Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

3 perc: Politológus: A hazugság összekötő kapocs a régi és az új köztársasági elnök között


Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepélyes államfői beiktatásán a Sándor-palota előtt, 2024. március 10-én
Sulyok Tamás köztársasági elnök ünnepélyes államfői beiktatásán a Sándor-palota előtt, 2024. március 10-én

Lakner Zoltán: „A régi és az új államfő sem mond igazat.” Véget ért a lassulás, mostantól négyszázalékos marad az infláció. Játszd újra, Ursula! – dübörög az európai választási kampány.

Lakner Zoltán: „A régi és az új államfő sem mond igazat”

Van egy összekötő kapocs a régi és az új köztársasági elnök között, mégpedig az, hogy nem mondanak igazat – mondja Lakner Zoltán politológus Elemző című podcastunkban. Sulyok Tamás saját náci múltú apja példáján keresztül abban segíthetné az egész társadalmat, hogy egyszer az életben túl tudjunk már lendülni ezeken a történelmi traumákon. Beszélünk még a kegyelmi ügy hatásáról, a március 15-i nagygyűlésekről és az Orbán–Trump-találkozóról is.

Eközben vasárnap beiktatták hivatalába Magyarország hetedik köztársasági elnökét, Sulyok Tamást, akit az Országgyűlés február 26-án választott meg a nagy vihart kavaró kegyelmi döntése nyomán lemondó Novák Katalin utódjául.

Véget ért a lassulás, mostantól négyszázalékos marad az infláció

Úgy tűnik, februárra számolta el a KSH a kormányzati adóemelésből fakadó negyvenforintos benzinár-emelkedést. Csak emiatt 0,4 százalékkal nőtt az infláció havi alapon. A szakértők szerint véget ért az áremelkedések lassulása, idén be kell rendezkedni arra, hogy három–négy százalék között marad az infláció.

Játszd újra, Ursula! – dübörög az európai választási kampány

Előző héten megérkezett a nagy európai „szupermarketbe” az Európai Bizottság elnökének legfrissebb verziója: Ursula von der Leyen 2.0. Az európai uniós vezetők által öt éve pótmegoldásként a cilinderből elővarázsolt, Németország határain kívül kevéssé ismert politikust az Európai Néppárt EP-választásokra bemelegítő bukaresti kongresszusán a szavazati jogukkal élő küldöttek négyötöde (kereken négyszáz fő) támogatta, közel egyötödük viszont nem.

Békepárti legendaként beszélt Trumpról Orbán Viktor, szerinte Joe Biden és az EU háborúpárti

Orbán Viktor szerint az amerikai–magyar politikai kapcsolatok ma kifejezetten rosszak, ő pedig azért utazott Donald Trump republikánus elnökjelölt meghívására az Egyesült Államokba, hogy javítson ezen. A kormányfő a magyar népmesék hőseihez hasonlította Trumpot, aki a végén majd győz, és véget vet az ukrajnai háborúnak is.

A hét, amikor már majdnem beindult a választási kampány

Szándékosan sokkolni akaró DK, mindenkivel beszélgetni szerető MSZP, a kormánysajtó által összepedofilozni próbált Fidesz-kritikus celebritás – ahogy az elvirágzó hóvirágok után lassan előbújó ibolyák, úgy a választási kampány is kezdi kidugni a fejét a kora tavaszi felhők közül.

Kunhalmi Ágnes: Semmit nem tanult az ellenzék a kegyelmi ügyből

Semmilyen érdemi együttműködés nincs az ellenzéki pártok között, és ezen még a kegyelmi ügy sem változtatott – jelentette ki Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke. Szerinte egyre nagyobb sárkupacot dobálnak egymásra a pártok, és azt sem hallották meg, ami a Hősök terén történt, a civilek tüntetésén. Arról is beszélt, hogy Vitézy Dávid nagy veszélyt jelenthet Karácsony Gergely főpolgármesteri székére. Szerinte ha a Fidesz is beáll mögé, akkor Karácsony veszíteni fog.

Recski sárlavina: kilenc hónap alatt egy család lakásügyét sikerült megoldani a huszonkettőből

Lassan halad a segítségnyújtás, de nem igaz, hogy nem történik semmi – mondja a tavaly júniusban sárlavinával érintett Recsk polgármestere. A kormány által bejelentett ötszázmillió nincs, helyette az MR Lakásalap próbál segíteni máshol lakhatást biztosítani a károsult családoknak, de nem mindenki tud vagy akar élni a lehetőséggel.

Románia nyert: elvesztette a kártérítési pert a verespataki aranybányát nyitni készülő cég

Az elmúlt hetekben több közleményt is kiadott a román kormány az ország költségvetésére is hatással bíró kártérítési per miatt. Február 8-ra várták ugyanis a Világbank égisze alatt működő, washingtoni székhelyű választottbíróság döntését a meghiúsult verespataki bányaberuházás ügyében. A befektető brit–kanadai cég beperelte a román államot. A bánya nyitását korábban környezetvédők, helyi lakosok, civil szervezetek és több romániai egyház tiltakozása nyomán állították le, mert szerintük történelmi épületek és környezetvédelmi területek hatalmas pusztulását okozta volna a beruházás.

Volt, aki a nyomort hiányolta, mások a happy endet – film egy meleg roma párról

Vannak, akik kevesellték a nyomort a filmben, mások azt kérték számon az alkotókon, hogy miért nem jött egy gazdag mecénás a végén, aki felkarolta és megvalósította volna a főszereplők álmát. Itthon alig beszéltek róla, külföldön ugyanakkor nemzetközi filmfesztiválokon díjazták, húsznál is több országban mutatták be világszerte, van, ahol az iskolai érzékenyítő foglalkozások részeként vetítik.

Amit még tudni érdemes

Nincsen lezárva a kegyelmi botrány, a fideszesek 40 százaléka is további felelősök megnevezését várja (Népszava)

A többség szerint a kormányfő tudott a volt köztársasági elnök lemondásához vezető döntésről – áll a Publicus Intézet felmérésében.

K. Endre tisztára akarta mosdatni magát az egyik bicskei áldozattal, rejtett kamerával rögzítettük a találkozót (RTL)

K. Endre, a kegyelmi ügy főszereplője hamis vallomásra akarta rávenni a bicskei gyermekotthon egyik molesztált áldozatát.

Republikon: Évek óta nem látott mélyponton a Fidesz népszerűsége a kegyelmi botrány után (Telex)

A vártnál is jobban megtépázta a Fidesz–KDNP népszerűségét a kegyelmi botrány, egy hónap alatt több mint 325 ezer választó hagyta ott Orbánékat. Az ellenzék azonban ebből a válságból sem tudott profitálni, egyedül a Momentum erősödött minimálisan a januári felméréshez képest.

Minden jót kíván a mai napra
a Szabad Európa budapesti szerkesztősége

XS
SM
MD
LG