Moszkva megkönnyíti az Ukrajnából elhurcolt gyermekek orosz árvaházban és családnál való elhelyezését, és megnehezíti valódi családjuk vagy hazájuk számára, hogy hazahozzák őket. A Szabad Európa nyomozása részleteket tár fel a folyamatról, amely miatt elfogatóparancsot adtak ki Putyin elnök ellen.

Amikor Oroszország 2022 februárjában teljes körű támadást indított Ukrajna ellen, Julija a dél-ukrajnai Herszon városában élt második férjével és három gyermekével, akik közül kettő az első házasságából származik.

Közvetlenül az ellenségeskedések kitörése előtt az álnév használatát kérő Julija elküldte legidősebb gyermekét, a nyolcéves Marinát a lány apjához egy közeli kerületbe.

Amikor azonban az orosz erők megszállták a várost és gyorsan elfoglalták a Herszoni terület nagy részét, Julija másik két gyermekével együtt sürgősen távozott, Ukrajna nyugati részén keresett biztonságot. Elmondása szerint elvesztette a kapcsolatot Marinával és volt férjével.

Hét hónappal később döbbenten értesült arról, hogy Marina hol kötött ki: az oroszok által megszállt Krím félszigeten. Julija volt férje egy szomszédjánál hagyta a lányukat, és a szomszéd, aki lelkesen támogatta az orosz megszálló közigazgatást, elvitte a Krímbe.

Julijának további három hónapba telt, mire megtudta, hogy Marinát egy bentlakásos iskolában helyezték el a félsziget Feodoszija kikötővárosában – és egészen 2023 januárjáig tartott, mire kiötlötte, hogy hozza vissza.

Bár végül sikerült újra magához vennie lányát, Julija esete jól példázza Oroszország 15 hónapja tartó inváziójának egyik legmegdöbbentőbb dimenzióját: sok ezer ukrán gyermek áttelepítését vagy deportálását az oroszok által ellenőrzött területekre. Egyes ukránok ezt egyenesen emberrablásnak nevezik.

Az ukrán hatóságok hivatalos adatai szerint 2022. február 24. óta legalább 19.505 gyermeket hurcoltak el Ukrajnából Oroszországba és Ukrajna oroszok által megszállt részeire. Volodimir Zelenszkij elnök kabinetfőnöke, Andrij Jermak áprilisban azt állította, hogy a szám meghaladta a húszezret. Május 31-ig mindössze 371 gyermek tért vissza – mondta Zelenszkij.

Ezek azonban csak azok az esetek, amelyeket olyan szülő vagy gyám jelentett az ukrán hatóságoknak, aki szemtanúja volt annak, hogy az orosz katonai erők vagy más megszállók elszállítják a gyermeket. Ukrán aktivisták szerint a valóságban több százezer gyereket hurcolhattak el erőszakkal Oroszországba vagy oroszok által ellenőrzött területre – sokakat Mariupolból és Herszon, Harkov, valamint Kijev térségéből.

A Szisztéma, a Szabad Európa oroszországi oknyomozó részlegének új nyomozása alapján az Ukrajnából származó gyermekeket legalább 88 árvaházba vagy ahhoz hasonló szociális intézménybe küldték Oroszországba és a Krím félszigetre.

Ez a lépés tovább terhelte Oroszország amúgy is túlfeszített szociális jóléti infrastruktúráját. Néhány nyári tábor, amely tranzitállomásként vagy ideiglenes szállásként szolgált, teljesen alkalmatlan volt a beözönlő gyerekek és tinédzserek fogadására.

Mivel Vlagyimir Putyin elnök kormánya az orosz rendszert is nyomás alá helyezte az ukrán gyermekek nagy számban történő áthozatalával, az orosz tisztviselők megpróbálták enyhíteni az örökbefogadásukra vonatkozó szabályokat, hogy a lehető leggyorsabban kijuttassák őket a rendszerből, és örökbe fogadó családokhoz kerülhessenek.

