Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az izraeli miniszterelnök szerint közel lehet a megállapodás a túszok kiszabadításáról


Benjámin Netanjáhú
Benjámin Netanjáhú

Benjámin Netanjáhú azt mondta a Gázai övezetben fogva tartottak családtagjainak, hogy már közel lehet az érintettek hazajuttatását lehetővé tevő megállapodás.

Az izraeli kormányfő jelenleg Washingtonban van, ahol találkozni fog Joe Biden amerikai elnökkel, és felszólal a kongresszus előtt is.

Találkozott néhány túsz rokonaival az Egyesült Államokban, akiknek arról beszélt, hogy „az egyezség feltételei kétségtelenül érlelődnek”, ami szavai szerint „jó jel”.

„Sajnos ez nem egyszerre fog történni, szakaszok lesznek. Azonban úgy hiszem, hogy előre tudjuk mozdítani a megállapodást” – jelentette ki.

Ehhez kapcsolódóan: Izrael elrendelte a gázai humanitárius övezet részleges kiürítését

Elemzők szerint az utóbbi hetekben újabb lendületet kaphattak a nemzetközi közvetítési erőfeszítések.

A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet egyik magas rangú vezetője ugyanakkor kiemelte, hogy nincs semmi változás a zsidó állam álláspontjában.

„Netanjáhú csak azért küld delegációkat, hogy csillapítsa az izraeli foglyok családtagjainak haragját” – vélekedett.

A korábbi tájékoztatás szerint csütörtökön folytatódnak az egyeztetések. Egyiptomi biztonsági források arról számoltak be, hogy szerda este izraeli küldöttség érkezik Kairóba, ami pozitív válaszokat hozhat a folyamat előrelendítése érdekében.

A gázai háborúban a helyi hatóságok adatai szerint már több mint 38.900 ember vesztette életét.

Izrael azután indított háborút Gázában, hogy szélsőséges fegyveresek a határkerítésen áttörve október 7-én mintegy 1200 embert megöltek, és körülbelül 250 túszt magukkal hurcoltak, akik közül több mint százat továbbra is fogva tartanak.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG