Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Borzasztó börtönkörülményekről beszélt az orosz férfi, akit a kislánya rajza miatt zártak be


Alekszej Moszkaljov a Moszkvától mintegy háromszáz kilométerre délre fekvő jefremovi bíróságon 2023. március 27-én
Alekszej Moszkaljov a Moszkvától mintegy háromszáz kilométerre délre fekvő jefremovi bíróságon 2023. március 27-én

Az orosz Alekszej Moszkaljovot két év börtönbüntetésre ítélték a hadsereg lejáratásáért, miután a kislánya háborúellenes képet rajzolt. Keddi kiszabadulása után azt állította, hogy rettenetes körülmények között tartották fogva.

Moszkaljovot a közösségi médiában közzétett videó szerint lánya, újságírók és jogvédők üdvözölték, miután kijött az oroszországi Tulai területen lévő büntetés-végrehajtási telepről. Még mindig rabruhát viselt, és arról beszélt az OVD-Info orosz emberi jogi projektnek, hogy két hónapot töltött egy büntetőcellában, amelyet kínzókamrának nevezett.

Elmondta, hogy egy másik férfival osztozott a kétszer egy méteres, korhadt padlójú cellán a rendkívüli hidegben, és hogy milyen hatalmas patkányok másztak be hozzájuk. „Mindennap 16 órát voltunk talpon, mert az ágyakat a falhoz hajtották, a fémpad pedig olyan hideg volt, hogy nem lehetett ráülni.”

Az orosz szövetségi börtönszolgálat eddig nem válaszolt a Reuters kérdéseire a panaszokkal kapcsolatban.

Moszkaljovot 2023 márciusában ítélték két év börtönbüntetésre azzal a váddal, hogy lejáratta az orosz hadsereget az Oroszország ukrajnai háborújáról szóló internetes bejegyzéseiben. Megszökött a házi őrizetből, Belaruszba menekült, de hamarosan letartóztatták, és visszavitték Oroszországba.

Azután indítottak nyomozást ellene, hogy akkor tizenkét éves lánya, Mása olyan képet rajzolt, amelyen orosz rakéták záporoznak egy ukrán anyára és gyermekére. A rajz miatt a kislány iskolájának igazgatója kihívta a rendőrséget.

Moszkaljov ügyéről világszerte kiemelt helyen adtak hírt, Mását ugyanis kivették édesapja gondozásából, és gyermekotthonba vitték a tárgyalás előtt, aztán átadták az édesanyjának, akivel már évek óta nem élt együtt. 2024 februárjában egy orosz fellebbviteli bíróság két hónappal csökkentette Moszkaljov börtönbüntetését.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG