Flor Baena évtizedeket töltött azzal, hogy tisztázza testvére, José Humberto nevét, aki egyike volt az utolsó öt embernek, akit Francisco Franco tábornok fasiszta rezsimje alatt kivégeztek – alig két hónappal a diktátor 1975-ös halála előtt.
Ám csütörtökön megjelent a hivatalos közlönyben a baloldali kormány demokratikusemlékezet-törvénye, amely az 1939–1975-ös diktatúra és az azt megelőző hároméves polgárháború örökségével foglalkozik. Ez péntektől hatályon kívül helyez minden olyan ítéletet, amelyet politikai, ideológiai, vallási vagy szexuális irányultság miatt hoztak.
„Azt akarom, hogy az egész média közölje: ártatlan ember volt, akit agyonlőtt egy kivégzőosztag (…) Azt akarom, hogy állítsák helyre a becsületét, és ne gyilkosként, hanem áldozatként vonuljon be a történelembe” – mondta az asszony a Reutersnek.
A 24 éves Baenát, a Forradalmi Antifasiszta és Hazafias Front (FRAP), egy baloldali földalatti mozgalom tagját hadbíróság ítélte halálra, mert állítólag megölt egy rendőrt. Baena tagadta, hogy részt vett volna a gyilkosságban. A tanúvallomások szerint nem is úgy nézett ki, mint aki a lövéseket leadta, de ezt a bíróság nem fogadta el.
Az 1975. szeptember 27-i kivégzések – amikor az ETA baszk szeparatista csoport két tagjával is végeztek – felháborodást és tiltakozást váltottak ki Spanyolországban és külföldön.
Miután sikertelenül vitte az ügyet spanyol bíróságok és az Emberi Jogok Európai Bírósága elé, a 69 éves Flor Baena most üdvözli az új törvényt, de továbbra is sajnálja, hogy a szüleik úgy haltak meg, hogy testvére nevéhez még gyilkosság tapadt.
„Legalább tisztázták a bátyám nevét”
Egy másik FRAP-tag, José Luis Sánchez Bravo nővére, akinek fivérét Baenával egy napon végezték ki, arra a fájdalomra emlékezik, amelyet édesanyja szenvedett el a fia halála után, és amely szerinte megfosztotta őt az élni akarástól.
„Ha tisztázták a bátyám nevét, én elégedett vagyok” – mondta Victoria Sánchez Bravo az új törvényről, amely a joghézagokat kívánja megszüntetni, és a francóizmushoz köthető áldozatok és bűncselekmények szélesebb körét érinti 14 évvel az első emléktörvény elfogadása után.
De az emlékezetet életben tartó szövetségek szerint továbbra sem sikerül megoldani olyan kulcsfontosságú kérdéseket, mint például a jogi döntések meghozatala a tényleges bűncselekmények ügyében, vagy az elkövetők bíróság elé állítása.
„Nálunk nem lesz olyan törvényi igazságszolgáltatás, mint például Argentínában volt” – kesereg Rosa García, a Franco-korszak foglyait tömörítő La Comuna egyesület tagja, akit 1975-ben orvostanhallgatóként két évre ítéltek „jogellenes propaganda és gyülekezés miatt”.
A sebek begyógyítása érdekében a bal- és jobboldali pártok 1977-ben megkötötték a Pacto del Olvidót, a felejtés paktumát, hogy elkerüljék a szembesítést a fájdalmas múlttal, és megkönnyítsék az átmenetet a demokráciába. Franco öröksége azonban továbbra is megosztó kérdés maradt Spanyolországban, különösen az elmúlt években, a keményen jobboldali Vox párt felemelkedését követően.
Tömegsírok
Az új törvénnyel az állam a tömegsírokba temetett áldozatok felkutatását és exhumálását is elősegíti – ezzel eddig az emlékegyesületek foglalkoztak. A kormány becslései szerint 114.000 olyan civil tűnt el, akiket feltehetően Franco fegyveres erői öltek meg a háború és a diktatúra alatt.
A hónap elején több család is megkapta szerette földi maradványait egy tömegsírból a kelet-spanyolországi Paterna városában, ahol az önkéntesek eddig összesen 154 ilyen sírt fedeztek fel, 1200 áldozattal.
Júliusig a kormány 448 exhumálási kérésnek adott zöldutat, egynek közülük Valladolid központjában, ahol az egyesületek 160 áldozat megtalálását remélik.
Az új törvény értelmében a francóizmus örökségének tanulmányozása a kötelező iskolai tananyag része lesz, és kötelező a közszolgálatban elhelyezkedni kívánók számára is. Eddig a francóizmus szerepelt ugyan az iskolák történelemtanterveiben, de ritkán foglalkoztak vele részletesen.
Carles Vallejo korábbi szakszervezeti vezető, aki 1971-ben vonult száműzetésbe, miután elítélték törvénytelen gyülekezésért és propagandáért, reméli, hogy ez a tudás felkelti majd a fiatalabb generációk tudatosságát.
„Ez lehet az ellenszere az újfasizmus, a posztfasizmus vagy a szélsőjobboldal térnyerésének Európában” – mondja, és nehezményezi, hogy Spanyolország korábban nem biztosított ilyen jellegű oktatást, hogy megértesse a francóizmus és más diktatúrák veszélyeit; azt, hogy miként nyirbálják meg ezek a jogokat és a szabadságot.
