A járvány miatti zárt kapus focimeccsek elemzése során derült ki, hogy az olasz első osztályban jobban teljesítenek a sötét bőrű focisták, ha nincsenek helyszíni nézők. Mindez nem csak a játék minőségére vagy a szórakoztatóiparra nézve hordoz tanulságokat.
A profi foci a világ egyik legnagyobb szórakoztatóipari ága, a Covid előtt csak az európai kluboknak kétszer akkora összesített éves bevételük volt, mint az olajban és földgázban gazdag Azerbajdzsán kormányának.
Az óriási üzlet ellenére lassan egy évszázada nem sikerül megoldani, hogy főleg az európai meccseken a szurkolók egy jelentékeny, tíz-húsz százalékos hányada ne legyen aktívan rasszista, antiszemita, idegengyűlölő, netán homofób a rendezvényeken. Itt
mintha lényegében meg lenne engedve nekik,
ami az utcán, strandon, a szórakozóhelyen vagy a bokszmeccsen sem.
Közelebbi példákat hozva: az MTK idénynyitója indult azzal, hogy az ellenfél szegedi szurkolók kezdtek antiszemita műsorba az elvesztett meccsük után. Majd ezt múlt hétvégén a siófoki drukkerek is megismételték.
A kolozsvári Universitatea augusztusi, Sepsi OSK elleni meccsét meg is állították az előbbiek ultráinak magyarellenes skandálása miatt. A hétvégi magyar élvonalbeli fordulóban a ZTE-Honvéd meccsen a ZTE majdnem levonult, miután holland edzőjük túl rasszistának érezte a szurkolókat.
A ZTE-Honvéd meccs közvetítése alapján a cigányozás vagy a huhogás biztosan nem lehetett lényegesen nagyobb, mint egy átlagos magyar NB I-es meccsen. A köztévé riportere "értelmezni" se tudta, hogy mi lehetett a ZTE levonulási szándéka mögött. A magyar szélsőjobboldali szurkolóknak sem lehet egyszerű megtanulni, hogy melyik rendezvényen mennyire nyíltan lehetnek rasszisták, egyes nemzetközi meccseken ugyanis néha nagyobb a szigor.
De bőven lehet más példákat is sorolni, nemrég Párizsban próbálták banánnal dobálni a brazil válogatott játékosait. Nem sokkal korábban a spanyol miniszterelnök kért külön bocsánatot, miután az Atletico Madrid szurkolóinak ezrei majmozták le a Real Madrid sötétebb bőrű csatárát.
Valójában persze közel sem csak a szélsőséges szurkolókkal van ilyen gond. A fociszövetségek szinte kizárólag
inkább csak szép szavakkal és alibikampányokkal próbáltak javítani a helyzeten,
amelynek történelmi előzményeiről a cikk második felében lesz még szó.
Külön kategória, amikor az érintett szurkolók egy pályán lévő játékost vagy a játékvezetőket kezdik el rasszista módon támadni. Utóbbiaknak ugyanis ez a munkahelyük, ahol senkinek nem kell eltűrnie az etnikai alapú szidalmazást.
Ez ugyanis minőségében különbözik attól, mint ha valakinek akár trágárul értékelik a teljesítményét vagy kiröhögik a frizuráját.
2020. február 16-án a Porto csatára, Moussa Marega a gólja után a bőrszínére mutatva kirohant az őt lemajmozó guimarãesi ultrákhoz, beintett az egész hazai közönségnek, és levonult a pályáról
Viszont ha emiatt megszakítják a meccset, az egész iparág legértékesebb termékét teszik tönkre, miközben sokszor bizonyítani is nehéz az ilyen nézőtéri próbálkozásokat, nem is a játékos feladata, és a vonatkozó szabályok is nagyon általánosak. Az viszont biztos, hogy például
Magyarországon kétéves eltiltást kockáztat,
aki saját megítélése alapján levonul a pályáról.
A korábbi angol válogatott John Barnes példájával a buszvezető sem szállhat ki egyszer csak a buszból azzal, hogy neki most lett elege az ilyesmiből.
