ellen, a kormánysajtó pedig a kereszténység megvallásának szabadságát kérte számon a tiltakozókon. Kilógott a szokásos kánonokból Bencsik András, a kormánypárti Demokrata főszerkesztőjének Facebook-posztja („A Mona Lisa nyakába sem pingálunk keresztet” – írta), de különösen Hofher József jezsuita szerzetesnek a Szemlélek portálon megjelent írása. A Jezsuita Roma Szakkollégium korábbi vezetője ironikus cikkben szólította fel a „Kármelita Államegyházat”, hogy ne szítson vallásháborút a keresztállítással, és ne mélyítse tovább „a társadalomban lévő feszültségeket és ellentéteket a konzervatív és a liberális gondolkodású állampolgárok között”.
Miután a párizsi olimpia nyitóünnepsége keresztény körökben verte ki a biztosítékot (a művészettörténeti referenciák citálása dacára nehezen hihető, hogy a Mohamed-karikatúrákat is felvállaló, saját szekuláris hagyományaikra büszke franciák nem a keresztény hagyományokat [is] igyekeztek parafrazálni a woke-jelenetekkel), hamarosan nyilvánosságra került a persze már az olimpia előtt létező, szintén identitárius magyar válaszcsapás, a keresztállítás, ami nem törődik azzal, hogy mégiscsak egy – bár már többször átkeretezett – művészi alkotásról van szó, még ha szovjet megrendelésre született is, ahogy azzal sem, hogy a kiemelt helyen lévő nagy nemzeti szimbólumoknak pont az lenne a szerepük, hogy minél szélesebb társadalmi konszenzus legyen mögöttük. Mindez eddig sem érdekelte túlzottan a parlamenti többség konszenzusát maga mögött tudó és a mi és ők/nemzeti és nemzetietlen törésvonal mentén politizáló kormánypártot, amikor új történelmi narratívák faragásába fogott, amelyeket jellemzően közpénzmilliárdokkal és alternatív tudományos intézmények létrehozásával tuszkolt a – néha jogosan vitatott – meglévők helyére: kezdve a magyar őstörténettől egészen a rendszerváltásig.
Általános vélemény, hogy a keresztállítás nyomán keletkezett felzúdulás jól jön az enyhe, de tartós népszerűségvesztést megélő Fidesznek, mert elviszi a fókuszt a kormány sok területen láthatóvá vált rossz teljesítményéről egy szimbolikus/ideologikus csatatérre, ahol a párt jól tudja mozgósítani szavazói egy fontos részét.
A katolikus hívő körökben viszonylag jól ismert Hofi atyának a politikai kereszténységet hívő és egyházi körökből is egyre sűrűbben érő kritikák között is szokatlanul kemény megszólalása biztosan nem jött jól a kormánypártnak. A keresztállítás mögött ugyanakkor nem csak politikai/szavazatszerző számítások állhatnak, hanem a rendszer önreprezentációs igénye, ami történelmi és kulturális korszakként láttatná saját kormányzásukat – sőt valóban ilyennek látja.
Magyar reformátusok rossz emlékei
Megkérdeztük a három nagyobb történelmi keresztyén egyházat a Gellért-hegyi keresztállítással kapcsolatos véleményükről. Egyedül a reformátusok nem reagáltak levelünkre, az evangélikus egyháztól azt a választ kaptuk, hogy „a Magyarországi Evangélikus Egyház országos elnöksége a felvetett téma kapcsán nem ad állásfoglalást”. A katolikus választ lejjebb ismertetjük majd.
Nézzük meg először a keresztnek a magyarországi nagyobb keresztyén egyházak ikonográfiájában betöltött szerepét. Hofher József írásának vallásháborús utalásai a magyarországi református egyház ellenérzéseire utalnak. „A magyarországi protestánsok, elsősorban a reformátusok, hittanilag ugyan sosem tagadták, de tárgyi szimbólumként hosszú időn át tartózkodtak szélesebb körű használatától, ami a protestáns világban egyedülálló jelenség” – írta Kósa László történész-etnográfus A kereszt jele a magyarországi protestánsoknál című tanulmányában a kereszthasználattal kapcsolatos ellenérzések történelmi hátteréről.
