Oroszország 2022. februári invázióját megelőzően sokan kételkedtek abban, hogy megtörténik. Amikor megtörtént, a széles körű konszenzus az volt, hogy Ukrajna hadseregét szétverik, Kijevet napok alatt elfoglalják, a kormány megbukik. Ebből semmi sem következett be – még csak közel sem. Miért tévedtek ennyien?
2022. február 22-én Josep Borrell, az Európai Unió külpolitikai főfelelőse telefonhívást kapott az Egyesült Államok vezető diplomatájától.
Borrell szerint az amerikai külügyminiszter, Antony Blinken közölte vele, hogy Oroszország, miután hónapok óta hatalmas katonai erőt vonultatott fel Ukrajna határán, valóban invázióra készül.
„Tony Blinken felhívott, és azt mondta: A hétvégén meg fog történni – emlékezett vissza Borrell egy hónapokkal későbbi beszédében. – Valóban, két nappal később hajnali öt órakor elkezdték bombázni Kijevet. Nem hittük el, hogy meg fog történni. Nem hittük el, hogy háború lesz” – mondta.
Ahogy a háború dobpergése egyre hangosabbá vált a 2022. február 24. előtti hónapokban, a nyugati hírszerzők, katonai elemzők és politológusok azon fáradoztak, hogy megjósolják Vlagyimir Putyin orosz elnök szándékait. Azt is alaposan megvizsgálták, hogy mit lehet tudni Oroszország modernizált, megreformált és jól finanszírozott fegyveres erőiről – miközben az ukrán hadsereget rongyosnak és alulfelszereltnek tartották.
Sokan úgy vélték, hogy Oroszország nem indít inváziót. Tévedtek.
Sokan azt hitték, hogy ha mégis megteszi, Ukrajna hadseregét szétverik, Kijevet napok alatt elfoglalják, és a kormány megbukik. Ebben is tévedtek.
Egy év elteltével, miközben tombol a háború, és még mindig nem látszik a vége, az elemzők még mindig próbálják összerakni, hogy a nyugati világ nagy része hogyan tévedhetett ekkorát.
„Nem tettem meg a nagy döntést, ami az lett volna, hogy csatlakozom azokhoz, akik már egy ideje meg voltak győződve arról, hogy nagy háború készülődik – mondta Lawrence Freedman, a londoni King’s College hadtudományi emeritus professzora egy december végi kommentárjában. – Egyre inkább kezdtem meggyőződni a lehetőségéről, de még mindig olyan magától értetődően ostoba lépésnek tűnt, hogy feltételeztem, Putyinnak jobb lehetőségei is vannak.”
Egy interjúban Freedman azt mondta, hogy utólag visszatekintve mind az amerikai tisztviselők, mind brit kollégáik telibe találtak abban a jóslatukban, hogy Putyin valóban elrendeli az inváziót.
„Az amerikaiak és a britek döntése helyesnek bizonyult” – mondta a Szabad Európának.
„Kétségtelenül nagy hírszerzési siker volt” – mondta Konrad Muzyka lengyel védelmi elemző.
„Szoktunk hírszerzési kudarcokról beszélni, amikor az USA-ról van szó: a georgiai invázió megjósolhatatlansága, Szíria, az összes dolog a hidegháború alatt, Magyarország, Csehszlovákia megszállása.”
„Amit az amerikai hírszerzés megjósolt, az telitalálat volt – mondta. – Mindenkinek nagyon sok figyelmeztetést küldtek, ami luxus volt, általában nem igazán kapunk ennyi figyelmeztetést.”
Az, hogy sok nyugati tisztviselő nem volt hajlandó hinni a figyelmeztetéseknek, Muzyka szerint pszichológiai okokból történt.
„Sokan azt gondolták, hogy itt a XXI. század, a konfliktus már kilenc éve, nyolc éve tart [a kelet-ukrajnai Donbászban] – mondta. – Mindenki azt hitte, hogy Oroszország nem fog megszállni egy szuverén országot (…) hogy a haderő felvonultatása blöff volt. Ez pszichológiai akadály volt.”
Minőség kontra mennyiség
Az invázió előtt kétféle hírszerzési információ érkezett – mondta Philip Davies, a londoni Brunel Centre for Intelligence and Security Studies hírszerzési tanulmányok professzora: a figyelmeztető hírszerzés és az erőviszonyok hírszerzése.
„Nem a gyűjtés minősége a kérdéses, hanem az elemzés minősége” – mondta Davies.
„A figyelmeztető hírszerzés elemzése rendkívül pontos volt – mondta. – Az amerikai figyelmeztetések, amelyek a leghangosabbak voltak (…) hét-tíz napon belüli pontosságúnak bizonyultak, ami elég pontosnak számít.”
„Ez a szándékokról szól – mondta Freedman. – Senki sem kérdőjelezte meg a hírszerzési információt az oroszoknak a határok körüli felvonulásáról. A kérdés az volt, hogy kezdenek-e majd valamit ezzel. A nehézség az, hogy megpróbálod felmérni valakinek a döntéseit, a döntéseket, amelyeket talán még nem hoztak meg.”
