Nirvánia után című interjúsorozatunk második részében Dr. Flash, vagyis Barcs Miklós, a Flash zenekar alapítója volt a vendég. Hogyan élte túl a nyolcvanas, kilencvenes éveket, miért utálja ennyire az elitet, hogy lehettek pár évig a Sziget Fesztivál záró zenekara, mit gondol a politikai korrektségről, és tudja-e másra is használni a láncfűrészt, mint a koncerteken berregtetni: csomó izgalmas kérdés, amellyel szembesül a színpadi (figyelem: és interjú közbeni!) káromkodások csúcstartója, az úgy maradt punk. A podcast leírt változatát olvashatják.
Mikor érezted magad a legjobban Magyarországon?
Az bizony a rendszerváltozás idején volt, amikor az egyik lefutott társadalmi forma az origón keresztül átment egy újba. Ha egy vonalon nézzük, akkor volt egy teljesen nullaérzés. Az a kor a korlátlan szabadság, a hatalomnélküliség érzése volt. Ez szerintem reprodukálhatatlan, ez volt a levegőben, és kész. A rendőrök köszönni sem mertek, nemhogy igazoltatni, mert egy rövid ideig hatalomnélküliség volt, anarchizmus felsőfokon.
Aztán lassan beállt az új rendszer. Kezdte észrevenni az ember, hogy hoppá, nincs egy vasam sem, mindjárt éhen halok, minden bajom van. El kellett menni szépen dolgozni.
Mikor kezdtél el dolgozni?
’99-ben vagy 2000-ben.
Addig kibírtad állandó meló nélkül?
Igen. Csináltuk a filmet (a MIR űrállomásnak a földi bázisra sugárzott felvételeit Artner Iván hekkelte le, és Barcs ebből vágta össze 1995-ben a fesztiválnyertes Égi rovar című filmjét – K. Gy.), ami szintén nem fizetett, semmit nem fizettek meg.
Akkor miből éltél? A szüleid támogattak?
Nem. Alkalmi munkákból, ezt csináltam, azt csináltam, kiszorítottam valami minimálpénzt. Ablaktisztítás, régebben voltam figuráns is, takarítások, de rendszeres melóm nem volt. Mindig dolgozgattam valamit, már nem is tudom, miket. De annyira minimálon éltem, hogy az beszorított egy sarokba.
Nyilatkoztad is, hogy a ruppótlanság nem olyan jó tartósan. Lejmos is voltál?
Nem. Azt valahogy, hála isten, mindig sikerült elkerülni.
A rendszerváltás volt a legjobb szakasza a te életednek is. Mire lenne szükséged most, hogy úgy érezd magad?
Elsősorban ezt az elitet úgy, ahogy van, brutálisan, bármilyen erőszakos eszközzel eltakarítani. Itt most hadd ne mondjam meg, hogy milyen különböző erőszakos módokon – színpadon hallható.
Ez eddig szerintem a legkorruptabb rendszer, persze lehet, hogy azért, mert ebben a korban élünk, és nem mondjuk a kiegyezés utáni, szintén brutál korrupt korszakban. Amiről másol nagy fennhéjázóan most a fődisznó.
Ezt kéne valahogy kiküszöbölni. Kicsit a szabadság felé nyitni, mert ellentétes irányba mozog a társadalom, az antiszabadság felé.
A társadalom is, vagy csak a hatalom?
A hatalom a súlyos propagandista eszközeivel, és sajnos a társadalomra is hat a propaganda.
Hogyan keveredtél a punkzenéhez, és hogyan a színpadra? A zenekarod, a Flash ’89-ben alakult.
Előtte Bús Misiék…
Víg Mihály.
…Jenőék (Menyhárt Jenő, az URH, majd az Európa Kiadó zenésze – K. Gy.), URH-koncertek, ilyenek voltak. Az első Balaton-URH koncert ott volt a Kulich Gyula téri pszichiátriai nappali klinikán. Ott a Gerevich doktor fönntartott egy nappali szanatóriumot, ahol kísérleti bárányok voltunk. Ott lehetett aludni, bulizni, kiállításokat csinálni, a doktor úr meg belőlünk írta, deviánsakból meg az addikt arcokból a disszertációját. Neki is jó volt a dolog.
Ott volt ’81-ben az első URH-koncert.
Igen. URH-Balaton volt. Az akkori csajom le is nyúlta az egész bevételt.
Hogy keveredtél te magad a színpadra?
