Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Airbnb: teljes tiltás helyett jobb szabályozást javasol a szakértő


Egy budapesti Airbnb-lakás
Egy budapesti Airbnb-lakás

Terézvárosban a lakók úgy szavaztak 20,5 százalékos részvétel mellett, hogy tiltsák be a kerületben az Airbnb-típusú rövid távú szoba- és lakáskiadást. A fideszes Szentkirályi Alexandra azt ígérte, hasonló szabályozást javasol fővárosi vagy akár országos szinten is. Egy szakértő szerint szigorúbban kellene szabályozni ezt a szolgáltatást.

A VI. kerületben két héten át tartott a szavazás online és három helyszínen személyesen, hogy betiltsák-e a rövid távú szálláskiadást. A szavazást a momentumos Soproni Tamás polgármester kezdeményezte. Összesen 6083 terézvárosi voksolt, ami 20,5 százalékos részvételi arányt jelent. Közülük 3265-en (mintegy 54 százalék) szavazott a teljes tiltás mellett, 2818-an pedig (több mint 46 százalék) ellene. A tervek szerint a tiltás 2026. januártól lép életbe – írja a Népszava.

A fideszes Szentkirályi Alexandra még az eredmény ismerete előtt bejelentette, hogy bármilyen döntés születik, annak megfelelő szabályozást javasol budapesti és országos szinten. Ebből az következhet, hogy nemcsak a Terézvárosban, hanem a fővárosban és az egész országban is betilthatják az Airbnb-típusú szálláshelyek működését a társasházakban – írja a lap.

A teljes tiltást nem helyesli, piacpárti logika alapján sokkal inkább a szabályozás, akár a szigorúbb szabályozás híve lenne – mondta a lapnak Király Dávid, a Republikon Intézet várospolitikai szakértője. Az állam szerinte a kérdés szabályozását úgy bízta az önkormányzatokra, hogy ehhez nem adott sem mozgásteret, sem jogkört, sem eszközt.

A VI. kerületi szavazásról Király Dávid azt mondta, hogy nem voltak árnyalatok, csak a teljes tiltás vagy a jelenlegi állapot fennmaradása közül lehetett választani, ami szerinte nem szerencsés. Mindez azért alakult így, mert a terézvárosi önkormányzat korábbi rendeletét, amely néhány új szabállyal normalizálta volna az Airbnb-lakások működését, a kormányhivatal visszadobta - ismertette.

Király Dávid szerint abszurd, hogy Szentkirályi Alexandra önkormányzati politikusként arról beszél, hogy milyen legyen a központi szabályozás, miközben arról kellene beszélnie, hogy az önkormányzatok végre kapjanak hatáskört és önállóságot.

A tiltás lehetséges következményeiről azt mondta, feltételezhető, hogy olcsóbbá válnak a kiadó lakások, ha kevesebb lesz, vagy megszűnik az Airbnb, ugyanakkor a szálláskiadásból származó bevételtől (ami a Terézvárosban évi 870 millió forint) elesik az önkormányzat.

A turizmusra gyakorolt hatás összetett szerinte. A kevesebb pénzzel rendelkező külföldiek elmaradhatnak, a szállodák között viszont fokozódhat a verseny.

XS
SM
MD
LG