Új és továbbfejlesztett. Vagy nem
Oroszország 2008-as georgiai inváziója villámgyorsan lezajlott – öt nap alatt szinte minden harc véget ért –, de a konfliktus rávilágított a fegyveres erők égbekiáltó problémáira, és ösztönözte a modernizációt, valamint a szovjet időszakból származó felszerelésektől és gyakorlatoktól való eltávolodásra irányuló átfogó erőfeszítéseket.
A 2014-es ukrajnai, majd a későbbi szíriai kisebb sikerek után a nyugati megfigyelők arra a következtetésre jutottak, hogy a reformok javították Oroszország képességét a gyors manőverekre, a szétszórt egységek mozgásának összehangolására, a jobb kommunikációra és a jobb, okostechnológia használatára.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter 2020-ban kijelentette, hogy a fegyveres erők járműveinek, fegyverzetének és felszerelésének akár hetven százalékát is modernizálták. És akkor jött a 2022-es ukrajnai invázió.
2022. február 24. előtt hónapokkal az amerikai és brit hírszerző ügynökségek és diplomaták nyilvánosan részletezték, hogy szerintük mi volt a Kreml terve az invázióra. 2021 novemberében William Burns, a CIA igazgatója Moszkvába utazott, hogy közvetlenül figyelmeztesse az orosz tisztviselőket a megszállás veszélyeire. De ahogy Burns később mondta, „nyugtalanabbul távoztam, mint ahogy megérkeztem”.
Az ukrán határ menti régiókban állomásozó, több mint 175.000 katonával és a fekete-tengeri dominanciával kapcsolatban az volt a vélekedés, hogy az orosz erők várhatóan legázolják az ukránokat, néhány nap alatt elfoglalják Kijevet, és megdöntik Volodimir Zelenszkij elnök kormányát.
Ehelyett meghiúsították Oroszország a Kijev északról történő gyors elfoglalására irányuló erőfeszítéseit – nagyrészt a fővárostól északra fekvő repülőtér sikeres védelme miatt, megakadályozva az ejtőernyősök leszállását. Délen Oroszország több sikert ért el, elfoglalta a Herszoni terület fővárosát, majd többhetes ostrom után elfoglalta Mariupolt, az Azovi-tengeri kikötővárost.
Tavaszra az orosz egységek kivonultak az északi körzetekből, visszavonultak a határon túlra, és átcsoportosították őket egy új kelet-ukrajnai erőfeszítéshez.
„Hogy Oroszország miért nem győzedelmeskedett, miért állították meg, miért szorították ki a nagyvárosokon kívülre, és miért kényszerült védekezésbe: ez az egyik legfontosabb kérdés mind az amerikai külpolitikában, mind tágabb értelemben a nemzetközi biztonsági kérdésekben” – írta Dara Massicot, a Rand Corporation, egy amerikai agytröszt orosz katonai szakértője a Foreign Affairs című folyóiratban ebben a hónapban megjelent cikkében.
„Az emberek az orosz hadsereg értékelésében tévedtek – mondta Freedman. – Nem volt eleve elrendelt, hogy az oroszok ilyen csúnyán elszúrják.”
Potemkin-falu
„Meglepett, hogy az ukránok milyen jól teljesítettek, az oroszok pedig milyen rosszul – mondta Clint Reach, a Rand Corporation védelmi kutatója, aki korábban orosz nyelvészként dolgozott az amerikai haditengerészetnél és a védelmi minisztériumban. – A rossz orosz terv dacára Oroszország megmutatta, hogy nem az a hadsereg, aminek gondoltuk, amikor belevágott a háborúba. Ez az Oroszországgal szembeni elvárás azon a feltételezésen alapult, hogy az egy évtizeden át tartó modernizációs és kiképzési erőfeszítések eredményeket fognak felmutatni a harctéren. Ezt nem láttuk.”
„Az oroszok nagyon keményen dolgoztak azon, hogy felépítsék azt, amit a katonai képességek Potemkin-falujának nevezhetünk” – mondta Davies. Említette Oroszország legújabb tankja – a T–14 Armata – példáját, amelyet annak ellenére nem vetettek be még Ukrajnában, hogy technológáit az egekbe magasztalták, és katonai tisztviselők hencegtek képességeivel.
„Könnyű papíron megnézni az ellenfelet, megnézni és megszámolni a felszerelést (…) Foghatsz annyi műholdfelvételt, amennyit csak akarsz, megszámolhatod az összes tankot és páncélozott harcjárművet, repülőgépet és miegymást, és összeadhatod a mérleget, kinek van több az egyik vagy a másik oldalon – mondta. – De a használatára való hajlandóság, képesség és a használatához szükséges tudás (…) ezeket nem lehet látni egy műholdfelvételen.”
