A zsoldoscsoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin állítólag Belaruszba távozott a Wagner-lázadás nyomán, és harcosai hamarosan követhetik. Oroszországban azonban kevesen hisznek abban, hogy a felkelés következményei ezzel véget érnének.
A Wagner zsoldoscsoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin a jelentések szerint Belaruszba vonult száműzetésbe a meghiúsult lázadást követően.
Annak ellenére hogy Vlagyimir Putyin elnök és kormánya a bizalom és a stabilitás látszatát igyekszik kelteni, a Wagner-lázadás következményei szakértők szerint valószínűleg még csak most válhatnak láthatóvá.
Ruben Megrabjan Jerevánban élő politológus a Szabad Európa orosz szolgálatának nyilatkozva elmondta, hogy a homályos alku, amely lecsillapította a válságot és Belaruszba küldte Prigozsint, csak „a szünet előtti crescendo volt” egy kibontakozó drámában.
Elemzők feltételezik, hogy Prigozsin nem indította volna el lázadását, ha nem számíthatott volna a kulcsfontosságú katonai és hírszerzési tisztviselők aktív támogatására, akik közül állítólag sokan osztják a Szergej Sojgu védelmi miniszter és Valerij Geraszimov tábornok, vezérkari főnök iránti megvetését.
A Wagner-erők viszonylag könnyedén elfoglalták az ukrán határhoz közel fekvő Rosztov-na-Donu városát, amely Oroszország déli katonai parancsnokságának ad otthont, és akadálytalanul száguldhattak északra (a menetoszlopuk elleni helikopteres támadást leszámítva), Moszkva felé, ami a lehetséges támogatás jelének tűnt.
„A Wagner zsoldoscsoport főnöke a hadsereg magas rangú tisztjeinek szolidaritására számított – írta Mihail Komin orosz politikai elemző a Carnegie Békeintézet számára készített elemzésében –, és mivel közel került ahhoz, hogy elérje Moszkvát, anélkül hogy különösebb ellenállásba ütközött volna, talán nem tévedett teljesen.”
Komin szerint Prigozsin a múltban azt követelte, hogy Mihail Mizincev vezérezredes kerüljön a Putyinhoz régóta hűséges Sojgu helyére. A keménykezű parancsnokot Mariupol mészárosának keresztelték el az Azovi-tengeri kikötőváros 2022 eleji, pusztító, de végül sikeres ostromának irányításáért.
„A hűség töréstesztje”
Prigozsin ezenfelül azt javasolta, hogy Szergej Szurovikin tábornokot nevezzék ki Geraszimov helyére, aki januárig Oroszország úgynevezett különleges katonai műveletének ukrajnai főparancsnoka volt.
Szurovikin szorosan együttműködött Prigozsinnal az orosz beavatkozás során a 2015-ben kezdődő szíriai polgárháborúba.
Szurovikinnek – aki korábban az orosz légierő parancsnoka volt – szintén „előzetes tudomása lehetett Prigozsin terveiről” – idézte a The New York Times a június 28-án névtelenül nyilatkozó amerikai tisztviselőket.
A felkelés korai óráiban közzétettek egy videót Telegramon, amelyben Szurovikin felszólította az Ukrajnában állomásozó Wagner-csapatokat, hogy ne csatlakozzanak a lázadáshoz, álljanak le.
A Times cikke azt is megjegyzi, hogy „az amerikai tisztviselőknek érdekükben áll olyan információk terjesztése, amelyek aláássák Szurovikin tábornok tekintélyét, akit hozzáértőbbnek és kíméletlenebbnek tartanak, mint a vezérkar többi tagját”.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője cáfolta a jelentést mint a lázadással kapcsolatos spekulációk egyikét a sok közül.
A The Wall Street Journal eközben meg nem nevezett nyugati hírszerzési forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy Prigozsin eredetileg el akarta rabolni Sojgut és Geraszimovot „egy Ukrajnával határos déli régióban tervezett látogatás során. Ezt az utat azonban lemondták, miután a Szövetségi Biztonsági Szolgálat tudomást szerzett a tervről” – írta a lap.
A felkelés a „lojalitás gyorstesztje” volt a védelmi minisztériumban, és „ürügyet adott tömeges tisztogatásokhoz a fegyveres erőknél” – írta június 28-án a háborúval foglalkozó Rybar nevű orosz Telegram-csatorna.
