Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Elutasította a bíróság a fellebbezést Nicolas Sarkozy korrupciós ügyében


Nicolas Sarkozy a párizsi ítélethirdetést követően, 2023. május 17-én
Nicolas Sarkozy a párizsi ítélethirdetést követően, 2023. május 17-én

A párizsi fellebbviteli bíróság helybehagyta az elsőfokú ítéletet, amellyel az egykori francia államfőre három év börtönt szabtak ki korrupció és vesztegetés miatt.

A bíróság 2021-ben bűnösnek találta Nicolas Sarkozyt, amiért megpróbált megvesztegetni egy bírót, és hatalmi pozícióját felhasználva előnyökhöz akart jutni. A vádlottat három év börtönre ítélték, amelyből két évet felfüggesztettek, azaz egyet kellene csak börtönben töltenie. Az ítélet ellen fellebbeztek.

Szerdán hozott verdiktjében a fellebbviteli bíróság megerősítette a korábbi döntést, ráadásul e szerint a konzervatív politikusnak még egy évre sem kell börtönbe vonulnia, csupán elektronikus nyomkövető viselésére kötelezték. Helybenhagyták azt is, hogy ideiglenesen ne tölthessen be közhivatalt a most 68 éves, apai ágon magyar származású Sarkozy.

Ehhez kapcsolódóan: Korrupció miatt elítélték, börtönbe mehet Nicolas Sarkozy volt francia elnök

Az exelnök sötétszürke öltönyben jelent meg a törvényszék előtt, és tudósítások szerint idegesnek tűnt. Az ítélethirdetést követően nem nyilatkozott a helyszínen összegyűlt újságíróknak.

Sarkozy ügyvédje azt hangoztatta, hogy védence ártatlan, a másodfokú döntés is igazságtalan, ezért a semmítőszékhez fordulnak jogorvoslatért.

A francia semmítőszék a megállapított tényállást nem vizsgálhatja, hatásköre pusztán az eljárási és jogi hibák ellenőrzésére terjed ki.

Az országot 2007 és 2012 között vezető Nicolas Sarkozyt azért ítélték el 2021-ben, mert a vádak szerint megpróbált megvesztegetni egy bírót, miután távozott az elnöki tisztségből. Emellett befolyással üzérkedés miatt is elmarasztalták, miután megpróbált bizalmas információk birtokába jutni a 2007-es kampányának finanszírozásával kapcsolatos vizsgálatot illetően.

Ehhez kapcsolódóan: Bíróság előtt áll Sarkozy a 2012-es kampányfinanszírozás miatt is

A vádhatóság nemrég egy másik ügyben is vádemelést kezdeményezett ellene 2007-es kampányának állítólag illegális finanszírozásával kapcsolatban, mivel a gyanú szerint Sarkozy ennek során a volt líbiai diktátortól, Moammer Kadhafitól származó pénzeket is felhasznált mintegy ötvenmillió euró értékben.

Noha Sarkozy visszavonult a politikai életből, még mindig befolyásos konzervatív körökben. Ő a francia történelem második elnöke – a néhai Jacques Chirac mellett –, akit korrupció miatt elítéltek.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG