Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Barcza Gergő, a Besh o droM egyik alapítója: Budapesten, Bristolban és Jeruzsálemben élünk, de ez nem gond a zenében


Jókor voltak jó helyen – mondta Barcza Gergő, amikor arról kérdeztük, hogyan lett az alapítás után szinte azonnal sikerzenekar a Besh o droM. Az indulást nyilván segítette a kilencvenes évek Balkán-láza, a Kusturica-filmek és Boban Marković muzsikájának sikere, de a Balkán-láz mára lecsengett, a Besh o droM sikere viszont 25 éve töretlen, mert a balkáni, mediterrán világzene minden korosztályhoz utat talál.

Koncertjeikre pillanatok alatt elkelnek a jegyek, és várakozás előz meg minden új albumot. A negyedszázados évfordulóra is kiadtak egyet. Hova lesz a séta? – ez a címe, és olyan ikonikus dalok kerültek fel rá, amelyek mélyen megérintik azokat, akik a Kádár-korszakban szocializálódtak, zenei világuk pedig elvarázsolja a rendszerváltás után születetteket is.

A zenekar alapítói ma már Izraelben és Bristolban élnek, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy folytassák a közös munkát, életben tartsák az együttest magyarországi zenésztársaikkal. Erről, az indulásról, az új albumról és az izraeli háborúról is beszélt a Szelfiben a zenekar egyik alapítója, Barcza Gergő.

Néhány gondolat a beszélgetésből:

  • A Besh o droM nem tradicionális balkáni, kelet-európai zenét játszik.
  • 25 éves a zenekar, az új album, a Hova lesz a séta? egyfajta visszatekintés.
  • Több olyan ikonikus dal került fel rá, amely régóta fontos a zenekar tagjainak, akár személyes okokból, de eddig nem dolgozták fel.
  • Jeruzsálemben, Bristolban és Magyarországon élnek a zenészek, de ez ma már nem jelent akadályt, ha új albumon dolgoznak.

Az interjút itt nézheti meg, a videóban látható fotók és zenei videók Ascher Borisz munkái:

Ha inkább csak hallgatná a beszélgetést, kattintson ide:

Barcza Gergő, a Besh o droM egyik alapítója: Budapesten, Bristolban és Jeruzsálemben élünk, de ez nem gond a zenében
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:28:00 0:00

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG