A tálibok betiltottak minden olyan képet, amelynek „lelke van”, vagyis embert vagy állatot ábrázol. Egy régóta a szakmában dolgozó afgán fotóriporter még emlékszik arra, milyen volt, amikor a tálibok első uralmuk alatt, a kilencvenes években bevezették ugyanezt a tilalmat.

A fotóriporter Afganisztánban dolgozott a tálibok 1996–2001-es uralma alatt. Azt mondja, ma már megvalósíthatatlan az élőlényekről készült képek betiltása.

A névtelenséget kérő fotóriporter emlékei szerint a tálibok teljesen betiltották a fényképeket. „Még ha volt is sajtótájékoztató vagy ilyesmi, azt mondták, nem készíthetünk képeket” – mondta.

Az első tálib korszakban, amikor a kisebb kihágásokért is súlyos büntetés járt, az emberek fotózása mégis rendszeres, de kockázatos munka volt számára, ahogy maroknyi afgán kollégájának is, akik nyugati hírügynökségeknek dolgoztak. „Kis kameráink voltak. Amikor elmentünk riportot készíteni oda, ahol nem voltak tálibok, lőttünk egy-két felvételt, majd gyorsan távoztunk. Olyan volt, mint egy lopott kép” – fogalmazott.

Az első tálib korszakban a helyi fotóriportereknek maguknak kellett előhívniuk a filmjüket vegyszerrel, ami nagyon bonyolult volt. Ma azonban mindenkinek van telefonja, és minden digitális. Ráadásul a fotóriporter szerint „maguk a tálibok is szeretik a Facebookot. Van WhatsAppjuk is. Nagyon-nagyon nehéz lesz megállítani, mivel a tálibok új generációja is az interneten nőtt fel.” Azt mondta, első uralmuk idején többször is őrizetbe vették, mert fotókat készített.

A tálib vezetésen belül a kilencvenes években egyesek szemet hunytak az élőlényeket ábrázoló képek felett. „A képeimet sokszor kinyomtatták egy pakisztáni újságban, amit másnap elküldtek Pakisztánból a kabuli pakisztáni nagykövetségre. A tálibok felhívhattak volna, és megkérdezhették volna, hogy miért fényképeztem, de ez soha nem történt meg” – mondta a fotóriporter. De – tette hozzá – a helyszínen egyáltalán nem volt szabad fotózni.

Az átlagemberek számára Afganisztánban mindennapos, de veszélyes szórakozás volt a kilencvenes években a tévénézés és a zenehallgatás. „Az emberek néztek tévét és hallgattak zenei kazettákat, de nagy titokban. A pincében vagy máshol ültek, teljesen bezárkóztak, becsukták az ablakokat” – emlékezett vissza.

A fotóriporter szerint a tálib uralom visszatérése óta valamivel engedékenyebb az elsőhöz képest, de „apránként visszatér a szag, a bűzös szag”. Ezzel az észak-afganisztáni televíziócsatornák nemrég történt bezárására utalt, mert embereket ábrázoló képeket sugároztak. A tálib vezetés nagyon szélsőséges alapító városában, Kandahárban – mondja –, bár néhányan kétségtelenül megváltoztak attól, amit a külvilágban lévő jólétből láttak; a tálib vezetés első generációja ezt soha nem tapasztalta meg.

„Ezek a tálibok az elmúlt néhány évben jártak Katarban, Iránban, Pakisztánban, Indiában, és látták, milyen szép az Afganisztánon kívüli világ. Amikor Omár molla (a tálibok alapítója) átvette a hatalmat 1996-ban, egyenesen a medreszéből jöttek, elfoglalták Kabult, ami a polgárháború után teljesen elpusztult – se tévé, se semmi nem volt. – Ezúttal – mondja a fotóriporter – a tálibok egy gyönyörű Kabult kaptak, építkezésekkel, gyönyörű autókkal, éttermekkel, épületekkel. Minden sokkal jobb, mint az előző tálibok idején.”