Egy uniós jogszabály szerint a tagállamoknak minden évben be kell fizetniük a közös költségvetésbe a fel nem dolgozott műanyagok után egyfajta hozzájárulást, kilogrammonként nyolcvan eurócentet, Magyarországnak tavaly emiatt 75 milliárd forintot kellett Brüsszelnek utalnia. A Mollal kötött hulladékkoncessziós szerződésben erről azonban nem lehet olvasni. Nagy kérdés, hogy a következő években ki fog fizetni az Európai Uniónak: a cég vagy az állam?
Orbán Viktor miniszterelnök június 29-én posztolt ki egy mémet Twitter-oldalán, amelyben azt kérdezi: hol van a pénz, Európai Bizottság?
Mint ismert, a brüsszeli testület több tízmilliárd eurót kért a tagállamoktól a közös költségvetésbe, mert az infláció miatt megugrottak a költségek és a kamatkiadások, de kell a pénz Ukrajna pénzügyi támogatására is.
A magyar miniszterelnök lényegében arra utalt, hogy a bizottság elherdálta a pénzt, ezért kér újabb összegeket a tagállamoktól.
Zöldülj vagy fizess!
Ez azért érdekes kérdés, mert 2021 óta újabb tétellel gazdagodott a közös uniós költségvetés. (Eddig a vámok, a tagállamok befizetései adták az EU saját bevételeinek nagy részét.) Ez az új bevétel a tagállamok által termelt, nem újrafeldolgozott műanyag csomagolási hulladék mennyiségén alapuló nemzeti hozzájárulás nevet viseli.
Jelentős bevételről van szó. Egy, a Szabad Európa birtokába került dokumentum szerint Magyarország 2022-es befizetési kötelezettsége 75 milliárd forint volt. Ez majdnem akkora összeg, mint amit termékdíjként fizettek be a cégek az államnak (éves szinten 80-85 milliárd forint).
Ehhez kapcsolódóan: Így einstandolhatja a Mol a hulladékos cégek vagyonát
Az uniós stratégia szerint ez a fizetési kötelezettség arra sarkallhatja a tagállamokat, hogy minél nagyobb arányban hasznosítsák újra a termelődött műanyagot, ami hozzájárul „a műanyag csomagolási hulladék okozta szennyezés csökkentéséhez”.
A befizetés az egyes tagállamokban nem újrafeldolgozott műanyag csomagolási hulladék mennyiségével arányos nemzeti hozzájáruláson alapul, ösztönzi az egyszer használatos műanyag termékek fogyasztásának csökkentését, az újrafeldolgozást és a körforgásos gazdaság térnyerését. Az Európai Unió szabad kezet adott a tagállamoknak, vagyis eldönthetik, hogyan akarják elérni ezeket az uniós célokat.
Az EU-s előírások szerint minden egyes nem újrafeldolgozott műanyag csomagolási hulladék kilogrammja után nyolcvan eurócentet kell a közös kasszába fizetni.
Az uniós irányelv szerint a számítási mód egyszerű: az adott évben keletkezett műanyag csomagolási hulladék tömegéből ki kell vonni az adott évben újrafeldolgozott műanyag csomagolási hulladék tömegét.
Egyes tagállamok esetében egyösszegű csökkentést lehet alkalmazni. Ez Magyarország esetében harmincmillió euró (mintegy 11 milliárd forint), vagyis ennyivel kevesebbet kell befizetni, így jött ki a 75 milliárdos végszámla.
Ehhez kapcsolódóan: Demonstrációra készülnek a fémkereskedők: teherautókkal vonulnak a Mol-székház elé
2020-ban Magyarországon a műanyag hulladék csupán 33 százaléka lett újrahasznosítva, vagyis kétharmada nem, ezzel a tagállamok között az utolsó harmadban foglaltunk helyet.
Ahogy a grafikonon is látszik, az Eurostat adatai szerint Litvániában például ez az arány hetven, míg Csehországban 61 százalék, az uniós átlag 41 százalék volt 2020-ban.
Koncesszió kockázat nélkül?
Nem lesz könnyű ezen változtatni Magyarországon, úgy tűnik, még évekig súlyos milliárdokat kell fizetnünk hogy az EU-nak. Kérdés, kinek.
A kormány ugyanis 35 éves koncessziós megállapodást kötött tavaly a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.-vel (Mol) a hazai hulladékgazdálkodás jelentős részére. Ebben benne van a műanyag csomagolás is.
Viszont a nyilvánosan elérhető szerződésben nincs arra utaló jel, hogy az EU-nak fizetendő hozzájárulást kinek kellene teljesítenie. Kerestük az Energiaügyi Minisztériumot, de cikkünk megjelenéséig nem reagáltak.
Egy koncessziós rendszerben az uniós előírások szerint a koncesszor viseli az üzemeltetés kockázatát, ő szedi be a díjakat és fedezi a költségeket. Ebben a relációban a Mol hulladékos cégének, a MOHU-nak kellene fizetnie a hozzájárulást, hiszen ezáltal lenne motivált abban, hogy minél gyorsabban és minél több műanyagot hasznosítson újra.
Az uniós jog ugyanakkor tagországi, vagyis állami hozzájárulást vár el, már csak azért is, mert egyetlen országban sem működik a hazaihoz hasonló koncessziós rendszer a hulladékgazdálkodásban, és a jogszabály elfogadásakor Magyarországon sem így volt.
Így Brüsszelben nem is tudják értelmezni, hogy egy cég fizeti a tagállami hozzájárulást. Ettől függetlenül a kormány rögzíthette volna a koncessziós szerződésben ezt a fizetési kötelezettséget, például úgy, hogy a Mol utal az államnak, az állam pedig az EU-nak.
Ha viszont az állam fizeti, akkor nem csinált túl jó üzletet a kormány, hiszen a termékdíjból még befolyt 80-85 milliárd forint az államkasszába, ami fedezte az uniós befizetés 75 milliárdos költségét.
A július 1-jén elindult koncessziós rendszerben azonban egy új díj, az EPR veszi át a termékdíj szerepét. Ezt már nem az államnak fizetik a cégek, hanem a Mol leányvállalatának, MOHU-nak.
Ehhez kapcsolódóan: A Mol-koncesszió ára: egy monitor hulladékdíja közel ötször drágább lett, mint Ausztriában
Így érdemi állami bevétel 2023 második felétől nem érkezik a költségvetésbe, de az államnak mégis éves szinten hetvenmilliárd forintos összegbe fog kerülni a fel nem dolgozott műanyagok utáni befizetés.
Felvetődik, hogy mi értelme volt az egész koncessziós rendszernek, ha az államnak továbbra is mínuszos a hazai hulladékgazdálkodás fenntartása. Ha az uniós közös költségvetésről van szó, nemcsak az a kérdés, hogy hol a pénz, hanem az is, hogy honnan jön, vagyis ki fizeti be.
