Az éghajlatváltozás nyomán fellépő vízhiány elvándorlásra készteti Nepál hegyvidéki falvainak lakosait. A helyieknek hatalmas erőfeszítéseket kell tenniük, hogy vízhez jussanak, így aki teheti, inkább más vidékre megy élni – derül ki a Thomson Reuters alapítvány helyszíni jelentéséből.
Többtucatnyi család élt az egykor virágzó Purana Gaun kelet-nepáli faluban, de egy helyi lakos, Szarita Rai ma már egy kezén meg tudja számolni a megmaradt otthonokat.
Az 52 éves asszony szerint az elvándorlás oka a vízhiány, mivel el-elmaradoznak az esőzések, kiszáradnak a források és a patakok, és azoknak többsége, akiknek volt rá módjuk, hogy elmenjenek, már elköltöztek.
„Nagyjából 63 család volt itt, amikor ideköltöztem az esküvőm után (körülbelül 27 évvel ezelőtt), mostanra csak öt otthon maradt” – nyilatkozta a nepáli dombos Kotang körzetben található faluból.
Az éghajlatváltozás és a természeti károk világszerte egyre súlyosabb és gyakoribb aszályokat és a csapadékviszonyok megváltozását idézik elő, az egyre szűkösebb vízkészletek várhatóan egyre inkább a migráció egyik fő mozgatórugójává válnak.
Alig csorog: egy óra várakozás a kútnál
A közelmúltig Rainak naponta hajnali 3-kor kellett felkelnie, hogy vizet hozzon a családjának, mivel a közeli forrásból származó víz mennyisége olyan meredeken csökkent, hogy gyakran egy órába telt, mire kannákba tudta tölteni a szükséges hét liter vizet.
Múlt hónapban azonban egy erdőtűz tönkretette a csapot a forrással összekötő csövet, megszakítva a vízellátást. Most Rainak két órát kell gyalogolnia, hogy a hegyoldalban lévő folyóból szerezzen vizet.
A nagy feladat miatt Rai azt reméli, hogy hamarosan maga is csatlakozhat az exodushoz.
„Azok, akiknek volt elég pénzük házat építeni, elvándoroltak, hogy vízhez jussanak – de nekünk nincs elég pénzünk” – mondta.
Két fia már Malajziába költözött, hogy munkát találjon. Reméli, hogy ő is máshová költözhet Nepálban, amint a gyermekei elég pénzt gyűjtenek ahhoz, hogy segítsenek neki.
A Világbank felmérése szerint Nepál a világ negyedik leginkább klímaváltozásnak kitett országa, a klímaváltozás okozta egyre szélsőségesebb időjárás egyre súlyosabb vízhelyzetet idéz elő az aszályoktól kezdve az áradásokig, amelyek házakat, sőt egész falvakat mosnak el.
A vízhiány országszerte problémát jelent, de a legsúlyosabb a hegyvidéki területeken, köztük a Hindukus és a Himalája hegység közelében, ahol a kiszáradó források és a rendszertelen eső- és hóesés vízválságot okoz – számolt be Roszan Babu Odzsa, a Nemzeti Talajtani Kutatóközpont kutatója.
„Ha egyszer elmennek, ritkán jönnek vissza”
Egyes falvak esetében a helyiek, tisztviselők és migrációs szakemberek szerint a víz nemcsak fogytán van, hanem hamarosan el is fogy, ami elvándorlásra kényszeríti őket.
Ez számos közösség életét és jövőjét fenyegeti – mondta Amina Maharjan, a Nemzetközi Központ az Integrált Hegyvidéki Fejlesztésért (ICIMOD) munkatársa.
„Ha az emberek egyszer elköltöznek egy olyan helyről, ahol generációk óta élnek, ritkán költöznek vissza, még akkor is, ha a vízválság problémája megoldódik” – mondta Maharjan, a kutatóközpont megélhetési és migrációs vezető szakembere.
Ehhez kapcsolódóan: Aszályország – Van, aki már klímamenekült lett saját, Tisza menti falujában
Az esővízgyűjtéstől a jobb migrációs tervezésig
Rabi Kiran Acsarja, a régió Haleszi Tuvacsung önkormányzatának információs tisztviselője szerint Kotangban a második legmagasabb a migrációs ráta Nepál 77 járása közül.
Elmondása szerint a körzet lakossága 2011 és 2021 között majdnem a felére, százezer főre csökkent.
„A fő hajtóerő a vízválság” – magyarázta Acsarja.
Az önkormányzat tavacskákat létesített, hogy megpróbáljon több vizet felfogni és feltölteni a föld alatti forrásokat mind a 11 körzetben. Emellett építőanyagokat is kiosztott, többek között csövet az esővízgyűjtési projektekhez – mondta a tisztviselő.
De az ilyen vízgyűjtési kezdeményezések – amelyek összegyűjtik a tetőre hulló csapadékot, és megszűrik egy tartályban, hogy tiszta vizet kapjanak – nem működnek hosszan tartó szárazság idején.
Az elmúlt nyolc hónapban például Rai falujában „szinte egyáltalán nem esett csapadék” – számolt be.
Mivel Kotang körzetét két folyó veszi körül, Acsarja szerint a vízhiány kezelésére a legjobb megoldás a vízemelő technológiába való beruházás lenne, amely dízel- vagy napenergiával működő szivattyúkkal juttatja fel a folyóvizet a hegyre.
Az önkormányzat azonban nem rendelkezik a szükséges pénzeszközökkel, egy ilyen projekt körülbelül tízmillió nepáli rúpiába (26 millió forintba) kerülne – mondta.
Még ha a helyi önkormányzatnak lenne is pénze, Acsarja szerint kérdéses, hogy a befektetés megérné-e.
„Kétlem, hogy észszerű lenne ennyi pénzt befektetni a falvakban maradt kevés emberért” – mondta.
Maharjan, az ICIMOD munkatársa azt mondta, hogy a helyi önkormányzatoknak proaktívabb intézkedéseket kellene hozniuk a vízhiány kezelésére, például több csapadékot kellene gyűjteniük, újraéleszteniük a forrásokat a vízkészlet növelése érdekében, és olyan szárazságtűrő növényeket kellene ültetniük, mint az okra és a köles.
A hatóságoknak emellett jobban előre kell látniuk a migrációs gócpontokat, és terveket kell készíteniük, hogy segítsenek az embereknek a költözésben, ahelyett hogy „a sérülékeny lakosságra hárítják az áttelepülés terhét” – tette hozzá.
„Egyelőre kevéssé tudatosult ez a lassan zajló elvándorlási folyamat, az emberek magukra maradnak az áttelepüléssel.”
Az 55 éves Mina Regmi körülbelül öt évvel ezelőtt hagyta el Purana Gaunt, amikor a vízhiány egyre súlyosabbá vált.
Elmondta, hogy férje kezdetben vonakodott hátrahagyni a falut, mivel a legtöbb rokonuk még mindig ott élt.
„De el kellett mennünk, miután nehézkessé vált az ivóvíz-gazdálkodás, és mindenki kezdett elvándorolni a faluból” – mondta Regmi, aki most Kotang Regmitar körzetében lakik.
Regmi most rizst termeszt. Azt mondta, hogy a vízigényes növény elég vízhez jut, de ő egyre magányosabb, mivel férje két éve meghalt, négy gyermeke pedig a fővárosban, Katmanduban dolgozik vagy tanul.
„Bár jó a jövedelmük a mezőgazdaságból, de egyedül vagyok itt” – mondta.