A csatorna, amely egy volt védelmi minisztériumi tisztviselőhöz köthető és amely az ukrajnai invázióról készült pontos térképekkel együtt részletes jelentéseket tesz közzé az orosz hadsereg köreiből, azt állította, hogy orosz tiszteket távolítottak el az ellátás és a mozgósítás állítólagos kudarcai miatt, de „a hivatalos ürügy a Wagner támogatása volt”.
Rybar azt is állította, hogy a légierők parancsnoka, Mihail Teplinszkij tábornok de facto átvette az ukrajnai hadműveletek parancsnokságát, bár Geraszimov formálisan megtartotta a pozíciót.
„Halálközeli élmény”
A sikertelen lázadást követő napokban Putyin és kormánya megpróbálta az egység, a bizalom és a stabilitás benyomását kelteni. Június 27-én Putyin találkozott a biztonsági tisztviselőkkel és azokkal a csapatokkal, amelyek állítólag segítettek a felkelés megállításában.
Andrej Kolesznyikov volt orosz újságíró szerint, aki jelenleg a Carnegie Alapítvány elemzője, a fellépés dicsőítése azonban éppen ellenkező hatást váltott ki.
„Hiba volt a Kreml részéről, hogy ilyen színjátékot rendezett, mert ezzel Putyin demonstrálta a gyengeségét és a félelmét” – nyilatkozta Kolesznyikov a Szabad Európának. Putyin „megmutatta, hogy Prigozsin valóban megijesztette”.
Ilyen körülmények között döntő tényező lehet Sojgu, Geraszimov és mások korábbi személyes lojalitása – vélekedtek egyes elemzők.
„Azt hiszem, Prigozsin valójában arra számított, hogy valami történik majd Sojgu és Geraszimov ügyében, hogy Putyin az ő javára fog dönteni – írta Michael Kofman, az orosz hadsereg tapasztalt szakértője Twitteren. – Ehelyett lázadása biztosíthatja további hivatali idejüket, annak ellenére hogy közismerten inkompetensek és széles körben utálják őket az orosz fegyveres erőkben.”
Rob Lee, a Foreign Policy Research Institute katonai elemzője és vezető munkatársa egyetért.
„A politikai lojalitás fontosabb, mint a hozzáértés, még egy olyan háborúban is, amely kritikus Putyin politikai túlélése szempontjából” – írta Twitter-bejegyzésében.
Ezt az elemzést erősítették meg Viktor Zolotov június 27-én tett nyilatkozatai, aki Putyin egykori testőre és jelenleg a háromszázezer fős Nemzeti Gárda parancsnoka.
Miután találkozott Putyinnal, azt mondta, hogy erői hamarosan nehézfegyverzetet, köztük harckocsikat kapnak a kormány biztonságának garantálása érdekében.
Zolotov „úgy jelent meg (…) mint a rezsim halálközeli élményének egyik ritka, nyilvánvaló nyertese” – írta elemzésében Simon Shuster, a Time magazin tudósítója.
Putyin egyfajta „politikai Twistert” hozott létre, mint a népszerű játék, amelyben a játékosoknak meg kell tartaniuk az egyensúlyukat, miközben egyre kínosabb pozíciókat vesznek fel – írta Galina Szidorova újságíró egy esszéjében.
„Az nyer, aki utoljára állva marad – írta. – Putyin, aki elszabadította saját személyes politikai Twisterét, már túl sokat játszott kegyenceit mozgatva. Most az egész ország az ő játékainak gyümölcsét aratja le.”
„Nehéz idők jönnek”
Az Ukrajnában harcoló orosz csapatok azonban úgy érezhetik, hogy a vesztesek között vannak – vélték szakértők.
Miközben az orosz hadseregnek szembe kell néznie az egyre gyorsuló ukrán ellentámadással, tovább romolhat az amúgy is ingatag morál, ha erősödnek a parancsnokok lojalitásával kapcsolatos kétségek.
„A lényeg az, hogy az orosz csapatok morálja és motivációja megrendült, ebben biztos vagyok” – mondta Mihajlo Szamusz ukrán katonai szakértő a Current Time-nak.
„Ez a folyamat a háború előrehaladtával fel fog gyorsulni. Úgy gondolom, hogy Putyin nyilatkozatai (…) csak tovább fokozták a kételyeket azzal kapcsolatban, mi történik Oroszországban. Szerintem csak most kezdődnek a nehéz idők Oroszország tisztjei és katonái számára.”
