Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az izraeli kormány több ultraortodox férfit állítana munkába


Ultraortodox zsidók a sorkatonai szolgálat bevezetése ellen tüntetnek Jeruzsálemben 2017. szeptember 17-én
Ultraortodox zsidók a sorkatonai szolgálat bevezetése ellen tüntetnek Jeruzsálemben 2017. szeptember 17-én

Az új izraeli kormány a mostani ritka politikai lehetőséget kihasználva azt szeretné elérni, hogy több ultraortodox zsidó férfi vállaljon munkát, ez azonban éles ellenállásba ütközhet a befolyásos vallási vezetők részéről.

Izraelben a szigorúan vallásos haredi közösség tagjai a lakosság 12 százalékát teszik ki jelenleg, hivatalos becslések szerint azonban ez 2065-re elérheti a 32 százalékot.

Az ultraortodox férfiaknak mindössze nagyjából a fele dolgozik, a többiek idejük jelentős részét jellemzően vallási szövegeket tanulásával töltik. A közösséghez tartozó családokban nem ritkán nyolc-tíz gyereket is nevelnek, és a fő bevételi forrást gyakran a feleség munkája jelenti, a nők körében ugyanis a férfiakénál magasabb, körülbelül 78 százalékos a foglalkoztatottsági arány.

Az izraeli jegybank és több gazdasági vezető is figyelmeztetett, hogy hosszú távon súlyos következményekkel fog járni a költségvetésre nézve, ha nem állnak többen munkába a csoport férfi tagjai közül.

„Az ultraortodox lakosság és azon belül is különösen a férfiak foglalkoztatottságának és termelékenységi rátájának növelése stratégiai fontossággal bír az egy főre eső GDP, a termelékenység, illetve az ultraortodox népesség és a társadalom többi része közötti jövedelmi egyenlőtlenségek szempontjából” – hangsúlyozta az izraeli jegybank.

Az utóbbi tizenkét évben azonban két ultraortodox párt is tagja volt Benjámin Netanjáhú kormányának, így gyakorlatilag ki volt zárva a hatályban lévő szabályok megváltoztatása.

Jelenleg a közösséget képviselő politikai erők ellenzékben vannak, Avigdor Liberman pénzügyminiszter pedig elkötelezett ateista. Szerinte a haredi férfiaknak „tisztes megélhetést kell szerezniük, amely nem juttatásokon és segélyeken alapul”.

A tárcavezető máris bemutatta első javasolt intézkedését, amelynek értelmében mindkét szülőnek alkalmazásban kell állnia ahhoz, hogy jogosultak legyenek a napközis gyermekek ellátását célzó állami támogatásra.

Erős ellenállás

Több haredi politikus is élesen kikelt a tervezett módosítások ellen. Mose Gafni, az Egységes Tóra Judaizmus párt vezetője például egyenesen „gonosznak” nevezte Libermant.

Egyesek óva intették a kormányt attól, hogy olyan intézkedéseket hozzon, amelyek végül visszafelé sülhetnek el, és munkájuk feladására kényszeríthetik a nőket.

Eitán Regev, a Haredi Közügyek Intézete nevű think tank helyettes vezetője úgy vélekedett, hogy az alacsony bérek is komoly akadályát jelenthetik a gyors munkaerőpiaci integrációnak, sok ultraortodox férfi ugyanis nem rendelkezik olyan tudással, amelyet jól megfizetnének.

„Ha megfelelő képzést és munkalehetőségeket biztosítanak, hogy a kezdő fizetések elég magasak legyenek a veszteségeik – például a tóratanulás beszüntetésének – kompenzálására, akkor állást fognak vállalni” – mondta.

A haredi közösségnek nyújtott állami támogatások, a katonai szolgálat alóli mentesség régóta sokakat zavar Izraelben.

Az új kormány azonban rendkívül szűk többséggel rendelkezik a parlamentben, így a reformok megvalósítása jelentős nehézségekbe ütközhet, Naftali Bennett miniszterelnöknek ugyanis még szüksége lehet a haredi pártokra, amennyiben valamelyik mostani tag elhagyja a koalíciót.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG