Kevesen tudják, de tragikus emberi sors húzódik meg a budapesti Szabadság-szobor története mögött.
1947. április 5-én avatták fel a Budapest fölé magasodó, kezében pálmaágat tartó nő szobrát. A város akkor még épphogy elkezdett feltámadni a II. világháború romjaiból.
A művészi teljesítmény ellenére sokan a szovjet uralom rájuk erőltetett jelképének tartották a talapzaton található felirat miatt: „A felszabadító szovjet hősök emlékére.”
A Vörös Hadsereg a világháború utolsó évében, 1945 áprilisában űzte ki a náci vezetésű erőket Magyarországról. A következő négy évtizedben ezt hivatalosan felszabadulásként kellett emlegetni. A szovjet erők győzelme ugyanakkor a Kreml által bebetonozott szocialista uralom nyitánya volt, amelynek sztálinista időszaka a rövid életű 1956-os forradalomba torkollt.
A népfelkelés idején tömeg gyűlt össze a Szabadság-szobor lábánál, és ledöntötte az elé állított, zászlót tartó, géppisztolyos szovjet katona szobrát. Sőt magát a Szabadság-szobrot is le akarták dönteni, de néhány műegyetemista lebeszélte erről az embereket. Viszont a szobor modelljét is felkutatták és megdobálták.
A pálmaágat tartó női alak a mai napig a város fölé magasodik, talapzatán a módosított felirattal: „Mindazok emlékére, akik életüket áldozták Magyarország függetlenségéért, szabadságáért és boldogulásáért.” A szovjet katona szobra (akinek modelljét egy szövőgyárban találták meg húsz évvel később, és meghívták egy ünnepségre) a rendszerváltás után a Szoborparkba került. A fáma szerint a fáklyavivő mellékszobrot Hegedűs László öttusázóról mintázta a művész, aki tragikus módon a forradalom kirobbanásának napján halt meg: edzésre ment volna, de az ÁVH az utcán lelőtte.
Az emlékmű központi szobrának modelljéül a 28 éves Gaál Erzsébetet választotta az alkotó, Kisfaludi Stróbl Zsigmond. A szobrász Gaál visszaemlékezése szerint egy budapesti villamosmegállóban szólította meg a Vas megyei faluból származó fiatal nőt. Azt mondta neki, hogy hónapok óta egy szép testtartású, arányos termetű és tiszta tekintetű nőt keresett, és ezt benne végre megtalálta.
Gaál Erzsébet többször is modellt állt, kezében a békét jelképező pálmaággal egy „méretes ventilátor előtt”, amely lobogtatta a ruháját.
Vincze Miklós budapesti történész és újságíró, Gaál életének kutatója elmondta a Szabad Európának, hogy bár a nő semmilyen honoráriumot nem kapott azért, mert felhasználták a képét, kezdetben egyfajta hivatalos figyelemben és elismerésben részesült. „Ott volt az összes nagy díszszemlén, kezet rázhatott Jurij Gagarinnal, a Földet megkerülő első űrhajóssal.” Emellett bemutatták a világ első női űrhajósának, Valentyina Tyereskovának is.
Viszont a magyar sajtóban egymásnak ellentmondó cikkek jelentek meg arról, hogy ott volt-e az emlékmű 1947. április 5-i felavatásán.
Kisfaludi Stróbl annyit segített neki, hogy „beüvegeztette a pesti szobájának ablakát (…) és szenet is vitetett neki”.
Erzsébet kezdetben elégedetlen volt a szoborral: „Sehogy se ismertem magamra. Morogtam is, hogy ezért kellett nekem ennyi időt elpazarolnom álldogálással (…) olyan naiv voltam, hogy azt hittem, úgy fog kinézni, mint egy fénykép. Zsiga bácsi csak csendesen megjegyezte: nem csinálunk élethű szobrot tízméteres méretben.”
Mint azonban Vincze hozzáteszi, a nyolcvanas évek végére lejárt a propagandaesemények kora, és a magyar hatóságok „egyszerűen megfeledkeztek Erzsébetről, akire már nem volt szükség a változó politikai közegben”.
Erzsébet férje, Tihamér, akivel egy lányuk volt (keresztapja Kisfaludi Stróbl), 1981-ben elhunyt. Az özvegy, aki akkoriban röntgenasszisztensként dolgozott Sopronban, egyre rosszabb anyagi körülmények között élt, és megkeseredett, mert úgy érezte, megfeledkeztek róla.
Egy 1984-as interjúban azt mondta, szíve szerint ledöntené a szobrot, és záptojással dobálná meg. Arra panaszkodott, hogy „egy lyukban ül, magányos, az elvtársak pedig nem segítik, sőt nem is látogatják”.
A nyolcvanas évek végére Gaál pénzügyi helyzete reménytelenné vált. A nő egész életében az egészségügyben dolgozott a háború előtt és után is. Vincze elmondása szerint a Soproni Állami Szanatóriumból, ahol 26 éven át dolgozott és szolgálati lakásban élt, nyugdíjazásakor jogcím nélküli lakáshasználónak minősítették, és ki akarták dobni.
Egy újságcikk szerint az igazgató azt mondta neki: vagy a lányához költözik, vagy szociális otthonba küldik. De még mielőtt sikerült volna eldöntenie, hogy hova menjen, ismeretlen okok miatt 1989-ben, 72 éves korában elhunyt. Soproni sírkövén, amelyen férje neve is szerepel, ez a felirat olvasható: „Itt nyugszik a Szabadság-szobor modellje”.
Gaál Erzsébet sírkövét végül nem a hivatalos szervek, hanem a médianyilvánosságot kerülő lánya közbenjárására emelték. Ő ezzel a felirattal emlékezett édesanyjára: „Köszönöm, hogy általad, hogy belőled lehettem (…) Örök vagy, mint a rezzenéstelen fény és az álmodás, Éva.”