Később alakítottunk egy együttest a Cserne Lacival, aki szintén Kulich Gyula téri volt.
Az ő bátyja volt Cserne István, szintén pszichiáter. Cserne Lackó aztán meg is halt.
Igen, Laci aztán öngyilkos lett. Vele, a Szamosfalvi Alberttel meg a Miczánkával alakítottuk meg az Embersport nevű együttest, és volt egy koncertünk az Ikarus művházban. Aztán valahogy átalakult az egész. Nem lettek új koncertek, Laci öngyilkos lett, én is félig-meddig kiszálltam vagy kiszállítottak belőle, azt már nem is tudom. Mindegy.
Amikor disszidált az Ali, akkor átadta a Zsiráfnak a stafétabotot. Akkor a koncertek előtt vagy után volt egy számom Urbán Mariann-nal: a Fekete fény című kis alkotás. Írtam még egy szöveget az Embersportban, amit elénekeltek, de azt nélkülem. Én meg egy gitárral lekísértem egy dalocskát. Megtalálható a drflash.hu-n. (Szaval.) „A kis patak mentén békés a táj. Erdei tisztáson szarvas legel. Messze a fák közt lángol az erdő. Az idillt a giccsen csak ez rontja el.” Így kezdődik.
„Testeddel Jehova rendelkezik, léted automatikus. Úszkálsz a fajod gyűrűjében, és te vagy pontosan az a típus.”
Ezt már antiszemitának is mondták, de én ezt tagadom. Mert ez nem az.
A punk volt a meghatározó zenei irányzatod? Vagy más zenék is voltak?
Iggy Popot nagyon bírtam, Lou Reedet, onnan indultam.
De azért az artisztikusabb. Bár a Rock ’n’ Roll Animal a Lou Reedtől elég húzós.
Azt a lemezt szerettem egyébként a legjobban. Meg is volt. Inkább ezt a punkos vonalat szerettem, Iggy Pop is punkős volt, ha azt vesszük. Én ezeket bírtam inkább, nem a Bowie-t meg azt a vonalat. Utána kezdtem hallgatni Sex Pistolst, Ramonest. Nem volt itt szó átnyergelésekről.
Az Imeró nevű első gitárossal, aki most halt meg ősszel, megalapítottuk a Flasht. Az kifejezetten nagyon brutális junkie-zenekar volt, mindenki drogon élt. Nem csak mi, hanem körülöttünk a népek is, akik ott voltak.
Tom Waits könyvében szerepel az a mondat, hogy aki nem elég bátor ahhoz, hogy szembenézzen a drogokkal, az előbb-utóbb a valósághoz menekül. Hogyan látod most a drogokat?
Ezt vagy rosszul fordították, vagy rosszul gondolta Tom Waits. Mert a drogokkal is lehet a valóságot látni, sőt még egy tágabb változatát is. Ami szintén maga a valóság, csak a drogokkal kitágított látványa, amiből esetleg több dolgot lehet felfogni. Én mindig is úgy éreztem, hogy a valóságot tanulmányozgatom a legsúlyosabb, a legsötétebb drogos élményeim között.
Szúrtál is?
Igen.
Sokáig?
Mák, ópium volt, de ősszel mindig leálltam. Mások rátértek a főzött mákra mákfejekből. Azt undorítónak tartottam. Valahogy mindig meg tudtam egy határt tartani, nem merültem bele. Például egy kecóban laktak budaörsi máker gyerekek, mákteások. A kádban nem volt leeresztve a víz kb. öt éve, és kurva nagy férgek úszkáltak benne, mert ott laktak. Szóval eddig a szintig valahogy soha nem sikerült lemélyedni.
Nehéz volt lejönni a kemény drogokról?
Nem volt könnyű. De valahogy van egy szerencsés tulajdonságom, nem a kitartás, az akaraterő, hanem hogy megunom ezt a drogabúzust. Ugyanaz, mindig ismétlődik, naponta belövöd magad, és akkor mi van? Még valami? Nincs. Akkor abbahagyja az ember. A dohányzást is így hagytam abba.
Az alkohol? Sok ismerősünk fulladt bele a hányásába.
A pia több embert elvitt, mint a drog.
Megküzdöttél vele te is?
Az is kemény. Láthatatlanabb. Bemész a közértbe: napi szinten társadalmilag elfogadott drog, de ugyanolyan brutális. Mivel legális, sokkal nagyobb a pusztítása az emberek között.