A kereszt számukra az ellenreformáció idején vált ellenérzéseket kiváltó, a rekatolizáció szimbolikus térfoglalását szimbolizáló jelképpé, a felekezeti identitás fontos elemévé. (Az evangélikus gyakorlat ebben elvált a reformátustól, nekik nincs ezzel problémájuk, ahogy más országok reformátusainak sem.)
Ők kakast és csillagot, a temetőkben többnyire kelyhet használnak, de teológiailag nem a kereszt jelével van gondjuk, hanem a feszülettel, amely Krisztus teste, azaz a corpus ábrázolása a kereszten. A kálvinista reformáció szakított templomaiban az oltárképek, szobrok, ereklyék használatával, mert térdepelésre, imádatra, olykor csókolgatásra indították a hívő embereket, ezt pedig a Szentírás bálványimádásnak tartja. Szerintük a képi ábrázolás behatárolja a végtelen Istent, „és ezzel eltávolít egy megtapasztalható, élő Isten képétől. Az első parancsolat összefüggésében ez az eltávolító kép bálvánnyá válik, mert Isten helyére kerül” – magyarázzák.
„Mi a kereszt egyháza, a kereszt népe vagyunk, de ezt a keresztet belsőleg kívánjuk hordozni, azért, hogy isteni erejét megőrizzük és ereje által magunk is megőriztessünk” – szerepel egy másik református magyarázatban.
A kereszt nem vallási, inkább kulturális szimbólum?
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálata lapunknak küldött válaszában jelezte, hogy a sajtóból értesültek a Gellért-hegyi kereszt tervéről, így nem rendelkeznek részletes információkkal a részleteiről, hátteréről. „A kereszt mint szimbólum egyetemes, a katolikus egyházon túlmutató keresztény jelkép. A kereszt – mindezen túl – ezer éve a magyar államiság egyik jelképe, ezért szerepel az állami címerben éppen úgy, mint az ország alkotmányos egységét kifejező Szent Korona csúcsán, valamint az országalmán is. A keresztállítás egyebekben ősi hagyomány” – tették hozzá.
A keresztállítók általában a zsidó-keresztény értékrendre épülő nyugati civilizáció jelképeként legitimálják a kereszt elhelyezését állami közterekben. A Várkapitányság közleménye szintén a magyar államiság és „az európai kultúrkör legfontosabb szimbólumaként” említi a keresztet. Ha kulturális szimbólum, akkor nem kell/lehet a vallásszabadság dimenziójában értékelni.
A vallási hit nyilvános kifejezésre juttatása a vallásszabadság részeként védelmet élvez, kérdés, hogy a keresztállítás beleillik-e ebbe. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkára szerint igen, ő még 2003-ban, a Jobbik keresztállításai kapcsán nyilatkozta azt, hogy „a magyar törvények szerint a vallás gyakorlása mindenki számára szabad. Ennek megfelelően a vallási szimbólumok használata is eme vallásszabadság megnyilvánulása. Ha ezeket a szimbólumokat közterületen kívánják felállítani, akkor ehhez a szükséges hatósági engedélyeket be kell szerezni.”
Mindenesetre a nemzeti és nemzetközi bíróságok elé kerülő keresztállítási esetek mindegyikében a keresztállítók nem ezzel, hanem a kereszt kulturális/identikus markerszerepével érvelve igyekeztek – változó eredményességgel – átlépni az állam kötelező semlegességének doktrínáján.
A vallásszabadság és a vallási identitás kérdései a kereszt személyes használatával kapcsolatos eljárásokban szoktak előkerülni: az államnak, illetve magáncégeknek joguk van-e korlátozni, hogy emberek vallási jelképet viseljenek. Ha igen, akkor az viszont nemcsak a muszlim fejkendőre, hanem a keresztre és a Dávid-csillagra is vonatkozik.
Az elmúlt évtizedekben Európa-szerte már sok esetben döntöttek bíróságok (helyiek és a strasbourgi is) az állami keresztállítások jogszerűségéről.