A Szabad Európa nyomozásának megállapításai rávilágítanak arra, milyen jelentős erőfeszítéseket tesznek az oroszok az ukrán gyermekek áttelepítésére és örökbe fogadó szülőkhöz való elhelyezésére – nem beszélve a rögtönzött, gyakran rendszertelen folyamatról, amely sok szakértő szerint sérti a nemzetközi jogot.

Az ügy márciusban vált robbanásveszélyes politikai kérdéssé, amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen, háborús bűnökkel vádolva „törvénytelen deportálás” és „a lakosság (gyermekek) Ukrajna megszállt területeiről az Orosz Föderációba történő törvénytelen áthelyezése” miatt.

A bíróság célkeresztjébe került a Kreml által kinevezett gyermekjogi biztos, Marija Lvova-Belova is.

„Ez nem más, mint népirtás az ukrán nép ellen a gyerekek útján” – nyilatkozta a Szabad Európának Darja Heraszimcsuk, az ukrán kormány gyermekjogi biztosa.

„Nem csak ellopják a gyerekeket; megölik őket, fizikai sérülést, pszichés traumát okoznak nekik – mondta. – Vagyis mindent megtesznek azért, hogy megsemmisítsék ezeknek a gyerekeknek az identitását, a szülőföldjükhöz, Ukrajnához való kötődését.”

„Nagyszabású, szisztematikus táborok hálózata”

A bizonyítékok arra utalnak, hogy a megszálló hatóságok a Donyecki terület oroszok által ellenőrzött részein „gondozás nélkül maradtnak” tekintik azokat a gyermekeket, akiknek nem ismerik a szülei vagy törvényes gyámja tartózkodási helyét. Ez egy olyan státusz, amely hivatalosan lehetővé teszi az orosz hatóságok számára, hogy oroszországi családhoz küldjék őket.

Egy 2022. júniusi, a Szisztéma birtokába jutott levélben az oroszok által támogatott regionális vezető, Gyenisz Pusilin egyik tanácsadója olyan rendszert javasolt, amelynek értelmében a szülő vagy gyám nélkül érkező gyermekek gondozás nélkül maradtnak minősülnének, ha tíz napon belül nem találják meg szülőjüket vagy gyámjukat.

Pusilin válasza nem ismert, de a tanácsadó, Eleonora Fedorenko levele talán egy olyan gyakorlat hivatalossá tételét jelentette, amelyet már korábban is alkalmaztak az oroszok által ellenőrzött ukrajnai területeken.

Jóval az ICC elfogatóparancsainak bejelentése előtt ukrán tisztviselők nemzetközi jogi szakértők segítségével igyekeztek szisztematikusan dokumentálni, hány ukrán gyermeket vittek el az orosz hatóságok.

Az orosz őrizetbe került gyermekek egy részét erőszakkal vagy akaratuk ellenére választották el szüleitől vagy gyámjuktól.

A gyermekek egy része árva – vagy az inváziót megelőzően adták át őket ukrán szociális intézményeknek, vagy akkor lettek árvák, amikor szüleik meghaltak az orosz támadások miatt vagy a megszálló orosz erők és az ukrán védők közötti harcokban.

Az orosz tisztviselők többször is azt állították, hogy a biztonságukért való aggodalom miatt vitték el a gyerekeket a konfliktusövezetből.

Amennyiben azonban vannak túlélő rokonok – nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek, nagyszülők –, akik magukhoz vehetik a gyermekeket, az ukrán gyerekek átvitele a nemzetközi határon Oroszországba valószínűleg illegális, szakértők szerint egyenesen háborús bűncselekménynek minősülhet.

A Yale Egyetem kutatói egy februárban közzétett jelentésükben arra a következtetésre jutottak, hogy az orosz kormány 2022. február óta „táborok és egyéb létesítmények nagyszabású, szisztematikus hálózatát működteti, amelyben legalább hatezer ukrán gyermeket tartanak fogva”. A kutatók összesen 43 létesítményt azonosítottak Oroszországban és az oroszok által megszállt Krímben.