Ezért eddig az érintettek a legtöbbször mégiscsak tűrték a hasonló támadásokat, a meccsek után tudtak bejelentést tenni. A szövetségek néha utólag és kevésbé átlátható módon nevetségesen kis büntetéseket szabtak ki egyes szervezőkre, klubokra, vagy kitiltottak egy-két túl feltűnően rasszistának ítélt nézőt.
A focivilág leghíresebb önbíráskodását a brit Manchester United francia játékosa, Éric Cantona követte el 1994-ben. Miközben a korábban kiállított Cantona levonult a pályáról, a 21 éves Matthew Simmons Crystal Palace-szurkoló tizenegy sornyit lerohant, hogy a pálya széléről üvölthesse a játékosnak a „francia … anyja” mellett, hogy „... vissza Franciaországba, te francia…” Cantona azonnal mellkason rúgta a meglepett szurkolót, és párszor fejbe is ütötte. Tettéért a karrierjét megroppantó, nyolc hónapos teljes eltiltást kapott a szövetségtől, Simmons pedig egyéves kitiltást a stadionokból. A játékos később úgy nyilatkozott, hogy régi vágya volt lerúgni egy hasonló támadót, az ilyenek nem valók a stadionokba, és bánja, hogy nem rúgott még erősebben.
De az a gyanú, hogy az esetek elsöprő többségében semmilyen szankció nem ért senkit. Legfeljebb egyes bírók, ellenőrök beírták a meccs jegyzőkönyvébe, hogy ilyen is volt.
Thomas Sowunmi, a magyar futballválogatott első fekete játékosa tavaly arról beszélt a Telexnek, hogy a nem sokkal korábbi Anglia elleni meccsen elszomorodott a gyűlölettel teli arcoktól, vagy amikor a magyar szurkolók az angol Raheem Sterlinget kezdték dobálni.
„Olyan szívesen feltenném a kérdést ezeknek az uraknak: miért? Miért gyűlöltök? Remélem, utólag elgondolkodtak, miért így engedték ki a gőzt. Rossz érzéssel töltött el, amikor már akkor fütyülték, ha a labdához ért, holott ennek nem volt előzménye, nem provokált senkit” – mondta az egykori magyar válogatott csatár.
A rasszista támadás jellemzően a fehér szurkolók felől a sötétebb bőrszínű játékosok felé irányul. Erre ismert szimbólumrendszer is létezik a huhogástól a banándobáláson át mondjuk a karlendítésig. Ezeket használva a multikulturális európai fociban felmerülő esetleges nyelvi korlátok sem jelenthetnek akadályt. De nem szükségszerű a bőrszínbeli eltérés, más idegengyűlöleti megfontolásból is meg lehet próbálni rasszista alapon inzultálni a szurkolótól valamiben különböző játékost.
A helyszíni rasszizmus hatása a játékosokra
A globális Covid-járvány a stadionbeli rasszizmus hatásának mérésénél egyedi természetes kísérlet lehetőségét hozta el. A járvány alatt ugyanis a legtöbb helyen leállt a focibajnokság, ezeket üres nézőtér előtt pótolták.
Ez azt jelenti, hogy fel lehetett mérni ugyanazon játékosok és ellenfeleik teljesítményét nézők nélküli környezetben. Mauro Caselli és szerzőtársai az elképesztően részletesen elérhető, meccsenkénti focistatisztikai adatokból posztonkénti teljesítménymutatót számoltattak az olasz első osztályú bajnokság összes játékosának.
Ezután összehasonlították a nézős és a nézők nélküli teljesítményét azoknak a játékosoknak, akik játszottak legalább egy-egy ilyen meccset.
A szerzők többek között a sportadatokban mérvadó Opta adatait és a régóta működő, fantacalcio.it valós adatokon futó fantasyfutball-játék nyilvános algoritmusát, a játékos időszaki posztját, a hazai-idegenbeli különbséget, a játékos korát, fizetési sávját, az időjárást vagy a meccs nehézségét is felhasználva állították össze ezt bárki számára reprodukálható, meccsenkénti teljesítménymutatót 2020 végére.
A kutatóknak az jött ki, hogy
nézők nélkül szignifikánsan emelkedett az afrikai állampolgár focisták teljesítménye, mintegy három százalékkal.