Visszatérve arra a kulturális közegbe, amiben éltél, milyen szerepe volt akkor az életünkben ennek a típusú kultúrának? És milyen most?
Magyarországon nem lehet egzisztálni profi zenészként, ha meg akarod tartani a dolgaidat. Mert egyrészt nem élsz meg belőle. Másrészt meg elkezdik megmondani, hogy mit csináljál. Ezért szoktam mondani a Flashre, hogy basszus, ez egy hobbizenekar. Mindenki a saját életét éli, abból van a pénze. Akármennyi, de abból nem élne meg.
Ha elkezdenénk arra hajtani, hogy abból éljünk meg, akkor olyanok lennénk, mint a rendkívül büdösre változott Tankcsapda vagy a Nagy Feró, amik már úgy bűzlenek, mint egy darab szar. Ezért.
Amikor egy kicsit konszolidáltabb életed is lett, magyarán elkezdtél rendesen dolgozni, akkor is a valóság sűrűjét választottad, mert szociális munkás vagy. Hol dolgozol és mivel foglalkozol?
Egy utógondozóban vagyok gondozó huszonvalahány éve, decemberben mindjárt nyugdíjba megyek.
Akkor eléggé alulról látod a társadalmat.
Igen. Nagyon jó, hogy vannak ott haverjaim. Az egyiket elvittem a Rákóczi téri koncertnapra. Ilyen helyen még nem volt a kis dundi cigány gyerek, a Gyurika. Hiperkommunikatív, rávigyorog valakire, és az egyből szeretni kezdi. Nézett kitágult szemekkel, hogy ilyen is van.
Ez kurva jó érzés volt nekem, hogy ilyen ember – akit tényleg az anyja, apja leszart, mi mentettük ki leszedő cigány emberek kezeiből az intézménybe, hogy ide ne gyere be elkérni a fizetését – eljött velem, és azóta is mondja, hogy mikor lesz, mert megint jönne. Már kétszer elvittem.
Nekem ez is jó. Teljesen más szegmensei a társadalomnak. Hiába van a Rákóczi téren, az már mégsem a Teleki tér meg mégsem az alsómocsoládi cigány zsákfalu. És ezeket ütköztetni meg megmutatni például a Gyurikának, hogy ilyen is létezik. Direkt vittem el, jó dolognak tartom.
Tudsz kapcsolódni, most nem feltétlenül a nagyon populáris, rádióban hallható zenéhez, hanem a jobbakhoz? A mai zenei világhoz? Vagy valahol elvesztetted a fonalat?
Én az új neopunkot is bírom. Nem tudom, hogy ki hallott róla, például van egy nagyon jó kis kedvenc együttesem, a Buzi kisfiúk. 25 éves arcok.
Én nem akadtam le róla, mert soha nem voltam rajta a populáris kultúrán. Jó, gyerekkoromban rajta voltam, amikor a kretén Táncdalfesztivált nézték az apámék, és velük néztem. Mi a jó anyjuk ez? De utána soha. Ebben a mainstream szarban soha nem is voltam benne, nemhogy kiestem belőle.
Hogyan tagozódott az az alter kultúra a nyolcvanas, kilencvenes években? Mondjuk a Fiatal Művészek Klubjában, ahova jártál?
Az elit kultúra volt, olyan Andy Warhol-másolatszerűség. Végül is gazdag arcok csinálták, akiknek volt pénze villanygitárra. Ahogy például a Kovács Kati énekli, hogy: ha egy rock and rollert kaphatnék, egész nap rollereznék. De a rock and roller nagyon drága, bazdmeg, és nem kapni a mi köcsög, lepattant utcánkban. Énekli Kovács Katalin ’68-ban vagy mikor.
Ez így működik. Az FMK nagyon összetartó hely volt, ahol én is kültag voltam a csóróságommal. Elitista festők, művészek. Persze ha így veszed, akkor a Bizottság is az volt, és én azt becsülöm a legtöbbre. Voltam Prágában egy ideig, több haverom volt, mint Pesten. Először kimentem a katonaság elől, aztán már hobbiból szinte ott csöveztem, kurva sok haverom volt.
A nyolcvanas években?
Igen, a nyolcvanas évek elején. Van a Plastic People együttes, azokat nagyon bírtam. Azoktól hoztam átcsempészett szalagot, azt átnyomtam a Bizottságéknak, fel is használták. Fordításokkal, mindennel. Messenger csávó voltam Prágából.
Mikor lettél belső körös ebben a kultúrában?