A Yale kutatói azt is megállapították, hogy legalább 350 gyermeket, akiket az invázió után Oroszországba küldtek, nevelőcsaládok kaptak meg, közülük egyeseket direkt azért küldtek, hogy legálisan örökbe fogadják őket.

Az ukrán tisztviselők többek között azt mondják, hogy Oroszország keveset vagy semmit sem tett az Ukrajnából elhurcolt gyermekek visszaadásáért a gyámnak vagy a rokonoknak, még akkor sem, amikor egyértelmű jogi dokumentumokat mutattak be.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ), a bécsi székhelyű kormányközi intézmény által felhatalmazott tényfeltáró misszió még kíméletlenebb bírálatot fogalmazott meg.

„Az ukrán gyermekek erőszakos elszállításának és/vagy deportálásának gyakorlata az ideiglenesen megszállt területekre és az Orosz Föderáció területére emberiség elleni bűncselekménynek, a lakosság deportálásának vagy erőszakos áthelyezésének minősülhet” – áll az EBESZ-misszió május 4-én bemutatott jelentésében.

Árván maradtak

Amikor az invázió megkezdődött, Volodimir Szahajdak egy gyermekjóléti központot vezetett a Herszoni területen: az intézményben, a Szociális és Pszichológiai Rehabilitációs Központban ötven, három és 17 év közötti gyermek élt. Mindannyian árvák voltak, vagy a szüleik elhagyták őket, vagy nehéz családi körülményeik miatt kerültek oda.

A központ alkalmazottainak egy része elmenekült, amikor az orosz erők előrenyomultak a régióban; mások a kijárási tilalom miatt nem tudtak dolgozni. Szahajdak elmondta, hogy beköltözött a létesítménybe, hogy folyamatosan ott lehessen. Az idősebb gyerekek is besegítettek, mivel nem volt elegendő személyzet. Önkéntesek és szomszédok látták el őket élelmiszerrel és egyebekkel.

Először júniusban érkeztek a központba orosz katonai tisztviselők, hónapokkal azután, hogy az orosz erők átvették az ellenőrzést a Herszoni terület nagy része felett.

„Azt javasolták, hogy működjünk együtt, közölték, hogy orosz tankönyveket hoznak, és az ő programjaik szerint fogunk működni” – mondta el Szahajdak.

„A megszállás alatt nehéz volt nemet mondani. Azt feleltük, hogy meggondoljuk – emlékezett vissza. – Ez így ment egészen a felszabadulásig”, amikor az ukrán erők tavaly visszafoglalták a Herszoni terület nagy részét.

„Ha nemet mondtunk volna, valószínűleg már nem élnénk” – mondta.

Szahajdak remélte, hogy Ukrajnába evakuálhatják a gyerekeket az oroszok által megszállt területről. Elmondta, hogy orosz katonai tisztviselők, köztük hírszerzők is rendszeresen látogatták a központot, és egy alkalommal elvitték a gyerekekről szóló háttéranyagokat.

Júniusban 15 gyermeket hoztak át Szahajdak létesítményébe egy másik, közeli körzetben lévő árvaházból. Elmondása szerint a gyerekeket több hónapig pincében szállásolták el, arra kényszerítették őket, hogy mosdókagylóban mosakodjanak és nyílt tűzön főzzenek.

Végül október 19-én egy orosz katonai busz érkezett Szahajdak központjához, és elvitte az összes gyereket.

„Azt mondták, ha ellenállunk, a katonák visszajönnek, és elszállítanak minket is a gyerekekkel együtt. Nem sokat tehetsz, amikor gépfegyverekkel állsz szemben” – mondta.

A gyerekeket először a Krímbe, majd az orosz fekete-tengeri Anapa városába vitték, úgy tűnik, tisztességes körülmények közé, később pedig Georgiába szállították őket – mondta Szahajdak. Jelenlegi tartózkodási helyük ismeretlen.