Ez nem drámaian nagy növekedés, viszont semmilyen más csoportnál nem volt szignifikáns elmozdulás. Ez egyedül náluk jelentkező átlagos hatás volt, ami olyan egyedi jellemzőket figyelembe véve is megmaradt, mint az edzettségi szintjük, teherbírásuk, futásmennyiségük, pihenési idejük, hogy helyi rangadót játszottak-e, vagy hogy a csapaton belüli összetétel hogy alakult.
Némileg hasonló hatást találtak, ha nem az afrikai állampolgárokat, hanem a kontinensen született szülőtől származó focistákat vizsgáltak. Még nagyobb volt a teljesítménynövekedés, ha olyan csapatok afrikai játékosairól volt szó, amelyeknél előző évben több rasszista ügyben kellett eljárnia a szövetségnek. Ők csaknem tízszázalékos teljesítményjavulást mutattak a zárt kapus meccseken.
A Serie A jegyzőkönyvi adatai alapján messze leginkább a feketéket érte helyszíni rasszista támadás, fehér bőrszínűeket pedig az időszak alatt egyáltalán nem.
2019. november 3-án a Bresciában játszó olasz válogatott Mario Balotelli borult ki az ellenfél Verona szurkolóinak huhogásától
Megnézték, hogy nem lehetséges-e, ha nem a rasszizmustól, hanem általában a több nézőtől romlik a Serie A afrikai játékosainak teljesítménye. De nem. A nulla nézőtől viszont nagyot javul, és a mérés szerint egyedül attól. Fentiek folytán a kutatók azt találták, hogy a visszatérő rasszista szidalmak hiányán kívül
más racionális magyarázata nem merülhet fel az afrikai focisták kivételes teljesítményjavulásának.
Pár hónappal később Fabrizio Colella is hasonló eredményre jutott hasonló mérési módszerrel, de ő bőrszín alapján automatikusan besorolt minden játékost, végül fehérekre és nem fehérekre csoportosítva őket.
Nála általában a nem fehér játékosok teljesítménye nőtt, csak kisebb mértékben. Itt az is látszódott például, hogy közöttük ez a pozitív hatás nem vonatkozott a csatárokra, és inkább a többiekhez képest gyengébb első osztályú focistáknál jelentkezett, a legnagyobb afrikai sztároknál nem kimutatható.
Az egybevágó eredményeket idővel nagyobb mintán, alacsonyabb osztályokban és más országokban is megpróbálják majd tesztelni, például a bíróknál is, akiknél szintén torzítást hozhat a helyszíni csoportnyomás. Eddig egyébként nyilvános kifogás nem merült fel a fenti eredményekkel szemben.
Az aranylabdás Hriszto Sztoicskov a bolgár válogatott szurkolóinak 2019-es rasszista kántálása és mutogatásai után öt évre kitiltotta volna a válogatottat és az összes bolgár csapatot a nemzetközi kupákból.
Az ilyen mérések nem csak a futball számára lehetnek hasznosak. Mindez valószínűleg nem a szórakoztatóipar különlegessége, az ápolóktól az ügyészeken át az utcaseprőkig, úgy tűnik, mindenki kevésbé tud a munkája színvonalára koncentrálni, ha közben rendszeresen rasszista támadásoknak van kitéve.
Sőt, a fentiekben kirívóan gazdag, profi játékosokat mértek. Nekik bőven van módjuk segítséget kérni, és a nagyobb nyilvánosság miatt az elkövetők is tudják, hogy kevesebbet engedhetnek meg maguknak, mint mondjuk egy buszvezetővel szemben.
A foci szabályozói számára pedig még világosabbá válhat, hogy legfőbb termékük színvonalát és a növekedési lehetőségeiket is érdemben rontani fogja a rasszizmus ott, ahol továbbra sem kívánnak érdemben lépni ellene, vagy súlyosabb esetben akár támogatják is.
A focira Európában rá akart telepedni a politikai szélsőjobb
Mire az első világháború után, és a rádió elterjedésével a foci globálisan összefogott, kiugróan népszerű szórakozás lett, a politika azonnal felismerte, hogy tökéletes propagandaeszközként is felhasználhatja.
