Szabadon című műsorunkban a Lovi és régi OPNI dolgozóinak kritikus bérlakáshelyzetét jártuk körbe, de a frontvonalon víz, fűtés és áram nélkül tengődő ukrán lakosok mindennapjaiba is bepillanthattunk. Fotókon mutattuk meg a legutóbbi oktatásügyi tüntetést, és ismét a háborús Ukrajnával kapcsolatban láthattunk képsorokat az iráni drónok ellen használható német fegyverzetről is.
Hiába élnek generációk óta, akár száz éve a szolgálati lakásukban, most veszély fenyegeti több állami bérház lakóinak otthonát. A Lovi dolgozóinak bérházát a lakók feje fölül eladta az állam, a volt pszichiátria, az OPNI területére pedig elit gimnáziumot építene a külügyminisztérium, így az 1948 óta ott élő, kilencvenéves Aranka néni és a többi lakó hirtelen jogcím nélküli lakáshasználó lett. Két ház nagyon hasonló története tényfeltáró videósorozatunkban, a Szabadon adásában.
Ukrajnában még mindig nem állt helyre az áramellátás azután, hogy az orosz rakétacsapások országszerte megrongálták az energetikai létesítményeket. Közben beállt a fagy az országban, és megnőtt a tűzesetek száma is a pincékben rakott tüzek miatt.
Ismét ezrek vonultak Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky útra, hogy kiálljanak az oktatásért és a november 30-án kirúgott újabb nyolc tanár mellett, akiket azért menesztettek, mert részt vettek a polgári engedetlenségben. Ezzel eddig összesen tizenhárom pedagógus vesztette el az állását a tiltakozások miatt. Mind felszólaltak a tüntetésen.
Az ukránok szerint hatékonynak bizonyultak a Németország által adományozott Gepard mobil légvédelmi rendszerek az iráni gyártmányú, orosz üzemeltetésű drónok ellen. Az ukrán legénység szerint 16 kilométeres távolságból is képesek észlelni a drónokat. A svájci gyártmányú lőszerrel azonban takarékoskodniuk kell, mert Svájc betiltotta az exportját.