Krími tábor

Tovább bonyolítja az ügyet, hogy egyes esetekben a szülők önként engedték, hogy az oroszok által megszállt területekre vigyék a gyerekeket, elsősorban azért, hogy kikerüljenek az orosz és ukrán erők közötti harcok kereszttüzéből.

Tavaly októberben Alina, egy Herszonban élő ukrán nő – aki valódi neve elhallgatását kérte – elmondta, hogy férjével elfogadták az ajánlatot, hogy 13 éves fiuk, Andrij részt vegyen egy sporttáborban az orosz megszállás alatt álló Krímben.

Az asszony elmondása szerint az orosz megszállás alatt töltött hónapok kellemetlenek és zavarosak voltak; a tanítás online zajlott, de az oktatási hivatalnokok oroszra cserélték a tananyagot.

Szeptemberben annak a futballklubnak az igazgatója, amelyben Andrij játszott, elrendelte, hogy térjen vissza a klubhoz tartozó iskolába.

A következő hónapban a klubigazgató felajánlotta, hogy elviszi a fiúkat a Krímbe.

„Nem erőszakkal vitték el a gyerekeket, de a szervezők könyörögtek – mondta Alina. – Az igazgató azt mondta: Lesz foci, edzés, egy kis szünet a lövöldözéstől, rendesen fogják etetni őket, jól fogják ott érezni magukat. Hadd pihenjenek tíz napot, aztán majd visszahozzuk őket.”

„A szülők maguk döntötték el, hogy elküldik-e gyermeküket a táborba, vagy sem. Úgy gondolom, mi magunk is hibásak vagyunk, amiért hagytuk, hogy a gyerekek a Krímbe menjenek” – fejtette ki.

Az utazás végén az igazgató felajánlotta, hogy tovább maradhatnak. Azoknak a szülőknek, mint Alina, akik nem akarták meghosszabbítani a tábort, azt mondták, hogy el kell menniük a gyerekekért.

„Ott, ahol ti vagytok, háború van, de itt biztonságos. Nem visszük vissza a gyerekeket” – mondta Alina szerint az igazgató.

Alina elmondta, hogy férjével elkezdtek pénzt gyűjteni, és megpróbálták megszervezni az utazást a táborba Andrijért. Aztán lerombolták Herszonban a Dnyeper folyó felett átívelő egyik kulcsfontosságú hidat – valószínűleg az ukrán erők, akik az orosz csapatokat akarták elvágni –, így az ötórás autóút sokkal hosszabbá vált.

A Save Ukraine nevű jótékonysági alapítvány segített neki útlevelet és vízumot szerezni 13 másik anyával együtt, akik a gyermekeikért akartak menni. Alina a Krímbe utazott – de Kijev, majd Lengyelország, Belarusz és Moszkva érintésével, és onnan vonattal a félszigetre. Egy hétig tartott az odaút, és még egy hétig a visszaút busszal.

„Andrij nem mondott semmi rosszat a táborról – mondta. – Etették és vizet adtak nekik, sétálni jártak, senki nem alázta meg őket.”

Hozzátette: „De féltek ukránul beszélni, bár senki sem kényszerítette őket arra, hogy oroszul beszéljenek.”

Más gyerekek azonban bántalmazásról számoltak be. Egy fiú, aki azon 17 gyermek között volt, akiket március végén egy krími táborban töltött hat hónap után visszaküldtek a szüleihez, egy videóbeszámolóban elmondta: az oroszok fémrúddal verték a gyerekeket, ha azt kiabálták, hogy „Dicsőség Ukrajnának!”, vagy más módon mutatták ki hazafiságukat.

A Save Ukraine közölte, hogy legalább két esetről van tudomása, amikor gyerekeket bántalmaztak ebben a csoportban. Szüleik ősszel a Krímbe küldték őket táborba, ahol 10-14 napot töltöttek volna, de a megszálló hatóságok nem voltak hajlandók hazaszállítani őket, miután ukrán ellentámadásra került sor a Herszoni területen – írták.

Alina a családjával végül elköltözött, és most Mikolajivban bérelnek lakást, abban a folyami kikötővárosban, amely körülbelül háromórás autóútra északnyugatra van Herszontól.

