Phenjan Oroszország mellett fog állni egészen az ukrajnai győzelemig – jelentette ki Cso Szon Hui észak-koreai külügyminiszter Moszkvában. Washington előrejelzése szerint az oroszországi Kurszki területen lévő észak-koreai katonák már a következő napokban beszállnak az Ukrajna elleni háborúba.
Orosz kollégájával, Szergej Lavrovval november 1-jén folytatott moszkvai megbeszélésén Cso dicsérte a két ország fegyveres és különleges szolgálatainak „nagyon szoros kapcsolatait”, és kijelentette: „Mindig szilárdan ki fogunk tartani orosz bajtársaink mellett egészen a győzelem napjáig.”
Hírszerzési jelentések hetek óta folyamatosan arra figyelmeztetnek, hogy észak-koreai katonák ezrei tartanak Oroszország felé. Miután most megerősítést nyert, hogy az észak-koreai csapatok nem csak orosz földön vannak, hanem már egy Ukrajnával határos nyugati területre érkeztek, sokan a 2022. februári orosz invázió nyomán kirobbant háború eszkalációjától félnek.
Moszkva és Phenjan az invázió megindítása óta megerősítette védelmi együttműködését, de a Kreml nem cáfolta és nem is erősítette meg közvetlenül az észak-koreai katonák jelenlétét orosz földön.
Ehhez kapcsolódóan: A Pentagon szerint kisszámú észak-koreai katona állomásozik az oroszországi Kurszkban
A NATO ugyanakkor október 28-án megerősítette, hogy észak-koreai csapatokat telepítettek az Oroszország nyugati részén található Kurszki területre, ahol az orosz erők megpróbálják visszaverni az ukránok betöréseit. A katonai szövetség főtitkára, Mark Rutte szerint a katonák telepítése az észak-koreai beavatkozás „jelentős eszkalációját” jelzi Oroszország Ukrajna elleni háborújában, fenyegetést jelent a globális biztonságra, sérti a nemzetközi jogot, és Vlagyimir Putyin orosz elnök „növekvő kétségbeesésének a jele”.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter október 31-én azt mondta: bár Washington úgy véli, hogy az észak-koreai csapatokat még nem vonták be az ukrán erők elleni harcba, „arra számítunk, hogy ez a következő napokban megtörténik”. Megismételte, hogy a csapatok – jelenleg mintegy nyolcezer észak-koreai katona lehet a Kurszki területen – „legális katonai célponttá” válnának, ha bevetnék őket.
Ugyancsak október 31-én az Egyesült Államok, Dél-Korea és Japán közös nyilatkozatban ítélte el Phenjan interkontinentális ballisztikusrakéta-kísérletét, amely szerintük számos ENSZ BT-határozat „felháborító megsértését” jelenti. A rakétateszt időzítése egybeesik az Egyesült Államok és Oroszország közötti feszültségek időszakával, amit tovább súlyosbított Oroszország ukrajnai inváziója, akárcsak az ezt követő nyugati szankciók, amelyek célja Moszkva helyzetének gyengítése.
Észak-koreai kollégájával tartott találkozója előtt Lavrov azt mondta a Hürriyet című török napilapnak, hogy az amerikai kormányzat oroszgyűlölete miatt Oroszország és az Egyesült Államok egy „közvetlen katonai konfliktus szélére” került. Cso Moszkvában arról beszélt, hogy bármelyik pillanatban robbanásveszélyessé válhat a Koreai-félsziget helyzete, ezért Észak-Koreának meg kell erősítenie nukleáris arzenálját, és készen kell állnia szükség esetén egy megtorló nukleáris csapásra.