A közösségi oldalára feltett videóból és a honlapján leírtakból sem derül ki, hogy mely párt támogatásával indul a posztért, de szerkesztőségünknek elmondta, hogy a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület és az LMP közös jelöltjeként, egyben a közös lista vezetőjeként száll ringbe a posztért.
Vitézy szerint Budapest pártpolitikai csatatér lett, miközben mindkét oldal a másikra mutogat, leállt szinte minden nagyberuházás, és a város problémái egyre jelentősebbek.
A fővárosban szerinte öt súlyos probléma van:
- Nincs elég megfizethető lakás, és drága az albérlet.
- Nem elég jó a közösségi közlekedés a külső kerületekből és az agglomerációból, emiatt van annyi dugó és emiatt rossz a levegő.
- Az egészségügyi ellátás színvonala romlik, elavultak és lerobbantak a fővárosi kórházak. Rengeteget kell várakozni, és teljes osztályok zárnak be személyzet híján.
- Nem elég otthonosak a közterek, nincs elég sétálóutca és zöldfelület.
- A körúton túli Budapestet, ahol a fővárosiak háromnegyede él, magára hagyták, minden fejlesztési forrás a turisták által látogatott belvárosba jut.
Szerinte a fővárosnak olyan vezetésre van szüksége, amely a budapestiek tudására és kreativitására építve fejleszt, képes együttműködésre a belvárosi és a külső kerületekkel, az agglomerációval, a gazdasági szereplőkkel, a kormánnyal és az Európai Unió intézményeivel is.
Nem sokkal Vitézy Dávid bejelentése után a poszton újrázni készülő Karácsony Gergely főpolgármester egy olyan képet tett ki közösségi oldalára, amelyen Vitézy Dávid látható Orbán Viktor miniszterelnök és a időközben a kegyelmi botránya miatt hivataláról lemondani kényszerülő államfő, Novák Katalin társaságában. Karácsony azt írta a fotó mellé, hogy főpolgármesterré választása után szakmai feladatra kérte fel Vitézyt, aki ezt azzal hárította el, hogy Orbán Viktor nem engedte meg neki, és „ő nem szeretne olyan katona lenni, aki Észak-Koreából menekül Dél-Koreába, de hátulról lelövik az övéi”.
Szakmai feladatra nem engedték, most politikaira küldik – kommentálta Vitézy bejelentését Karácsony Gergely, hozzátéve, hogy „a szabad Budapest a menekülőket befogadja, a betolakodókat legyőzi”.
A főpolgármesterségért induló hivatalos jelöltek eddig:
- Karácsony Gergely hivatalban lévő főpolgármester, akit a Momentum–DK–Párbeszéd–MSZP pártcsoport is támogat
- Brenner Koloman, a Jobbik – Konzervatívok jelöltje
- Grundtner András, a Mi Hazánk párt jelöltje
Március 14-én jelentették be, hogy Szentkirályi Alexandrát szavazta meg ellenszavazat nélkül a Fidesz fővárosi választmánya a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltjének. Ezzel borítékolhatóan ő lesz a jelöltjük a posztra, bár hivatalosan a végső döntést a Fidesz országos választmánya hozza majd meg.