Szűrőrendszer

Míg az árvák vélhetően jelentős százalékát teszik ki azoknak az ukrán gyerekeknek, akik orosz intézményben kötöttek ki, a gyerekek egy másik csoportját erőszakkal választották el szüleitől vagy gyámjuktól.

Amikor az orosz erők az inváziót követő hetekben elkezdték bombázni Mariupol kikötőjét, Jevgen Mezsevoj, egy fiú és két lány egyedülálló apja kezdetben egy elhagyott kórház bombabunkerében rejtőzött el.

Aztán az orosz csapatok evakuálásra utasították őket, és azzal fenyegetőztek, hogy a hamarosan érkező csecsen katonák sokkal brutálisabb taktikát fognak alkalmazni – mesélte Mezsevoj a Szabad Európa ukrán szolgálatának februárban.

Egy ellenőrző ponton azonban az orosz katonák észrevették, hogy a darukezelő Mezsevoj korábban az ukrán hadseregben szolgált. Elválasztották három gyermekétől, és végül a donyecki Olenivkába, egy „szűrőtáborba” vitték – ez a gyűjtőfogalom olyan létesítményekre utal, ahol az orosz hatóságok katonai vagy politikai kapcsolatok miatt átvizsgálják és kihallgatják az ukránokat.

Mezsevoj elmondta, hogy egy ukrán nőnek adta át a gyermekek felügyeletét, akivel az ellenőrző ponton találkozott. Mielőtt szabadon engedték, 45 napot töltött az olenivkai táborban.

Mint később megtudta, gyermekeit május végén 28 másik ukrán gyerekkel együtt Moszkvába küldték, az orosz fővároson kívül egy szanatóriumban helyezték el őket egy ideiglenes szálláson.

A Donyecki terület orosz fennhatósága alá tartozó család- és gyermekügyi bizottságtól származó, a Szisztéma által később megszerzett dokumentum szerint Mezsevoj gyermekeit úgy jelölték meg, mint akik „gondozás nélkül maradtak”.

Az oroszok által támogatott Donyecki terület megszállt részén lévő hatóságokkal való kapcsolatok révén Mezsevoj végül két héttel később, június közepén felvette a kapcsolatot fiával, Matvijjal, aki azt mondta, hogy öt napon belül árvaházban helyezik el őt és a húgát, vagy egy orosz család fogadja örökbe.

„Apa, jött a szociális szolgálat. Örökbe akarnak fogadni minket – emlékezett vissza Mezsevoj a fia szavaira. – Nem vihetnek minket Donyeckbe, mert ott sokat lőnek. Vagy bentlakásos iskolába megyünk, vagy örökbe fogadnak minket. Azt mondták, hogy maximum öt napunk van.”

Mezsevoj nem akart Oroszországba utazni, de nem volt más választása, így hát összekaparta a pénzt vonatjegyre, és az orosz megszálló hatóságok engedélyével Moszkvába utazott, ahol sikerült magához vennie gyermekeit.

Hetekkel később velük együtt sikerült elhagynia Oroszországot, és a lett fővárosba, Rigába költözött, ahol elmondása szerint igyekszik beilleszkedni, gyermekei helyi iskolába járnak.

A Moszkvába küldött ukrán gyerekek közül sokakat – ha nem is az összeset – orosz családok fogadtak örökbe. Az egyik fiút Matvij elmondása szerint maga Lvova-Belova, a gyermekjogi biztos – mondta el Mezsevoj.

Egy szeptemberi moszkvai nyilvános találkozón Lvova-Belova azt mondta, hogy több mariupoli gyermeket is örökbe fogadott.

„Át lettek nevelve” – mondta.

Zsúfolt ház

Oroszország szociális jóléti rendszerét – különösen az árvák, de a fogyatékkal élő felnőttek és más, állami segítségre szoruló emberek számára is – régóta elavultnak tarják, amely az összeomlás szélén áll, és korrupcióval, alulfinanszírozottsággal és őrjítő bürokráciával terhelt.

