Nagy Márton miniszter alatt jöhet létre egy új állami hivatal, amely az élelmiszer-biztonságért és -kiskereskedelemért lenne felelős. A Népszava forrásai szerint jelenleg is dúl a kormányon belül a harc az élelmiszer-biztonsági laboratóriumi hálózat milliárdjaiért.
Nagy Mártonhoz kerülhet át a kiskereskedelmen belüli kereskedelempolitika, az élelmiszer-biztonság és a jelenleg a Miniszterelnökség alá tartozó kormányhivataloktól a fogyasztóvédelmi ellenőrzés is – írja Népszava.
Pontosabban
egy újabb állami hivatalt hoznának létre Nagy Márton alatt Nemzeti Kereskedelmi Hivatal néven.
Ezen belül az élelmiszer-biztonsági terület lenne a legnagyobb falat Nagy Mártonéknak, de a területért jelenleg megosztva felelős Agrárminisztérium és a Miniszterelnökség küzd az újabb hivatal ellen, már csak azért is, mert az újabb átszervezéssel a presztízsveszteség mellett sokmilliárdos bevételtől is elesnének.
A Népszava forrásai szerint a kormányon belül a Nébihért, pontosabban a hivatal által üzemeltetett élelmiszer-biztonsági laboratóriumi hálózatért is megy a harc, mert ha ezek is az új hivatalhoz kerülnek át, akkor velük együtt mennének át Nagy Márton hatalmi köreihez az élelmiszerlánc-felügyeleti díjak is. Nagy egyébként a lap szerint gyorsan
csaknem a duplájára emelné ezeket a díjakat.
A 2012-ben létrehozott felügyeleti díjat úgy alakították ki, hogy önfenntartóvá tegyék a élelmiszer-biztonsági felügyeleti tevékenységet. Az iparági cégeknek a bevételük 0,1 százalékát kell – a vagyonbevalláshoz hasonlóan – befizetni ezen címen.
Miközben a Nébih jelenleg az agrártárca alá tartozik, az ellenőrzésekben a Miniszterelnökséghez tartozó kormányhivatalok is részt vesznek, és elosztják az így a befolyó pénzt. Ebből tíz százalékot fejlesztésre kell fordítani, a fennmaradó rész kevesebb mint hatvan százaléka kerül a megyei kormányhivatalokhoz, és nagyjából csak negyven százalék a Nébihhez.
De ez is sok pénz, az utolsó nyilvános adat szerint 2021-ben 16,3 milliárd forintot vallottak be a cégek, végül a késedelmi díjakkal együtt 16,5 milliárd forintot vett el tőlük az adóhivatal. Nagy viszont jövőre 28 milliárd forintos célösszeget szeretne megszerezni az érintett cégektől. A lap szerint a kormányon belüli hatalmi harcok dacára hivatalosan már ősz elejétől elindulhat az új Nemzeti Kereskedelmi Hivatal.
Az átszervezési tervekről a lap megkérdezte a Nemzetgazdasági Minisztériumot, az Agrárminisztériumot, a Miniszterelnökséget és a Magyar Állatorvosi Kamarát. Egyik helyről sem voltak hajlandók válaszolni.