Máig ható következményei vannak a német alkotmánybíróság 1995-ös döntésének, amelyben arról a tartományi rendelkezésről kellett állást foglalnia, amely szerint valamennyi iskolában keresztet kell kitenni az osztálytermek falára. A bíróság alkotmányellenesnek találta ezt a szabályozást, de ez az állam kötelező semlegességének nehéz esete volt, amit végül nem is hajtottak végre.
Hivatkozott erre Markus Söder is, a CSU bajor tartományi miniszterelnöke, aki 2018-ban olyan kormányrendeletet fogadtatott el, amely szerint nemcsak az iskolákban, hanem a bajor állami hivatalokban is ki kell tenni a falra a keresztet. Ő is azzal érvelt, hogy a kereszt nem kifejezetten vallási, inkább kulturális szimbólum, olyan értékeket fejez ki, mint a szolidaritás és a tolerancia.
Ennek a megközelítésnek a kritikusai szerint viszont amikor a vallási eredetű szimbólumoknak a nyilvános megerősítés érdekében a nem vallásos jelentését próbálják elsődlegesnek beállítani, az az adott szimbólum profanizálásával járhat együtt. Markus Söder intézkedésére Marx bíboros, müncheni érsek azt mondta, hogy „a kereszt nem kulturális jel, hanem a hit jele”, és „nem érti a keresztet, aki csak kulturális szimbólumként látja”, mert „a kereszt az erőszak, az igazságtalanság, a bűn és a halál ellentétének a jele”.
A bíboros Hofher Józsefhez hasonlóan érvelt: szerinte a bajor kormány rendelete „megosztást, nyugtalanságot és ellenségeskedést” szül, miközben „a kereszt jelentése mindenkit, keresztényeket, muszlimokat, zsidókat és nem hívőket is befogad”. Az érsek szerint a kereszt kifüggesztése a bajor középületekre „egymás ellen fordítja az embereket”. A magyar fejleményeket, a népszavazást követelő aláírásgyűjtést látva nehéz vitatni ezt az állítást.
Identitást vagy vallást védenek a keresztállítók?
Nem véletlen, hogy a magyar kormány egyik kedvelt amerikai újságírója, Rod Dreher saját lapjában neki is ment Marx bíborosnak. A Magyarországra áttelepedett Dreher, aki az MCC vendégelőadója is volt, augusztus elején Orbán Viktor, a kivételes látnok című cikkével értékelte Orbán idei tusványosi beszédét. (Kormányzati szerződéseiről itt írtunk.)
De nem csak Dreher, több egyházi méltóság sem értett egyet Marxszal. A regensburgi püspök, Rudolf Voderholzer üdvözölte az intézkedést. A kereszt a nyugati kultúra megtestesítője, összegzése – mondta –, „a szeretet, a részvét és az élet megerősítése. Európa alapjaihoz tartozik.” A püspök ezzel magyarázta, hogy a bajorok hagyományosan miért állítanak keresztet és nem más szimbólumot a hegycsúcsokra.
Hasonlóról írt lapunknak a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is: „A keresztállítás egyebekben ősi hagyomány, egyének, családok, kisebb és nagyobb közösségek régóta állítanak hálájuk jeleként vagy kéréseik megerősítéseként keresztet különböző helyeken, ahogy ez Magyarországon számtalan helyen ma is látható különböző magaslatokon vagy éppen utak, termőföldek vagy településhatárok mentén.”
Markus Söder a bajor identitásra hivatkozott rendelete kapcsán: „A kereszt egy alapvető jelképe a bajor identitásnak és életmódnak.”
Ez az identitárius megközelítés a politikai motiváltságú keresztállítás jellemzője, ilyen volt a Jobbiké. A Gellért-hegyen sem a hívők, hanem a kormány szándékozik a nemzeti identitást demonstrálni a kereszttel. A politikai megfontolások a CSU esetében is egyértelműek voltak. Az évtizedek óta kormányzó CSU komoly kihívót kapott a közelgő 2018-as bajor tartományi választáson az országosan is feljövő szélsőjobboldali AfD-vel. A felmérések szerint az AfD támogatóinak 77, a CSU szavazóinak 71 százaléka támogatta a keresztek kihelyezését.