Ez tovább mélyítette az aggodalmakat azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok hogyan igyekeznek gondoskodni az Ukrajnából elhurcolt gyermekekről.

Két, az orosz gyámügyi szolgálatnál dolgozó tisztviselő a Szabad Európának elmondta, hogy Oroszország legalább egy régiójában túlzsúfoltak az árvaházak és a kollégiumok az Oroszország által annektált ukrán területekről behozott gyermekek nagy száma miatt. Ez arra késztette a hatóságokat, hogy siessenek átadni az ukrán gyermekeket orosz nevelőszülőknek.

További gondot jelent, hogy még ha van is olyan ukrán, aki törvényesen tudja igazolni a rokonságot, a bürokrácia rendkívül megnehezíti, hogy gyámsága alá vehesse az Oroszországba küldött gyermeket.

Az, hogy a gyermekeket ideiglenesen egyik országból a másikba, például Ukrajnából Oroszországba viszik orvosi kezelésre, önmagában nem minősül bűncselekménynek a nemzetközi jog szerint – mondta Ilja Nuzov jogász, a Nemzetközi Emberi Jogi Szövetség kelet-európai és közép-ázsiai részlegének igazgatója.

A gyermek vissza nem szállítása azonban az 1977-ben aktualizált genfi egyezmények értelmében már igen.

„Nem a gyermek kezelésre szállítása minősül bűncselekménynek” – mondta Nuzov a Szabad Európának –, hanem az, ha a gyermek nem kerül vissza, amikor a kezelés befejeződött. Az is bűncselekménynek minősül, ha a gyermekeket „a biztonságukat fenyegető veszély” miatt viszik el.

A nemzetközi jog néhány korlátozott kivételt biztosít – mondta –, de meghatározott eljárásokat ír elő, amelyeket be kell tartani, beleértve a Nemzetközi Vöröskereszt értesítését, amelyet a genfi egyezmények felügyelőjének tekintenek.

„Az Orosz Föderáció nem csupán e gyermekek érdekeit sértette meg nyilvánvalóan többször, hanem megtagadta az identitáshoz, a családhoz, a családdal való egyesüléshez való jogukat, valamint megsértette az oktatáshoz, az információhoz való hozzáféréshez, a pihenéshez, a szabadidőhöz, a játékhoz, a kikapcsolódáshoz, a kulturális életben és a művészetekben való részvételhez való jogukat, továbbá a gondolkodáshoz, lelkiismerethez és valláshoz való jogukat az egészséghez, valamint a szabadsághoz és biztonsághoz való joguk mellett” – áll az EBESZ-misszió jelentésében.

Annak kiderítése, hogy pontosan hová vittek el egy gyereket, csak egyetlen lépés a hazahozatal felé. Az erőfeszítés komoly akadályok leküzdését igényli a szülőktől vagy gyámoktól – mondta Adriana Lito, az Adriatika, egy izraeli székhelyű nemzetközi szervezet pszichológusa, aki pszichológiai támogatást segít találni az embereknek.

„A háború teljesen őrült feladatok egész sora elé állította az embereket, sokan közülük felkészületlenek voltak erre” – mondta Lito a Szisztémának. A háborús félelmek és szorongások még nehezebbé teszik ezt.

Ráadásul a szabályok változnak vagy ad hoc alkalmazzák őket – mondta. Az orosz hatóságok „tanulnak a »hibáikból« – ha nyilvánosságra kerül egy információ arról, hogy szerezték vissza a gyerekeiket ukrán szülők, azt a csatornát lezárják, és a többieknek nehezebb lesz”.

A pénz – vagy hiánya – szintén tényező.

„A szülők közül sokan (…) egyáltalán nem tehetősek, ráadásul sokkos állapotban vannak és traumatizáltak, nagyon sok akadályt kell leküzdeniük” – mondta Lito.

Szöveg: Mike Eckel Szvetlana Oszipova tudósítása alapján, Polina Jefimova közreműködésével.