Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Csendes ellenállás: támadások érik Oroszország háborúpárti szimbólumait


Irkutszk alpolgármestere eddig elutasította a Z transzparens eltávolítását kérő felhívásokat, azzal érvelve, hogy „a hazát, a népet és a hagyományaikat védi”
Irkutszk alpolgármestere eddig elutasította a Z transzparens eltávolítását kérő felhívásokat, azzal érvelve, hogy „a hazát, a népet és a hagyományaikat védi”

2022 februárjában, napokkal az Ukrajna ellen indított háború kezdete után egy szibériai város központjában lévő színház oszlopai közé kifeszítettek egy hatalmas, háborút támogató transzparenst amelyen a latin Z betű volt látható. Ez csak egy a sok ezer hasonló, Vlagyimir Putyin elnök politikájának támogatását hirdető tábla közül, amelyeket a helyi hatóságok helyeztek ki. A Z szimbólum kritikusai az állam által előírt lojalitás és militarizáció fasiszta jelképének tekintik, és gúnyosan Zvasztika néven emlegetik.

Hónapokig lobogott az irkutszki zászló a Z betűvel a színház homlokzatán, májusban azonban a helyi média arról számolt be, hogy a város színházi közössége két kérelmet is küldött a városi hatóságoknak, amelyben kérték az eltávolítását. Arra hivatkoztak, hogy a transzparenst többször is megrongálták a vandálok, akik zeljonka nevű, zöld fertőtlenítőszerrel töltött tojásokkal dobálták meg, ami kárt okozott a történelmi épületben is.

A polgármesteri hivatal figyelmen kívül hagyta a fellebbezéseket, de Vadim Palko, aki a Telegram helyi hírcsatornáját, az Irkutszk Blogot vezeti, nyilvános kampányt indított a hatalmas transzparens eltávolítását követelve. Múlt hónap végén Tatyana Makaricseva alpolgármester válaszlevelet küldött, amelyben elutasította a fellebbezéseket, azzal érvelve, hogy a transzparens „a szülőföldet, a népet és a hagyományokat védi”. Arra is figyelmeztetett, hogy a Z szimbólummal kapcsolatos „negatív kijelentések a fegyveres erők lejáratásának” minősülnek, amit büntetőjogi szankciókkal sújtanak.

„Még nem ért véget” a harc a Z transzparens eltávolításáért – mondta Palko a Szabad Európa (RFE/RL) Siberia.Realities nevű regionális szolgálatának. „Most újabb leveleket készítünk elő az ügyészségnek” – tette hozzá.

A jekatyerinburgi Állami Építészeti és Művészeti Egyetem Z transzparensektől megtisztított épülete
A jekatyerinburgi Állami Építészeti és Művészeti Egyetem Z transzparensektől megtisztított épülete

A növekvő ellenállás az irkutszki transzparenssel szemben nem példa nélküli, hasonló történetek máshol is előfordulnak, amelyek azt jelzik, hogy a lakosság belefáradt a költséges háborúba, amely lassan két éve tart, és még nem látszik a vége. Ráadásul Putyin 2022 szeptemberében katonai mozgósítást hirdetett, ezzel közvetlenül oroszok százezreinek otthonába hozta a háborút.

„A háborúnak kezdettől fogva nem volt alulról jövő támogatása – mondta Alekszej Ivanov, aki az északnyugati Sziktivkar városában élt, de elmenekült Oroszországból, miután vádat emeltek ellene, amiért 2022 februárjában egy kisebb háborúellenes tüntetésen fasisztának nevezett egy rendőrtisztet. – Csak 2022. április közepén láttam az első Z feliratot egy autón. Akkoriban történetek szóltak arról, hogy az emberek kiszúrják a Z matricás autók kerekeit. A beszélgetéseim alapján még mindig nem látni széles körű támogatást, úgyhogy ez a hír egyáltalán nem volt meglepő” – tette hozzá.

„Az egyik legkevésbé veszélyes út”

A 17 éves, középiskolás Jevgenyij Fokin már több mint egy éve folytat kampányt azért, hogy a hatóságok eltávolítsák a Z feliratokat a közterületekről a szibériai Novoszibirszk városában. 2022 májusának végén sikerült meggyőznie a városi hatóságokat, hogy távolítsanak el egy transzparenst, miután azzal érvelt, hogy megsérti a reklámokra vonatkozó városi előírásokat.

„Az első banner után egy újabb változat jelent meg ugyanazon az épületen – mondta Fokin a Szabad Európának. – Írtam egy második panaszt a közigazgatásnak, mondván, hogy a transzparens ismét nem felel meg a városi előírásoknak, és el kell távolítani” – folytatta.

Fokin meglepetésére a második transzparens is eltűnt. Becslése szerint azóta elérte, hogy további csaknem tíz transzparenst távolítsanak el, így Oroszország harmadik legnépesebb városának belvárosa nagyrészt mentes maradt a kormány háborúpárti transzparenseitől.

