A brüsszeli buborékból legkellemesebben egy kiadós gyalogtúra keretében érdemes kiszabadulni. Ehhez Belgiumban minden feltétel adott, nagyon jól kiépített és karbantartott útvonalakon, igazán érdekes, látványos sétákat lehet tenni, ahol a természet és az épített környezet biztosítja a kikapcsolódást. Útközben mindig akad olyan érdekesség, ami az ország és lakóinak addig még nem ismert sajátosságaira irányítja a figyelmet.
Belgiumnak van tengerpartja, vannak nem túl magas, de időnként vadregényes hegyei vízesésekkel, gyönyörű városai: szóval lehet válogatni, ha kirándulni szeretne az ember. Családilag azonban gyakran mégis olyan utakat szoktunk választani, ahol semmi rendkívüli vagy egyedülálló dologgal nem találkozik az ember, de éppen ezért megnyugtatóan hat a hétköznapok után.
Térképgyűjteményt hoz a posta
Csak kérni kell, és a turisztikai iroda, vagy valami hasonló, már küldi is postán azt a könyvet, amelyben térképek és leírások sorakoznak egymás után. Lehet választani, hogy kisebb vagy nagyobb sétát szeretne tenni az ember, öt kilométertől 10-12 kilométerig állnak rendelkezésre az útvonalak. Amit egyszerűen ki lehet tépni a könyvből, hogy mégse kelljen az egészet magunkkal vinni.
A leírásokban ott van pontosan az útvonal, a látványosságok, az ajánlatok és a szintkülönbség. Szintkülönbség? Ezt illik megmagyarázni. Amikor Brüsszel környékén, vagy a városban autózik az ember, akkor azt gondolná, hogy ez egy sík vidék, időnként lankás részekkel. Aztán amikor gyalog indulunk útnak, csodálkozva lehet látni, hogy nincs egy méter vízszintes rész sem, vagy felfelé megy egy kicsit az út, vagy lefelé. Aztán ott egy domb, amit csak egy másik dombon keresztül lehet megkerülni, de néha olyan kaptatók is az utunkba kerülnek, ahová szinte négykézláb kell felmenni. Az igazi erőpróba, ha valaki ezen a környéken indul biciklizni vagy futni – de erről máskor.
A belga természetes környezetnek a legfontosabb jellemzője, hogy mesterséges. Éppen emiatt teljesen harmonikus, kezelhető és barátságos. Mindenfelé vannak erdők, azokon átfolynak kisebb-nagyobb patakok, vagy öntözőcsatornák, a mezők zöldek a rengeteg esőtől, az állatok békésen legelgetnek, kiépített utak visznek mindenhová és belátható távolságon belül számíthatunk arra, hogy fagyizó, kávézó, söröző, kifőzde, gofris kerül az utunkba. Az emberek kisimultak és barátságosak, nagyon sok az idős túrázó, de vannak gyerekesek, párok, diákcsoportok, hazaiak és külföldiek egyaránt. Az útvonalakon nem lehet eltévedni, legfeljebb akkor, ha valaki „tud egy rövidebb utat”.
Belgiumban domaineknek hívják azokat a helyeket, amelyek nagy területen kialakított szabadidőparkokat fednek – itt az infrastruktúra ha lehet, még jobb. Sok túraútvonal is átvezet ezeken a domaineken, és ezek adnak otthont a nagyobb rendezvényeknek is – már amikor vannak ilyenek.
De olyan is van, hogy egy kukoricatáblán kell átmenni. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a kétméteres lábon álló kukoricaszárak között kihagyták a túraútvonalnak szánt ösvényt, ráadásul arra is ügyeltek, hogy ne nyílegyenesen vezessen az út, hanem legyen benne néhány kanyar is.
Kastélyok, templomok, bunkerek
A séták során három dolgot nagy valószínűséggel találni fogunk: kastélyt, templomot és első, valamint második világháborús bunkert. A kastélyok száma végtelennek tűnik Belgiumban, hol szerényen megbújva egy erdő közepén, hol hivalkodóan az út mellett állnak, régiek vagy felújítottak, és jellemző közös vonásuk, hogy a legtöbbet lakják is.
A belga arisztokrácia igen jelentős és tehetős, életszínvonalukról elég pontos képet adnak ezek a kastélyok. De hogy a turistáknak is legyen valami jó mindebből, az igazán nagy épületek egy része múzeumként szolgál, vagyis mi is betekintést nyerhetünk a gazdagok unalmas hétköznapjaiba. Legalább ilyen meghatározó tájelem a templom, a kápolna, amelyek gyakran éppen a semmi közepén épültek fel, egyenlő nagy távolságra a legközelebbi falutól, a turisták legnagyobb örömére.
Ugyancsak szép számmal láthatunk bunkereket is, mintegy kétezer van Belgium területén, többnyire a második világháború idejéből, de akad első világháborús is. Ezeknek az a közös vonásuk, hogy jó részüket élesben soha nem használták, csak megépítették, hátha jó lesz még valamire, de az ellenség nem arra ment éppen. Viszont pár évtized elteltével mégis lett valami hasznuk: denevérodúként szolgálnak. Ez egy komoly program Belgiumban, a bunkerek mérete, elhelyezkedése, a vastag betonfalak és a viszonylag állandó hűvös légtér nagyon jó menedéket jelentenek a denevéreknek.
Az állatok serege
A túrák egy része nemcsak a természeti környezetet, hanem a kisebb településeket is bemutatja. Sok séta kezdő és végpontja egy falusi főtér (önkormányzattal, kocsmával, templommal, ahogy kell), ahonnan indulva 10-15 perc múlva máris dagaszthatjuk a sarat. A térképészek erre is figyelnek, ahol mélyebb a talaj, ott ezt gumicsizmával jelölik.
Mi annyira városiak vagyunk, hogy nincs gumicsizmánk – holott Belgiumban a rengeteg eső miatt ez például az iskolákban a gyerekek (persze inkább a szüleik) felé elvárás. Ha nagyobb távolságon mély a talaj, akkor egyszerűen építenek pár száz méteres, a földtől körülbelül 50 centire húzódó fából készült kis utakat. Sokszor ezek az utak víz fölött mennek, vagyis gázlómadárnak érezhetjük magunkat, amint a nádasban araszolunk előre, bízva abban, hogy senki sem jön szembe, mert akkor hirtelen elfogy a hely.
A falvakat elhagyva gyakran van olyan érzése az embernek, hogy az utolsó házak lakóinak kötelező lovardát működtetni, de legalábbis egy kisebb ménest tartania. Kis túlzással az ember egy ilyen kirándulás során több lóval találkozik, mint kutyával. A lovaknak általában hatalmas területük van, gyakran egész domboldalt kerítenek el néhány állat számára. Ugyancsak gyakran találkozhatunk tehenekkel, birkákkal és kecskékkel, sőt egy esetben népes alpaka-kolónia figyelte unottan az izgatottá vált túrázókat. Érdekes módon sertést soha nem láttunk – és nem is éreztünk.
A túrafüzetünkből lassan elfogynak a lapok, de szerencsére ilyen kiadványból még tucatnyi van forgalomban.