Soha, szerintem. Megalakítottuk az Embersportot, de az is totál kívülálló volt, hát ilyen pszichiátriai klinikás arcok.
Azért a Sziget zárókoncertje voltatok évekig, ami mégiscsak belső kör, nem?
Jaja. Aztán hírnévre vergődött a Flash. Itt tartunk.
Borzalmas lehetett megélni. Bírtad, hogy szintet léptetek, hogy kultzenekar lettetek?
Nyilatkozgattam öt-hat éve, hogy mi soha nem akartunk híresek lenni. Ez el is volt tolva, hogy mi milyen ismertek lettünk.
A magyar rendszerváltás ott bicsaklott meg, amikor Barcs Miki megvette az első Rolls-Royce-át.
Igen, de ott nagyon.
Soha nem volt ebből pénz. Mikor elkezdtünk a Tilos az Á-ban koncertezni, ott lettünk végül is kultzenekar. Az akkori énemet látva az egy szétesett, drogos állatság, de mégis van valami: a szövegeim is meg a zene is mégis egyben volt.
Akkor még szúrtál?
Is. Volt, hogy igen, volt, hogy nem.
A kilencvenes években én is többször végighallgattalak a Sziget utolsó napjának utolsó koncertjén, hajnali négy-öt körül. Ezek legendás koncertek voltak, ahogy te mondtad, egy elvonós négyeshez illőek. Hogyan kerültetek oda, miközben már akkor is erősen szidalmaztad a szerinted elüzletesedett fesztivált?
Valahogy véletlenül csúsztunk be, még abban az időben, amikor nem voltak sátrak, és a szabad ég alatt nyomtuk vagy kétszer.
Akkor még Diáksziget volt, vagy talán már Pepsi Sziget.
Az első kettőn talán nem játszottunk. Aztán itt van ez a Flash, basszuk oda a legvégére. Csináltunk egy olyan napfelkeltekoncertet a legutolsó napon, hogy mindenkinek leesett a pofája. Ezt egy apró, rövid szubnovellámban a drflash.hu-n megörökítettem.
Ott álltam Müller Péter mellett a közönségben.
Vagy négy évig mi voltunk az utolsók, aztán fogta és lenyúlta. Ő a Nagyszínpadon is van, és övé az utolsó koncert is. Máig hangsúlyozza, hogy ők zárták a Szigetet. Nem tudom, ez miért olyan fontos. Mert nekünk kurvára nem, jól van, akkor játszunk az utolsó előtti napon, ki nem szarja le.
De már ott se játszotok.
Már kurva rég nem, rég kiszórtak minket onnan.
Hol tudtok fellépni?
Megint olyan hangulat van, mint a Kádár-korszakban, csak még kreténebben. Voltunk a Gólyában legutóbb, de ott legalább öt-tízmilliót kéne költeni a hangra. A keverő elhúzott, nincs bekapcsolva a mikrofon. Mi van, bazdmeg? Mi már egy világhírű, profi zenekar vagyunk, így bánnak velünk? (Nevet.)
Most akkor hol játsszunk? A Három Hollóban is akartam játszani, szerintem nem lesz semmi belőle.
Múltkor valamilyen tüntetésnél léptetek fel.
Pont a Három Holló előtt, amikor a Kutyapárt elzárta másodszor a hidat. Mi voltunk az utolsók, és ott, akkor meglengettem a láncfűrészt, és a szokásos kivégzős szidalmaimat megeresztettem a NER felé. Akkor végre tudtunk játszani három-négy számot. De ott is mi hoztuk a cuccot. Semmi nem volt leszervezve. Közép-Kádár-kor, amikor semmi nem volt.
„Elindul a vállamról a rakéta, a Parlament kupoláját bebassza, a sok patkány mind ott szalad kifelé, egyenest a vérre szomjas nép elé.” Te egy brutálisan elitellenes csávó vagy.
Igen, mert ezt szörnyű nézni. Én azért látom meg tudom, mi a szegénység meg a mélyszegénység. Szörnyű nézni ezt az álparlamentet meg a politikai haszonszerzésnek ezt az egész ribillióját. Ha rajtam múlna, akkor egy fegyveres felkelés, és az egészet lefejezni úgy, ahogy van, láncfűrésszel.
Lett volna lehetőséged kompromisszumot kötni, vagy nem is jutottál el eddig a lehetőségig?
Eszembe nem jutott soha. És aki meghallgatott egy pár számot, annak sem jutott utána már eszébe szerintem, hogy itt lehet kereskedni valamit.
