Egynapos akciója után sztárként vonult vissza a Wagner-csapat
Az orosz elnök több mint két évtizedes hatalmának legnagyobb fenyegetését jelentette, amikor Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-zsoldoscsoport vezetőjének utasítására alakulata június 24-én Moszkva felé vette az irányt, hogy katonai puccsot hajtsanak végre. Az akció egy alkuval ért véget, Rosztovban.

1
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport vezetője egy katonai járműben ül, miközben egy helyi lakos fényképeszkedik vele az oroszországi Rosztov-na-Donu egyik utcáján június 24-én. Prigozsin, aki harcosait a moszkvai katonai vezetők megbuktatására küldte, Belaruszba távozik, az ellene folyó büntetőeljárást megszüntetik egy olyan megállapodás részeként, amely a „vérontás” elkerülését szolgálja - közölte a Kreml

2
Két férfi pózol egy fényképhez a Wagner zsoldoscsoport tagjaival, miközben katonai járművükben várakoznak Rosztov-na-Donu egyik utcáján. A Prigozsin és csapata által szervezett „menetelés az igazságért” volt a legnagyobb belső kihívás, amellyel Vlagyimir Putyinnak eddig szembe kellett néznie

3
Civilek fotózkodnak a Wagner zsoldoscsoport tagjaival Rosztov-na-Donuban. Június 23-án a Wagner ukrán területről hatolt be Oroszországba, hogy elfoglalja a Déli Katonai Körzet közigazgatási központját. Prigozsin azt állította, hogy egy rakéta csapódott be „hátulról” egy ukrajnai Wagner-táborba, és az orosz hadsereget vádolta a támadás végrehajtásával

4
A Wagner-csoport tagjai készülnek kivonulni a Déli Katonai Körzet Rosztov-na-Donuban lévő parancsnokságáról, hogy június 24-én késő este visszatérjenek a bázisukra. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat büntetőeljárást jelentett be Prigozsin ellen „fegyveres lázadásra való felbujtás” miatt, miután a zsoldossereg kulcsfigurája megesküdött, hogy „az igazság menetét” vezeti az orosz védelmi minisztérium vezető tisztviselői ellen