Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Csalást emleget, nem fogadja el a belgrádi választási eredményt a szerb ellenzék


Aleksandar Vučić a szerb fővárosban rendezett kampánygyűlésén 2023. december 2-án
Aleksandar Vučić a szerb fővárosban rendezett kampánygyűlésén 2023. december 2-án

A Szerbia az erőszak ellen nevű koalíció a belgrádi szavazás megismétlését követeli, arra hivatkozva, hogy csalás történt a vasárnapi előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokon.

Miroslav Aleksić, az Európa-párti lista vezetője a fővárosi eredmény megsemmisítését kezdeményezte, miután azzal vádolta meg a kormányzó Szerb Haladó Pártot (SNS), hogy belgrádi bejelentett lakhellyel nem rendelkező emberek tízezreit szállította a fővárosba, hogy a maga javára billentse a mérleget.

„Olyan embereket hoztak szavazni Belgrádba, akik nem Belgrádban élnek. Több mint negyvenezer embernek osztottak ki igazolványt azért, hogy eljöjjenek, és a belgrádiakkal együtt szavazzanak” – mondta.

Az ellenzék hétfő estére tiltakozást jelentett be a városi közgyűlés és a választási bizottság épülete elé.

Ehhez kapcsolódóan: Aleksandar Vučić pártja nyerte Szerbiában az előrehozott választásokat

A szerbiai előrehozott parlamenti választást Aleksandar Vučić jelenlegi elnök pártja, az SNS nyerte meg csaknem 47 százalékkal. Az ellenzéki összefogás 23 százalékon állt a részadatok szerint. Bekerülhet még ezen állás alapján a törvényhozásba a Szerbiai Szocialista Párt (hét százalék), a jobboldali Remény koalíció (öt százalék), valamint A nép egy hangja nevet viselő, civilekből álló lista (öt százalék).

Ezzel szemben a Központ a Szabad Választásokért és a Demokráciáért (CeSID) és az Ipsos közvélemény-kutató jóval szorosabb eredményeket prognosztizált: az SNS-nek 38,4 százalékot, míg a legfőbb ellenzéki erőnek 35,1 százalékot.

Ismét tízezrek vonultak Belgrádban Vučić szerb elnök lemondását követelve
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:00:29 0:00

Daniel Serwer, az amerikai Johns Hopkins Egyetem politológiaprofesszora közölte, hogy kétségtelenül a Szerb Haladó Párt győzött, de nem tisztességes, számára erősen kedvező választási rendszerben.

A független Kutatási, Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ (CRTA) előző nap arról számolt be, hogy Bosznia-Hercegovinából és az egykori Jugoszlávia más utódállamaiból is szavazókat utaztathattak Szerbiába.

A választási bizottság hétfő este közli előzetes eredményeit, és ha sehol nem kell majd megismételni a voksolást, csütörtök estig a végleges adatok is meglesznek.

Ehhez kapcsolódóan: Amikor Orbán Viktor a külföldi, aki beavatkozik más országok választásába

Ivica Dačić külügyminiszter, a kisebbik kormánypárt, a Szerbiai Szocialista Párt vezetője gratulált az SNS győzelméhez, és közölte, hogy ahogyan a 2012-es hatalomváltás óta, a továbbiakban is együtt kívánnak működni a kormányzó erővel.

A politikus lesújtónak nevezte pártja választási eredményeit, és bejelentette, hogy kész lemondani a párt vezetéséről.

Az Orbán Viktor egyik első számú külföldi szövetségeseként számon tartott Aleksandar Vučić november 1-jén oszlatta fel a 250 fős parlamentet, miután egyre nőtt a nyomás a kormányon a tizenkilenc ember halálát okozó, májusi lövöldözések nyomán kirobbanó tiltakozások miatt.

XS
SM
MD
LG