És nem a zenei életedben, hanem az életed más területein?
Ötvenévesen leraktam a szocmocot (a szociális munkás képzést – K. Gy.) a Wesley-n, az Iványi főiskoláján – ötvenévesen. Hogy legyen azért minimálpénzem meg nyugdíjam, aztán ennyi. Nem keresek semmiféle kontaktot senkivel.
Az hogyan dőlt el szerinted, hogy abból a közegből, ahol éltél és alkottál, ki az, aki belefulladt a hányásába, kiből lett egy küszködő kisember, és kinek lettek útjai magasabbra?
A milliárdosokra gondolsz, rohadjanak meg? Ez mind a kezdő löketen múlik, már azon, ahogy a világhoz hozzáállsz. Meg akarsz-e gazdagodni, és akkor ráhajtasz, mint a gép, és meggazdagodsz, mert csak arra hajtasz. És ezzel kompromittálod is magadat mások előtt.
Én itt vagyok, és a fogaimra meg semmire nem telik egy kurva pénz, semmi. Nincs egy volt haver, valami kurva nagy haver, egy milliárdos szar, aki odajöjjön, hogy akarsz még koncertezni? Itt van egy kis lé, csináltasd meg a fogaidat, bazdmeg. Azt hiszed, feltűnik valaki? Nem. Ezek általában megjátsszák a szegényt, a koldust. Ismerek egy pár ilyen férget. Ismerek olyat, hogy a saját fiának nem ad pénzt a rohadt milliárdos. Rohadjon meg mind, bazdmeg.
A rendszerváltáskori énedhez képest sok mindent látsz másként?
Nem, ugyanúgy látom szerintem, csak másképp folynak a dolgok. Úgy érzem, hogy nekem nem változott nagyon a látásmódom. 16-17 éves koromtól már anarchista verzióban láttam a világot, máig úgy látom, és kész. Nem is tudok meg nem is akarok ezen változtatni.
A nyolcvanas, kilencvenes években erős határvonal volt az alter és a mainstream zene, kultúra között. Nem is Kovács Katalinra gondolok, de mondjuk olyanokra, mint az LGT, meg a gyengébbekre, és arra a kultúrára, amiben felnőttünk. Ez a határ most is megvan, vagy a net meg a YouTube korában ez már oldódik?
Ez érdekes. Például ezeknek a vidéki rappereknek, AK-46 vagy micsoda, kurva nagy közönségük van, de a kultúrelit kurvára nem engedi be őket a mainstreambe, a nagy köztudatba. Vidéken csinálnak kurva nagy koncerteket rengeteg fiatallal. Ez már egy töredezettség.
Én a punkvonalat bírom most is, mert vannak fiatal punkok. Van ez a Rock ’n Roll 666 haveri csapat, akik tényleg olyan zenéket hoznak be, ami engem érdekel. De a mainstream rap meg ilyenek, az már az elit kultúra, és az elit még mindig iszonyúan fogja azt, hogy mit enged a rádióba. Még mindig? Már megint! Totálisan. Mert ez az új orbánista verzió még jobban ráhajt arra, hogy kiszűrjön, kiválasszon olyan dolgokat, ami csak neki tetszik.
Az a direkt politizálás, amit mindig is csináltál a szövegeiddel, már akkor sem volt annyira jellemző, amikor az Európa Kiadó, URH voltak, vagy Pajorék.
Ők kiszálltak az egészből, a politikából. Az minket nem zavar, nem érdekel. De a valóság közben itt jön. Közben én elszállhatok bármitől, de ott van egy köcsög szabolcsi cigány zsákfalu, ahol nem hordják ki a gyerekeket, mert éheznek. Aki ezzel nem törődik, az…
Barcs Miki most mutogat. A zene szerepe, jelentősége megváltozott az életedben?
Végül is nem. A Flasht addig csinálom, amíg tudom. Minden koncert lehet az utolsó, bár azért érdekel meg idegesít, hogy mi van. De belenyugodnék, ha a múltkori lenne az utolsó. Akkor ez van.
Szerinted van valami, amit elszúrt ez a generáció abban, ahol ez az ország most tart, ahogy mondod, a közép-Kádár-korban?
A generáció eleve nem tud elszúrni valamit szerintem. Mert az egy közegben él, abban egzisztál, azt nem lehet elszúrni. Nincs olyan, hogy ötvenezer ember elszúr valamit. Mert abban kell élnie.
