Több mint 1,1 millió ember nyújtott be menedékkérelmet az Európai Unió huszonhét tagállamában, illetve Svájcban és Norvégiában.
A közösség menekültügyi ügynökségének (EUAA) friss jelentése szerint ez 18 százalékos növekedés egy év alatt, azaz a 2022-es adatokhoz képest.
A kérelmezők legnagyobb csoportját továbbra is a szíriai és afgán állampolgárok alkották, de az év vége felé érezhetően megugrott a palesztinok száma is a gázai háború kirobbanását követően.
Tavaly mintegy 181 ezer szíriai menedékkérőt regisztráltak (ez 38 százalékos emelkedés), míg 114 ezer afgánt (ami viszont 11 százalékos csökkenés). A palesztinok száma 11.600 körül volt, ami kétharmaddal magasabb, mint egy évvel korábban.
Az értékelés szerint legnagyobb arányban a szíriai állampolgárok kapták meg a menekültstátuszt.
A legtöbb kérelmet Németországban nyújtották be, körülbelül 334 ezret, a lakosság arányában viszont a legtöbb menedékkérő Cipruson volt, nagyjából 12 ezer.
Franciaországban közben 167 ezer ember kért nemzetközi védelmet, Spanyolországban 162 ezren, míg Olaszországban 136 ezren. Németországgal együtt e négy országban adták be a kérelmek több mint kétharmadát.
Nagy számban jelentkeztek török állampolgárok is, nagyjából 101 ezren, ami 82 százalékos növekedést jelent 2022-höz képest.
A kérelmek mintegy ötödét olyanok nyújtották be, akik vízummentesen utazhatnak Európába, köztük 68 ezer venezuelai és 63 ezer kolumbiai állampolgár.