Novoszibirszkben egy diák panasza után távolították el a transzparenst
Novoszibirszkben egy diák panasza után távolították el a transzparenst

„A transzparensekkel kapcsolatban azóta jobb a helyzet, szinte egy sem maradt. Nem tesznek ki olyan feliratokat, amelyek sértik az építészeti előírásokat, és azok, amelyeket eltávolítottak, nem jelentek meg újra. Már csak olyanok maradtak, amelyeket legális reklámfelületeken helyeztek el. A Z jelzéseket is eltávolították szinte az összes városi közlekedési járműről. A buszokon még mindig ott vannak, de a villamosokról és a trolibuszokról már leszedték” – mesélte Fokin.

A diák annak tulajdonítja sikereit, hogy nem sokkal azután, hogy elkezdte a transzparensek elleni erőfeszítéseit, felvették Szvetlana Kaverzina független novoszibirszki városi képviselő asszisztensének.

Jevgenyij Fokin: „A transzparensekkel kapcsolatban azóta jobb a helyzet, szinte egy sem maradt.”
Jevgenyij Fokin: „A transzparensekkel kapcsolatban azóta jobb a helyzet, szinte egy sem maradt.”

„Ha egy képviselő kérdez, a tisztviselők kötelesek érdemben válaszolni – mondta Fokin. – Ráadásul tudják, hogy egy képviselő megoszthat minden információt, amit megadnak, és szükség esetén felkorbácsolhatja az indulatokat.”

Áprilisban Jekatyerinburgban, Oroszország negyedik legnagyobb városában az Állami Építészeti és Művészeti Egyetem hallgatói aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy távolítsák el intézményük homlokzatáról a Z feliratú transzparenst. Ismeretlenek korábban megrongálták és vörös festékkel fújták össze.

Amikor több mint hatszáz aláírás összegyűlt, az egyetem vezetői behívták a kampány két szervezőjét, és utasították őket, hogy adjanak be írásos magyarázatot a belügyminisztérium extrémistaellenes bizottsága helyi kirendeltségéhez, az úgynevezett E-központhoz – olvasható a Mediazona hírportál júliusi cikkében.

A hallgatók ezt megtagadták, mire a dékán közölte velük, hogy a Z transzparens a helyén marad, nyolc hónappal később azonban magyarázat nélkül mégis eltávolították. A Mediazona hasonló eseteket dokumentált Permben, Jaroszlavlban és Szentpétervárott.

„Remélem, hogy azok, akik olvassák a közösségi médiában megjelent bejegyzéseimet és publikációimat, szintén írni fognak – mondta a szentpétervári Alekszej Lahov, aki az utcán és a metróban elhelyezett Z transzparensek ellen lépett fel. – Fontosnak tartom ezt a csendes ellenállást, mert szerintem ez az egyik legkevésbé veszélyes út” – tette hozzá.

November 17-én a Komi Köztársaság vezetője, Vlagyimir Ujba arra panaszkodott Telegram-oldalán, hogy túl kevés a hazafias, háborúpárti jelkép a régiójában.

„Utasítottam minden állami szervet, hogy támogassák a fiainkat, és tűzzék ki ezeket a transzparenseket – írta. – De a közlekedési vállalatok azt mondták, hogy nem teszik meg. Megkérdezem, miért. Azt válaszolták, hogy betörik az ablakokat. Ez azt jelenti, hogy a fiaink meghalnak Ukrajnában, mi pedig félünk a betört ablakoktól?”

Teljes egyetértés?

A független közvélemény-kutatások szigorú korlátozása és az óvatos nyilatkozatok miatt nehéz felmérni, hogy a közvélemény mennyire támogatja az ukrajnai háborút. A Levada Központ közvélemény-kutató ügynökség novemberi felmérése alapján az oroszok 67 százaléka szerint az ország jó irányba halad, 85 százalékuk helyesli Vlagyimir Putyin elnök politikáját. Októberben a Levada felmérése szerint az oroszok 76 százaléka támogatta vagy inkább támogatta a háborút, míg mindössze 16 százalék mondta, hogy ellenzi vagy inkább ellenzi.

Eközben a mozgósított orosz katonák családjai az elmúlt hetekben országszerte fokozták tiltakozásaikat, amelyeket részben az Út hazafelé című Telegram-csatorna szervezett, amelynek több mint harmincezer feliratkozója van.

Egy másik Telegram-csatorna, a Látható tiltakozás az elégedetlenség csendes megnyilvánulásait dokumentálja a háborúval szemben, beleértve a pénzre firkált vagy frissen hullott hóba írt háborúellenes jelszavakat, illetve a háborút támogató plakátok megrongálását.

„Ha mindenhol Z transzparensek lógnak, és senki nem szól semmit, az azt jelenti, hogy a Zvasztika normális – mondta Palko, az irkutszki aktivista. – De ha valaki azért küzd, hogy távolítsák el őket, és nyilvános vitát indít, az azt jelenti, hogy nincs teljes egyetértés.”

„Ez a harc lehetővé teszi, hogy azok, akik nem fogadják el a háborút, érezzék, hogy nincsenek egyedül vagy nem tehetetlenek – mondta –, és ez másokat is gondolkodásra késztet” – tette hozzá.

Írta Robert Coalson, a Szabad Európa munkatársa a Siberia.Realities tudósítása alapján.
XS
SM
MD
LG