Az Egyesült Királyság és más demokráciák is használták a focit a rendszer megerősítésére. Ám különösen a korabeli szélsőjobboldali vezetők, Hitler, Mussolini és Franco erőltette azonnal a párt és a vezér szolgálatába a csapatokat, de főleg a válogatottakat.
A focinál van ellenfél, testkontaktus, a kevés gól miatt is elég kiszámíthatatlan, a gyenge csapatok sem esélytelenek. Rengetegen tudják a helyszínen nézni, a csapatok buzdítása, az ellenfél összezavarása pedig befolyásolni tudja a meccset. A csapatok felvették vagy segítettek nekik felvenni a városi, nemzeti, akár pártjelképeket, reklámozták értékeiket. Emellett háborús retorikát erőltettek, miközben egyébként is új háborúra készült a kontinens. A mi és az ők identitás ismétlődő összecsapásában az emberek a stadionban felszabadíthatták a civilizált világban elnyomott ősi, totális háborús ösztöneiket.
Ez a politikai termék egyébként leginkább a gazdasági nehézségekről és a politikai elnyomásról való figyelemelterelésre vált be talán leginkább. Az emberek úgy érezhették, hogy „nemzeti dicsőségben” kapják meg a hiányzó állami szolgáltatásokat. A diktatúrák különösen a fociban és az olimpián próbálták kikényszeríteni a sportsikereket, fokozatosan egyre komolyabb állami pénzekkel, értelemszerűen akár csalással is.
A sportcsapatokat és a szövetségeket telerakták pártkatonákkal és kormányzati politikusokkal, nehogy a párt helyett bármilyen ellenzék csempéssze az ideológiáját a sport értékei közé.
Benoit alapján a szinte folyton futó meccsek megnyugtatták a lakosságot, és kivonták az aktívabb politikai gondolkodásból. Pontosabban mondva a meccseken biztonságosan ki lehetett engedni az elnyomó kormánnyal szembeni ellenérzéseket is, nem otthon vagy másokkal szervezkedve gyülemlett az emberekben a feszültség.
Hitlernél ez olyan kiemelten fontos volt, hogy egyáltalán nem is engedélyezett nem náci sportcsapatot. Bruno Malitz náci sportvezető ezt úgy írta le, hogy a legveszélyesebb az lenne, ha a zsidóknak is lehetne sportcsapatuk, mert ez a „méreg” nem is csak a németeket, hanem „magát Németországot ölné meg”.
Ezek a módszerek egyébként máig nem vesztettek az aktualitásukból.
Ha sokan elhiszik, hogy a tetszőleges focicsapat az ő és a közössége identitásáért folytat élet-halál harcot a gyűlölt ellenség ellen egy európai kupában, a stadionban pedig ki lehet engedni a gőzt, amit máshol tilos, az nem csak a rasszizmusnak ágyaz meg.
Az pedig már külön téma, hogy a szervezett szélsőséges szurkolói csoportokat szerte a világon szeretik magukhoz terelni a hasonló ideológiájú pártok egyfajta magánhadseregnek.
A szurkolók jó része is látja a problémát
Jelzésképp felvillantva: a Sky Sports és YouGov 2021-es felmérése alapján az érintett brit focidrukkerek nagy része is érzékelte a problémát. Nagyjából 1200 brit focidrukkert kérdeztek meg, nagy többségük nem pártolja, ha a játékosokat rasszista támadás éri.
A minta fele nem fehér etnikumú volt, őket jellemzően az is aggasztotta, hogy szurkolóként nekik is juthat a rasszizmusból.
Az Ipsos és a YouGov hasonló idei adatai szerint az aktív focidrukkerek még veszélyesebbnek tartják a problémát a foci berkein belül, mint amennyire a külső szemlélők.
Ők nyilván nem minden nyugati drukkert képviselnek, de az irányt jó eséllyel jelzik. Ha pedig a legnagyobb klubok és szurkolóik is egyre látványosabban igyekeznek elfordulni szélsőjobboldali tagjaiktól, nem fogadják el véleménynek a rasszista támadásokat, akkor előbb-utóbb minden más európai fociklubnál is érvényt fognak ennek szerezni.
Szerzőnk korábbi cikke a témában: Az MLSZ szerint megbüntetnek majd egyes szurkolókat, a rasszizmusról nem szóltak
