Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

László Csaba: Komoly szerénységet javasolnék a kormánynak a növekedési terveknél


László Csaba: Komoly szerénységet javasolnék a kormánynak a növekedési terveknél
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:50:27 0:00

„Nagy kérdés, hogy miből fog cukorkát osztani a kormány” – mondta a korábbi pénzügyminiszter 2026-ról. Szerinte Orbán Viktor nyilatkozataiból biztosra vehető az újabb osztogatás, ami inflációval fenyeget, és ha nem lesz erős kezekben a jegybank, újabb recesszió jöhet.

Öt fontos gondolat a beszélgetésből:

(1) Az Orbán Viktor által bejelentett gazdasági semlegességgel kapcsolatban László Csaba azt mondta: a világban tényleg vannak olyan folyamatok, ahol ellentétek alakultak ki bizonyos blokkok között, de a kormány körüli konfliktus inkább a külpolitikának köszönhető. Ezen a területen a kabinet teljesen félreérti a lehetőségeinket és a szerepeinket, hiszen mi nagyon kicsi hal vagyunk az akváriumban. Pedig szó sincs arról, hogy Magyarországot karanténba zárnák, ne vehetnénk gázt az oroszoktól és ne kereskedhetnénk Kínával. Vannak azonban korlátok, amiket be kellene tartani, mi viszont átléptük ezeket.

(2) A korábbi pénzügyminiszter úgy véli: a magyar gazdaságpolitikában nem sikerült fordulatot elérni, a magyar export jelentős része ugyanis továbbra is Nyugat-Európába és az EU-ba megy. Valószínű, hogy a kivitel hetven-nyolcvan százalékát évek múlva is a körülöttünk lévő piacok veszik majd fel, hiszen ezeken sokkal jobban tudunk növekedni, mint az innen több ezer kilométerre lévő területeken.

(3) Szerinte Matolcsy György annak idején friss jegybankelnökként úgy beszélt a gazdaságról, mintha nem is létezne az infláció, ki sem ejtette a száján a szót. Pár év múlva elkezdett rendes feketeöves jegybankelnökként viselkedni, azaz szakmai ellenpontot képezni a kormánnyal szemben. Most megint kell egy olyan ember, aki nem kritizálja a kormányt, márpedig Varga Mihály nem forradalmártípus. Viszont nem jó üzenet, hogy Orbán Viktor egy számára megbízható minisztert és politikust ültet a jegybankelnöki székbe, ebből ugyanis egy kormányközeli, együttműködő intézmény képe kezd kirajzolódni.

(4) Bár hatalmas az államháztartási hiány, a hátralévő három hónapban már szinte lehetetlen komoly pénzeket beszedni. A gazdasági növekedésre vonatkozó számokat a kormány még véletlenül sem találta el az előző években, ezért László Csaba komoly szerénységet javasol számukra. A 2026-os választásra vonatkozó üzenet lehet, hogy – bár a költésvetési mozgástér elég szűk – Orbán nagyon hangsúlyosan beszélt arról: béremelésekre és minimálbér-emelésre készülnek. Ez nyilván zene az emberek fülének. Mindez inflációhoz vezet, a kormányközeli jegybank viszont nem fog kamatot emelni. Így megint jöhet a két évvel ezelőttihez hasonló, nagyobb recesszió.

(5) László Csaba szerint az EU-s pénzek vonatkozásában Orbán Viktor komoly ismeret- és információhiánnyal küzd. Ha ugyanis nincs gond az EU-pénzekkel, akkor Lázár János az elmúlt években miért állította le százával azokat a beruházásokat, amelyeket EU-s társfinanszírozással lehetett volna megcsinálni? Miért halasztják el sorra a vasútfejlesztéseket, útépítéseket és más beruházásokat, amelyekre olyan nagy szükség lenne, mint egy falat kenyérre? A volt pénzügyminiszter szerint azért, mert valójában nem állnak rendelkezésre ezek a pénzek. Ráadásul lehet, hogy az autóiparban végül nem azok a folyamatok valósulnak meg, amikre felépítettük a gazdasági stratégiát, mi ugyanis arra tettük a tétet, hogy irgalmatlan mennyiségű akkumulátort és az elektromosautó-gyártáshoz köthető beruházást hozunk Magyarországra. Úgy tűnik, bele fogunk fulladni az akkumulátorgyárakba.

XS
SM
MD
LG