Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Balásy Gyula is népszerűsítené a korrupcióellenes küzdelmet


Az Integritás Hatóság cégtáblája a Bartók Udvar irodaház bejáratánál, Budapesten, a Bartók Béla úton
Az Integritás Hatóság cégtáblája a Bartók Udvar irodaház bejáratánál, Budapesten, a Bartók Béla úton

Tárgyalásos közbeszerzést írt ki kommunikációs feladatokra az Integritás Hatóság. Most az is kiderült, hogy a korrupció ellen küzdő szervezet mely jelentkezőket találta alkalmasnak arra, hogy leüljön velük tárgyalni: többek között azt a New Land Mediát, amely letarolta az állami kommunikációs piacot.

Tavasszal jelent meg az Integritás Hatóság (IH) közbeszerzési kiírása, amelyből kiderült: a korrupció ellen küzdő szervezet két év alatt 1,1 milliárd forintot költene kommunikációs feladatokra. A pályázatról a megjelenésekor beszámoló Átlátszó arra is felhívta a figyelmet, hogy az IH tárgyalásos közbeszerzést írt ki. A tender most ért a második szakaszba, így kiderült, kik azok a pályázók, akiket alkalmasnak találtak arra, hogy továbbjussanak a tárgyalásos szakaszba. Ezek egyike Balásy Gyula cégcsoportja, a New Land Media és a Lounge Design kettőse. A Lounge Csoport onnan lehet ismerős, hogy az utóbbi években ők nyerik el szinte az összes állami kommunikációs és rendezvényszervezési feladatot. Ennek köszönhetően Balásy Gyula cégei százmilliárdos nagyságrendű bevételt könyvelhetnek el, ők lettek a legnagyobb árbevételű és nyereségű kommunikációs cégcsoport. Arról, hogy miként működik a Balásy-féle modell, itt írtunk részletesen.

A két évre szóló pályázat három részből áll: PR-szolgáltatások (290 millió forint értékben), országos médiakampány (654 millió forint értékben), valamint kreatív tervezési és gyártási feladatok ellátása (189,3 millió forint értékben). Balásy Gyula cégei mind a három részfeladaton indulnának, és mind a három részben lesz lehetőségük tárgyalni az IH-val, azaz a New Land–Lounge kettős akár 1,1 milliárdot is kaphat a korrupcióellenes küzdelem részeként.

Az Átlátszó a pályázat megjelenésekor megkérdezte az IH-t, miért nem nyílt közbeszerzést írtak ki. A hatóság válaszában azt írta, hogy Magyarországon nincs hozzá hasonló szervezet, az EU-ban is ritka, emiatt „kommunikációs igényeihez igazodó minőségi kommunikációs szolgáltatás meghatározása, illetve a szolgáltató kiválasztása nem rutinfeladat, nem áll készen rendelkezésre. Olyan érdemi tartalommal kell megtölteni és ellátni a kommunikációs feladatokat, hogy az igazodjon a hatóságunkkal szemben támasztott uniós és hazai elvárásokhoz”, ezért előzetes tárgyalásokra van szükség, hogy kiválaszthassák a legkedvezőbb ajánlatot.

A kiírás szerint ennek megfelelően az elbírálás során csak hatvanszázalékos súllyal szerepel az árajánlat, negyvenszázalékos súllyal veszik figyelembe a szakmai ajánlatot – ami teret enged annak, hogy szubjektív alapon dőljön el a pályázat.

A pályázat első részére hat érvényes ajánlat érkezett, ám az IH csak öt pályázóval ül le tárgyalni, ezért előzetes referenciák alapján rangsorolta a jelentkezőket. Ezek alapján a New Land csak a negyedik helyet szerezte meg 31 ponttal, míg az első helyezett 266 pontot kapott előzetes referenciáira – de mindez nem befolyásolja a pályázat végeredményét.

  • 16x9 Image

    Keller-Alánt Ákos

    Keller-Alánt Ákos a Szabad Európa újságírója. Korábban a Magyar Narancs munkatársa volt, emellett több külföldi lapban is megjelentek cikkei (többek között: Balkan Insight, Deutsche Welle, Internazionale). Oknyomozó munkájáért többször díjazták Magyarországon és külföldön is. 

XS
SM
MD
LG