Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Felhördült Fehérvár: kirúgták a közkedvelt gimnáziumi igazgatót


2019-ben Németh László-díjjal tüntette ki az önkormányzat, 2022-ben Székesfehérvár Oktatásáért díjat kapott a polgármestertől
2019-ben Németh László-díjjal tüntette ki az önkormányzat, 2022-ben Székesfehérvár Oktatásáért díjat kapott a polgármestertől

Nemcsak a volt és jelenlegi diákok, hanem a fideszes polgármester és a szintén fideszes térségi országgyűlési képviselő is értetlenül áll a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium nagy elismertségnek örvendő igazgatója, Horváth József pályázatának minisztériumi elutasítása előtt. A Székesfehérvári Tankerületi Központ elismerte, hogy elsősorban a kifizetetlen túlórák ügyében az iskola tanárai által indított perek miatt nem támogatták az igazgató pályázatát.

Államtitkári döntés alapján nem nyert támogatást a Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium igazgatójának, Horváth Józsefnek igazgatói pályázata. Az elutasítás indoklás nélkül történt, miközben más pályázó nem volt – mondta a Szabad Európának a döntés miatt petíciót indító egyik volt diák, Horváth Bence, aki csak névrokona az igazgatónak.

Szerinte a mindenkori vasváris közösség megdöbbenéssel és felháborodással fogadta az államtitkári döntést.

„Horváth József a tantestület és a diákság százszázalékos támogatását élvezi. Vezetése alatt a Vasvári a megye és a város legjobb és legnépszerűbb gimnáziumává, sok ezer jelenlegi és egykori diák számára egy közösséget alkotó második otthonná, a diákokat mindig visszaváró alma materré vált” – fogalmazott.

Úgy véli, nem biztosított az elmúlt tizenöt év eredményeinek és az iskola szellemiségének továbbvitele Horváth József igazgató nélkül.

A volt diák azt mondta: az iskola most nehéz időszak előtt áll, az épület tíz éve várt felújítása nyáron kezdődik, hatszáz diák két évre ideiglenes helyre költözik, majd vissza a már felújított gimnáziumba. A folyamatok koordinálásában pótolhatatlan szerepe lenne az igazgatónak – tette hozzá.

„Az államtitkári döntést szakmailag teljesen megalapozatlannak és elfogadhatatlannak tartjuk, a Vasvári teljes közössége nevében kérjük vissza szeretett igazgatónkat” – fogalmazott.

Az ügyben indított petíciót néhány óra alatt, szerda estétől csütörtök délelőttig 3500-an írták alá.

„Erre a döntésre – a jogszabályok alapján – sajnos nem lehetett ráhatása vagy akár rálátása önkormányzatunknak. Mindenképp sajnáljuk és személyesen is sajnálom a döntést, hiszen az elmúlt években jó munkakapcsolatot és együttműködést tudtunk kialakítani igazgató úrral”írta a Facebookon Cser-Palkovics András, Székesfehérvár 74 százalékkal újraválasztott fideszes polgármestere, majd megköszönte az igazgató munkáját.

Számos kommentelő szerint azonban kevés a sajnálkozás, és a polgármesternek nem megköszönnie kellene az igazagtó munkáját, hanem minden követ megmozgatnia a maradása érdekében.

Szerinte további nehézséget okoz, hogy most indul a Modern Városok Program Vasvári gimnáziumra vonatkozó része. A mintegy hárommilliárd forintos teljes felújítás és bővítés levezénylésében nagyon fontos szerepe lett volna az igazgató úrnak – mondta a polgármester.

A térség fideszes országgyűlési képviselője, Vargha Tamás is a Facebookon reagált a történtekre. Posztjából kiderül, hogy néhány évtizeddel korábban együtt tanítottak a gimnáziumban Horváth Józseffel, egyik volt osztályuk tablóképét is megosztotta, amelyen mindketten szerepelnek.

„Volt kollégaként és Székesfehérvár képviselőjeként is értetlenül állok a kialakult helyzet előtt. Azt gondolom, hogy Horváth József igazgató úrnak kellene végigvinni a Vasvári Pál gimnázium felújításának és bővítésének nehéz, de felemelő éveit. Ez városunk érdeke, és ez szolgálná az intézményt és az ott tanulókat is. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy ez így legyen” – írta.

Kerestük a Belügyminisztérium köznevelési államtitkárságát, hogy miért utasították el az igazgató pályázatát. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke úgy tudja: hivatalosan azért utasították el az igazgató pályázatát, mert „szakmailag nem tartották megfelelőnek”.

A PSZ alelnöke a Népszavának azt mondta: ezt mondvacsinált indoknak tartja, úgy véli, „kicsinyes bosszú” állhat a háttérben, amelynek két oka is lehet. Az egyik, hogy a modellváltó Óbudai Egyetem (amelynek kuratóriumi elnöke Cser-Palkovics András) át akarta venni a gimnáziumot, de az iskola közössége ellenállt a fenntartóváltásnak. A másik, hogy több vasváris tanár – köztük az igazgató felesége – pert indított a Székesfehérvári Tankerületi Központ ellen a négy napon belül elrendelt helyettesítések, túlórák és az iskolán kívüli, nemegyszer hétvégi munkavégzésért járó díjak elmaradása miatt – írja a lap.

Frissítés 1.: Cikkünk megjelenése után az iskola ügyeire rálátó forrás azt mondta a Szabad Európának, hogy a szakszervezet nem pontosan ismeri a fenntartóváltással kapcsolatos kérdést, mert a tantestület nem állt ellen a váltásnak, de tárgyalásokat kezdtek annak érdekében, hogy jobb feltételek mellett menjen végbe a folyamat, amely információi szerint még nem zárult le.

Frissítés 2.: A Belügyminisztérium helyett a Székesfehérvári Tankerületi Központ válaszolt

A Székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium igazgatói posztjára egy pályázó nyújtott be pályázatot, az eljárás jogszerű, érvényes, de eredménytelen volt - közölte a Szabad Európával Török Szabolcs tankerületi igazgató. A jelenlegi igazgató munkájával szemben több szakmai kifogás is felmerült, amelyeket a tankerület eljuttatott a döntést meghozó miniszterhez, és nem javasolta a pályázó kinevezését - írta.

"Ezek közül a legsúlyosabb, hogy az iskolából huszonegy pedagógus indított pert a tankerülettel szemben olyan többletfeladatok kifizetése érdekében, melyekről egyetlen hivatalos feljegyzés sem készült az iskolában, a követelésekkel a tankerület először a keresetlevélben találkozott" - fogalmazott levelében.

A tankerületi központ a miniszteri döntés alapján megteszi a szükséges lépéseket, hogy az oktató-nevelő munka zavartalanul induljon el szeptemberben - közölte a tankerületi igazgató.

  • 16x9 Image

    Kertész Ádám

    Kertész Ádám a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének külsős újságíró munkatársa. Több mint húsz éve van a pályán, ezalatt számos szerkesztőségben dolgozott, egyebek mellett az InfoRádió, a Független Hírügynökség, a Kossuth rádió, a TV2, a Hír TV és több online hírportál munkatársa is volt.
    Vezetett rádióműsort, szerkesztett tévéműsort, tudósított, riportokat készített híradókba, hírműsorokba, cikkeket írt, hírt szerkesztett, a szakma szinte minden területén szerzett tapasztalatokat.

XS
SM
MD
LG