Ludwig Schick bambergi püspök szerint viszont „a kereszt nem egy jele valamely ország vagy állam identitásának”. Egy evangélikus szervezet szerint „a kereszt nem egy dekoráció a falon”, a katholisch.de, a Német Püspöki Konferencia weboldala szerkesztőségi cikkében „blaszfémikus megszentségtelenítésnek” nevezte a CSU döntését.
Nem sokkal később Marx bíboros pontosította korábbi nyilatkozatát. Szerinte a keresztnek a középületeken egy olyan társadalmat kellene jelképeznie, amely „összegyűjt és integrál, és ami visszanyerte az önbizalmát”. Szerinte a keresztet meghívásként kellene értelmezni „hívők és nem hívők számára, azoknak, akik keresnek és azoknak, akik kérdeznek”.
Már a kétezres években vita volt arról, hogy szerepeljen-e a keresztény gyökerekre utalás az európai alkotmányban. A keresztállítás Európában egyrészt a muszlim vallással, másrészt viszont magával az elvallástalanodott, sokak (például Benedek pápa) szerint pogány Európával szemben fogalmazza meg, identifikálja Európát, illetve nemzeti közösségeit/államait.
„A populisták az identitás, nem a vallás szószólói – identitáriusok, nem hívők – mondja egy interjúban a francia Olivier Roy vallásokkal foglalkozó politológus. – Ha a populisták védelmükbe veszik is megnyilatkozásaikban a »keresztény identitást«, az értékeikben nincs semmi keresztény. Ők főleg nem puritánok s nem is az erkölcsi rendhez való visszatérés elkötelezett hívei, mint gyakran tévesen véljük. – Szerinte az egyházak mégis azt remélik, hogy a populisták majd olyan törvényeket hoznak, amelyek visszahozzák az elvallástalanodott európai társadalmakba a vallást és normáit. – De törvényekkel nem lehet visszahozni semmilyen vallást.”
Szerinte az iszlámellenes szekularizáció a keresztény és zsidó jelképeket is szekularizálja és megtiltja. „Ha pedig a keresztény jelképeket az európai múltra hivatkozva használjuk, ahogy az EJEB (a strasbourgi európai emberi jogi bíróság) is kulturális markerként értelmezi, és így fogadja el pozitív diszkriminálását, ezzel szintén szekularizálják, kiiktatják a spirituális aspektusát.” A kereszténység folklorizálódik , összekeveredik a kultúra és a vallás – teszi hozzá.
Ha kulturális szimbólumként fogjuk is föl a keresztet, akkor is fölmerül, hogy az állam tehet-e különbséget az egyes vallások és szimbólumok között abból a szempontból, hogy az adott vallás vagy annak jelképe mennyire kötődik szervesen az adott ország vallási-kulturális-történelmi hagyományaihoz.
A német alkotmánybíróság már említett döntése állást foglalt a szelektív tilalomról, amikor megsemmisítette az észak-rajna–vesztfáliai iskolatörvény azon rendelkezéseit, amelyek kedvezőbb elbánást biztosítottak a keresztény-zsidó értékrendnek és hagyománynak azáltal, hogy kivonta az általános tilalom alól a jelképeinek viselését.
Ugyanakkor az olasz Lautsi-ügyben, amelyben szintén a tantermek falára kifüggesztett keresztről döntött az EJEB, a testület azért találta elfogadhatónak a kifüggesztését, mert az az adott ország hagyományaiból eredt. Az európai bíróság szerint önmagában az, hogy egy adott vallás nagyobb történelmi szerepe okán az iskolai tantervben is nagyobb szerephez jut, nem jelenti azt, hogy sérülne a semlegesség követelménye.
Magyarország előrébb tart a keresztény állam jogi deklarálásában. Az Alaptörvény 9. módosítása nyomán az alkotmányszöveg így szól: „Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”
A módosítás indokolásában az Országgyűlés a „teremtés rendjére” hivatkozott. A jogalkotó azzal érvelt – írja Köbel Szilvia Semleges állam, keresztény állam című tanulmányában –, hogy „a teremtés rendjéből fakadó fogalmak jelentésének folyamatos fenyegetettsége” van ma a világban, és „a nyugati világban tapasztalható modern ideológiai folyamatok, amelyek a férfi és női nem teremtettsége iránt ébresztenek kétségeket, veszélyeztetik a gyermekek Alaptörvénybe foglalt egészséges fejlődéshez való jogát”.
