Az Európai Unió az elmúlt tizenkét évben legfeljebb lassítani tudta Orbán Viktor illiberális rendszerének kiépítését, megakadályozni nem. 2022-ben azonban megfordult a hadiszerencse, és az Európai Bizottság a pénzek visszatartásával sarokba szorította a magyar kormányt. Kétrészes cikksorozatunk arról, hogyan jutottunk el idáig.
A magyar miniszterelnök több mint egy évtizede folytat váltakozó kimenetelű harcot az EU intézményeivel, közülük is elsősorban az Európai Bizottsággal, azzal a jól kivehető szándékkal, hogy lehetőleg minél távolabb tartsa az uniót a magyar belpolitikai színtértől és hatalmi-politikai céljainak elérésétől.
Orbán Viktor brüsszeli maratonja röviddel 2010-es hatalomra kerülése után az államháztartási hiánnyal és az ahhoz kapcsolódó uniós eljárással kezdődött, majd a médiatörvénnyel, az alkotmánymódosításokkal, a jegybank függetlenségével és az évek során számtalan más üggyel folytatódott a CEU elüldözésétől kezdve az úgynevezett lex Soroson át a migrációs vitáig.
Lassú és erélytelen európai válaszok a magyar kihívásra
Az események hosszú időn át ugyanazon koreográfia szerint zajlottak. Kevés kivételtől eltekintve a magyar kormányfő provokált, diplomatikusan fogalmazva kezdeményezett, az Európai Bizottság pedig úgy is mint az uniós szerződések őre, a rendelkezésére álló jogi eszközöktől függően reagált, és eseti alapon visszanyesegette a magyar vezető szárnyait, anélkül azonban hogy el tudta volna téríteni röppályájától a magyar turult. Kívülről nézve sokáig úgy tűnt, Orbán orránál fogva vezeti Brüsszelt, amelynek nincs érdemi válasza a magyar kihívásra.
Bár José Manuel Barroso bizottsági elnök 2012-es márciusi, EP-ben mondott beszédéből ki lehetett hámozni, hogy az Európai Bizottság már kezdettől fogva nagyon is tudta, mire megy ki a játék, az EU egésze sokáig alábecsülte a Magyarországon végbemenő politikai fordulatot, és számos jel szerint úgy vélte, hogy hatásai korlátozottak maradnak. Miként annak a felismerése is időbe telt, hogy nem véletlenszerűen előforduló, egyedi, hanem rendszerszintű problémákkal van dolga az Európai Uniónak Magyarországon. A magyar kormány mindent elkövetett annak érdekében, hogy Brüsszel az ellentmondásos ügyeket ne fűzze rendszerbe, miközben különböző példákon keresztül igyekezett bizonyítani, hogy máshol is előfordulnak hasonló anomáliák. Az már más kérdés, hogy a magyarországihoz hasonlítható összefüggő mintázat sehol máshol nem jött létre.
Ez a felismerés azonban önmagában még nem volt elég ahhoz, hogy a bizottság felvegye az elébe dobott kesztyűt. Hamar kiderült, hogy bár az EU-szerződések többféle lehetőséget is adnak a közbeavatkozásra, az uniónak nincs olyan jogi eszköze, amelyet olyan esetekben is bevethetne, amikor alapértékei rendszerszintű fenyegetésnek vannak kitéve. Egészen pontosan létezik egy ilyen eszköz, mégpedig az EU-alapszerződés 7. cikk szerinti eljárása, amelyet 2018 szeptemberében az Európai Parlament kétharmados többséggel el is indított Magyarországgal szemben. Négy év elteltével azonban a kormányok képviselőiből álló tanácsban lényegében holtpontra jutott az eljárás, azaz a korábban nukleáris opciónak tekintett szankciós rezsim – amely végső esetben megfoszthatja szavazati jogától a renitens tagállamot – egy fogatlan oroszlánhoz hasonlítható, és nem működőképes.
A (tagállamok részéről) politikai akarat és a rendszerszintű problémákat kezelni hivatott mechanizmusok hiányában az Európai Bizottság 2010 óta elsősorban kötelezettségszegési eljárások indításával próbálta megregulázni Budapestet. Ezek túlnyomó része az Európai Bíróságon végződött, és kevés kivétellel az Orbán-kormány elmarasztalásához és a vitatott jogszabályok elkaszálásához vezetett. Más kérdés, hogy az ítéletek számos esetben túl későn születtek meg ahhoz, hogy visszaállítsák a törvényes állapotot. Erre a Közép-európai Egyetem (CEU) elköltözése az egyik legjobb példa.
Politikailag az európai néppárti tagság és Angela Merkel német kancellár hozzáállása is láthatatlan védőpajzzsal vette körül a Fideszt és a kormányt. Merkel ugyanis azt vallotta, hogy könnyebben hathat Orbán Viktorra, ha a néppárton belül tartják, mintha kitennék a szűrét. Ennek a stratégiának a látványos kudarcát ismerte el később az EPP szakítása a Fidesszel.
Money, money, money
Uniós szinten időközben megindult az ötletelés arról, hogyan lehetne hatékonyabban fellépni az Orbán-jelenséggel szemben. Az Európai Parlament vitte a prímet, állandó nyomás alá helyezve a másik két kulcsintézményt, a bizottságot és a tanácsot. A jogállamiság elveinek számonkérése került a középpontba, amely idővel több mechanizmust is kitermelt. Ezek közé tartozik a 7. cikk szerinti eljáráson túl a tanácson belüli jogállami párbeszéd és az Európai Bizottság által 2020 ősze óta készített éves jogállami jelentések.
A tényleges (?) fordulatot azonban nem ezek valamelyike, hanem egy merőben új mechanizmus hozta a Brüsszelt és a magyar kormányt szembeállító konfliktusban, amely első ízben az uniós források oldaláról próbált meg fogást találni Orbán Viktoron és rendszerén. A jogállami feltételességi mechanizmusról és a hozzá kapcsolódó eljárásról van szó, amely először ver hidat a jogállami elvek egyedi vagy rendszerszintű megsértése és az uniós költségvetési források felhasználása között. Ha ez a kapcsolat egyértelműen és közvetlenül kimutatható, magyarán, ha ilyen problémák miatt veszélybe kerül az uniós források visszaélésmentes felhasználása egy országban, akkor egy viszonylag gyors, nagyjából nyolc hónapig tartó eljárás (ennyi időbe telt a magyar) végén lehetőség van a pénzügyi intézkedésekre (szankciókra) a mulasztó tagállammal szemben.
Bár a jogszabályt 2020 végén fogadták el, és 2021. január 1-jén hatályba is lépett, elsősorban a magyar és a lengyel kormány késleltető manőverei miatt (a jogszabály megjárta az Európai Bíróságot is) egészen 2022 áprilisáig nem kezdték meg az alkalmazását.
2022 azonban fordulatot hozott az Európai Bizottságot a magyar kormánnyal szembeállító több mint egy évtizedes konfliktusban, először átrendezve az erőviszonyokat az előbbi javára úgy, hogy részleges visszavonulással felérő érdemi engedményekre kényszerítse az utóbbit.