„Sajnos én is a rossz oldalon álltam, rosszul ítéltem meg az orosz fegyveres erők képességét, az Ukrajnával szembeni támadóképességet” – mondta Muzyka.
„A gyakorlatok alapján, a befektetések alapján, amelyeket az oroszok 2012 óta eszközöltek, úgy tűnt, hogy sokkal jobban kellene teljesíteniük – mondta. – Azt gondoltuk, hogy a haderő minden ága sokkal jobban fog teljesíteni, különösen az ország északi részein.”
Ugyanez az elhibázott előrejelzés igaz Ukrajnára is, amelynek erői sok szakértő előrejelzése szerint nem sokáig tudtak volna ellenállni a nagyobb és jobban felszerelt orosz hadsereggel szemben. Ehelyett – némi nyugati fegyverzettel és hírszerzéssel ellátva – az ukrán erők meghiúsították a Kijev elfoglalására tett korai orosz kísérletet.
„Nem láttuk előre, hogy Ukrajna milyen hatékonyan fog ellenállni” – mondta Borrell októberi beszédében.
„Túlbecsültem az orosz képességeket – mondta Muzyka. – De nem szabad elfelejteni a kezdeti zűrzavart és káoszt az ukrán oldalon a háború első napjaiban.”
„Az egyetlen, ami megakadályozta, hogy az oroszok bevonuljanak Kijevbe, az a néhány száz önkéntesből álló csoport volt, amely már hónapok óta készült erre az invázióra. Az ő ellenállásuk volt az, ami megakasztotta az orosz előrenyomulást Bucsában és Irpinyben.”
Később Ukrajna meglepte Oroszországot – és a külső megfigyelőket –, amikor villámgyors ellentámadást indított az északkeleti Harkivi területen, és addig gyakorolt nyomást az orosz erőkre a déli Herszoni területen, amíg a Dnyeper védelmi gátján át visszavonultak – feladva az egyetlen regionális fővárost, amelyet a februári invázió óta elfoglaltak.
„Nem gondoltam volna, hogy az ukránok ilyen jól teljesítenek – mondta Davies. – Tényleg azzal a fajta nagyon pesszimista hozzáállással vágtam neki, hogy a világ legjobb játékszerinek birtokában is legfeljebb orrba lehet vágni az oroszokat, nagyon drágává lehet tenni nekik a háborút és szankcióktól kell szenvedniük a következő 20 évben.”
A szakértők az orosz invázió egy másik zavarba ejtő aspektusára is rávilágítottak: Oroszország képtelenségére vagy nem akarására, hogy agresszívebben használja a légierejét. Nyugati légvédelmi fegyverekkel felfegyverkezve Ukrajna továbbra is üzemeltette kisebb, szovjet gyártmányú repülőgép- és egyéb légieszköz-flottáját, és elkerülte, hogy szárazföldi erőit orosz repülőgépek verjék szét.
„Feltételeztük, hogy az oroszok nemcsak légi fölényben vannak, hanem azt is tudják, hogyan kell hatékonyan használni – mondta Freedman. – De nem így történt.”
Kém kontra kém
A nyugati kormányok és elemzők nem voltak egyedül azzal a jóslattal, hogyan fog alakulni az ukrajnai invázió. Az orosz hírszerzés is hibás volt több orosz sajtóértesülés és nyugati tisztviselők nyilvános nyilatkozatai szerint.
Az egyik széles körben idézett példa Oroszország fő belbiztonsági ügynökségének – a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) – egy olyan osztályát érintette, amely Ukrajna belpolitikájának elemzéséért volt felelős. Az inváziót követő hónapokban meg nem erősített jelentések szerint az osztály igazgatója és helyettese ellen vizsgálatot folytattak, és házi őrizetbe helyezték őket, állítólag azért, mert a Kremlnek vadul optimista becsléseket adtak arról, hogy a Zelenszkij-kormány gyorsan összeomlik.
Ott van még az a kérdés, hogy maga Ukrajna mennyit tudott Oroszország szándékairól – mondta Davies.
„Van egy kutya, amelyik nem ugat ezekben a diskurzusokban” – mondta.
„Van egy sanda gyanúm (…) hogy az ukránoknak valószínűleg elég jó hírszerzési információik voltak az oroszokról – tette hozzá –. Elég sok időt kellett befektetniük abba, hogy jó hírszerzési információik legyenek. Úgy tűnik, jobban fel voltak készülve arra, hogy az oroszok nem lesznek jól felkészülve, mint bárki más.”
„Mennyire voltak megbízhatóak és részletesek az ukránok hírszerzési információi az oroszokról, illetve milyen típusú információik voltak az oroszokról, különös tekintettel az emberi források által gyűjtött információikra ? – tette fel a kérdést. – Szerintem ez – amikor évek múlva az összes dokumentum előkerül – sokkal jelentősebbnek fog bizonyulni abban, hogyan alakultak a dolgok, mint ahogy most elismerjük.”