Magyarország keresztény kultúrájának állami szervek általi védelmi kötelezettsége és a „teremtés rendjére” hivatkozás távolodást jelent az állam vallási és világnézeti semlegességének elvétől. Olyan jogi eljárás még nem indult, amelyben az Alaptörvény e módosítása előkerülhetne, de kérdés, hogy a „keresztény kultúra”, különösen a „teremtés rendje” értelmezhető-e szakrális jelentéstartalom nélkül.
Akkor viszont már kérdés, hogy melyik felekezet/keresztény irányzat teremtésfelfogását kell figyelembe venni, mi a helyzet a nem keresztény vallásúakkal és az ateistákkal. „Milyen hatással lehet ez a rendelkezés a felekezetek közötti békés együttélésre? Fel kell tenni azt a kérdést is, hogy nem írja-e felül ez a szabály az ember természetes és elidegeníthetetlen jogát a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, konkrétan az egyéni meggyőződés kialakításának jogához” – írja a tanulmány szerzője.
Gellért-hegyi álmok
A Szabadság-szoborra kerülő kereszt nem csak fontos identitárius szimbólum a populista/szélsőjobboldali pártoknál, a „keresztény szabadságot” hivatott szembeállítani a modern nyugati állam alapját jelentő liberális szabadságeszménnyel. Orbán először 2019-es tusványosi beszédében hozta ezt elő, abban az évben, amikor a Várkapitányság is megkezdte a munkáját. „A magyarok küldetése, hogy megmutassák a világnak, milyen a keresztény szabadság eszményére épített élet” – fejtegette akkoriban többször is.
A Citadella átépítésénél nem az óriási kereszt elhelyezése az egyedüli reflexió a regnáló hatalom önmeghatározására. A Gellért-hegy alatt vonul egy tektonikus törésvonal, ennek köszönhetik a keletkezésüket az észak–déli tengelyen sorakozó budai hőforrások. Információink szerint az átépítés koncepcionálói ezt a törésvonalat használták Magyarországnak a Kelet és a Nyugat közti törésvonalon való elhelyezkedéséből fakadó történetfilozófiai szerepének szimbolikus bemutatására.
Ennek jegyében állították föl 2022-ben a Szabadság-szoborral összekapcsolt Citadella közepére az ország legnagyobb zászlaját. Magyarország szimbóluma a felszín felett közel negyvenméteres magasságban lengedez, és úgy tudjuk, egészen mélyre nyúlik lefelé.
A magyar nemzet, illetve Magyarország Kelet és Nyugat között létezik, és ennek a történelmi helyzetnek megfelelően kell politizálnia: háttérbeszélgetésekből, de nyilatkozatokból, interjúkból is többször kiderült már, hogy Orbán Viktor meggyőződése, hogy az azeri baltás gyilkos kiadatásától kezdve az uniós támogatások elvesztésén át a titokban tartott feltételű, hatalmas kínai kölcsönökig ívelő külpolitikája (amelyet újabban konnektivitásnak neveznek) nem pusztán pragmatikusan-aktuálisan indokolható a jogállamisággal szőröző EU-val szembeni ellentartásként vagy forrásbevonásként, hanem az ország történelmi helyzetére reflektáló egyetlen helyes út, ami szinte (magyar) történetfilozófiai megalapozottságú.
Azt nem tudjuk, hogy ennek szimbolikus megjelenítése a Gellért-hegy tetején Orbán vagy a miniszterelnök történelmi küldetéstudatát kielégítő történész- és politológus-segédcsapatainak igénye volt-e, vagy a Citadella felújítását tervező art1st design Kft.-é (amely azé a Taraczky Dánielé, aki a hatvanpusztai Orbán-birtok épületeit is tervezte), netán egy másik kreatív csapat koncepciója, de információink szerint a Citadella felújítása nem pusztán az ország kitüntetett pontját szeretné új köntösbe öltöztetni, hanem ércnél maradandóbbá kívánja tenni vezérének szerepfelfogását és Magyarország-vízióját is.
