A bántalmazott katonanőt is új beosztásba helyezték, az ügyben büntetőeljárás folyik.
Még júniusban írtuk meg, hogy a Magyar Honvédség egyik szolnoki egységénél szexuálisan zaklatott felettese egy jogász beosztású katonanőt. Bár az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség is eljárást indított, a honvédség akkori vezetése egy belső vizsgálat nyomán éppen az áldozatot hurcolta meg. Rendelkezési állományba helyezték, ami gyakorlatilag leszerelése előszobáját jelentette volna, ha az átéltek hatására nem kényszerül betegállományba.
Eközben a már korábban is szexuális zaklatási ügybe keveredő parancsnoknak semmilyen következménnyel nem kellett szembenéznie. A tiszt édesanyja még Novák Katalinnak is írt, de a köztársasági elnök hivatalától csak annyi válasz érkezett, hogy semmit nem tehetnek.
Ehhez kapcsolódóan: Gumibottal többször mellbe ütött, bakanccsal hasba rúgott egy katonanőt felettese egy szolnoki kiképzésen
Információink szerint nemrég a Magyar Honvédség időközben kinevezett új főparancsnoka, Böröndi Gábor személyesen lépett az ügyben. A katonanőt új beosztásba helyezték Szolnokon, a tiszt szexuális zaklatással vádolt felettesét, valamint az ő helyettesét ugyanakkor Budapestre vezényelték új beosztásba.
Az üggyel az ATV is foglalkozott. A televíziónak Harangozó Tamás, a parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának szocialista alelnöke azt nyilatkozta, hogy „a parancsnoki láncolattól független jelzőrendszert kéne a honvédségnél felállítani”, hogy ne a bántalmazott katonák feletteseinek hozzáállásától függjön, jogos eljárásban részesülnek-e.