Akik hatalmon vagy akár ellenzékben vannak, azok jelentős része azon a kultúrán nőtt fel, aminek te az egyik szereplője voltál. Azokra a koncertekre jártak. Akkor ezek szerint olyan nagy hatása nem lehetett.
Ez megint csak az előbbihez kapcsolódik: meg akarsz gazdagodni? Politizálni akarsz? Tessék! És akkor ezt csinálta, és ezzel elhagyott maga mögött mindent. Mint a Szarbán is: elhagyta a liberális énjét, mindent elhagyott azért, hogy ott pöffeszkedhessen, mint egy óriási béka.
Ezt ugyanígy le lehet tükrözni mindenkire, hogy ki mit akart magával. Vannak zenészek, akik kurvára meggazdagodtak, és tolják orrba-szájba a fost meg a szart, ami felszínes, kit érdekel. Már nem hiteles.
Van valami, amit nagyon bánsz az életedben?
Ez most egy családi őrület lenne.
Akkor ne.
De nem annyira. Elmentem erdészetibe, közben meg nekem jobb lett volna gimnáziumban, mondjuk, filozófiát tanulnom. De a családom meg az akkori énem is úgy volt, hogy de romantikus, biológus, erdész, és aztán 14 éves koromban Sopron 18-ig. Ott aztán végképp elvadult anarchista vált belőlem.
Mégis elég pozitívan nyilatkoztál az ottani tanáraidról. Mégsem volt egy nyomasztó élmény?
Az első két év olyan volt 14 évesen, mint az Ottliknak a hadapródiskola. Börtön. Eleve a volt megyei börtönben volt a kollégium, börtönszárnynak is nevezték. Persze aztán megszokja az ember, de most, visszanézve, inkább valami laza gimnáziumban tanultam volna olyan dolgokat, amik érdekelnek. Ez volt a törés.
Ott Sopronban kerültél ilyen közeli, meghitt viszonyba a láncfűrésszel, ami a koncertjeid állandó kelléke?
Ott megtanultam fát dönteni, fát aprítani vele.
Mi a fadöntés lényege? Mire kell figyelni?
Hogy ne döntsd rá senkire. Ékvágás, és hátulról az ék mögé vágsz, de kiszámítod, hogy kb. merre dől a fa, aztán kidől. Most is van ez a nagyon jó kis Husqvarna láncfűrészem. Nagyon régi, még semmi digitális nincs benne, 71 köbcentis. Van egy haverom, aki a csajával vett a Börzsönyben egy telket, ami totál erdő. Azt kitisztítottam például láncfűrésszel, bedőlt fákat kivagdostam. Tudom kezelni.
Egy praktikus ember.
A láncfűrész az én hangszerem, ha úgy vesszük.
Sűrűn írsz dalokat?
Évente, ötévente. Ahogy megérik valami.
Leülsz, hogy most írok?
Összejönnek mondatok, dühösségek, félmondatok. Aztán egyszer leülök, és leírom.
Beviszed a többiek elé, és aláteszitek a zenét?
Igen. A legújabb Szarbán című szám pont készítés alatt van. A Vőfély punk című slágerünk már kilencven százalékban készen van.
A szövegeid politikai korrektség szempontjából a nőkkel vagy a melegekkel kapcsolatban most elég sok sebből véreznének, nem?
Ez a píszídolog érdekes, mert a putyini meg kínai diktatúrafelfogásnak az amerikai szélsőséges píszí meg a feminizmus az ellenpontja, ha megnézzük egyenesen.
Nincs olyan érzésed, hogy most már ilyet nem írnék le? Mint a leszbikusokról, amit leírtál?
Hé, leszbika?
Erre a számodra gondoltam. Nincs ilyen érzésed?
Nincs. Ezt ugyanúgy leírnám, hogyha valami ugyanúgy felidegesítene.
De nincs bajod a nőkkel meg a melegekkel?
Abszolút. A leszbikus havertársasággal most is nagy bulikra szoktunk járni. Ők is elismerik a munkásságomat. (Nevet.)
Szóval akkor nem lehet a pályaívedben kirajzolni különböző szakaszokat, amit majd monográfusok százai fognak ötven év múlva elemezgetni?
Hála istennek, remélem, hogy nem.
A következő részben Németh Vova érkezik, akit a legtöbben a kultikus klub, a Tilos az Á vezetőjeként ismernek. A Nirvánia podcast új részei keddenként kerülnek ki honlapunkra. Barcs Miklós podcastja itt hallgatható meg:
