Április 29-én reggel, nem sokkal az első óra után, a szünetben szúrta hátba egyik osztálytársát egy tizenkét éves lány a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában. Az áldozat életveszélyesen megsérült, mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani. Már másnap kiderült, hogy a támadónak a fővárosban, egy javítóintézetben kell eltöltenie a harmincnapos előzetes letartóztatást. Mivel az országban egyetlen ilyen intézmény létezik csak lányok számára, ezért a Rákospalotai Javítóintézetbe vitték. De mi történik egy ilyen javítóintézetben? Mit javít a javító, és hogyan élnek benne a gyerekek?
„Mondtam, hogy én ezt nem bírom ki. Számoltuk a többiekkel a napokat, úgy voltunk, hogy valamit kell csinálni, ez így nem mehet, hogy bezártak minket.”
„Volt már olyan, hogy megjelent az anyuka, hogy édes lányom, itt neked van mindened, ennivalód, szép nagy park. Akkor én inkább megyek a bátyádat látogatni a börtönbe.”
„Nem, én sem szeretném, ha az a kislány, aki az osztálytársát megkéselte, másnaptól a gyerekemmel egy osztályba járna. A kérdés az, hogy akkor hová.”
Cikkünkben egykori bentlakók és a napi munkára rálátó szakemberek segítségével mutatjuk be, mi várhat azokra a lányokra, akik idekerülnek, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságnak (SZGYF) küldött megkeresésünkre adott válaszokból pedig kirajzolódik az is, milyen arányban vannak fiúk-lányok a javítókban, és mennyi időt töltenek bent átlagosan.
Szökésből a 6.20-as ébresztőbe
„Tizenöt voltam, amikor bekerültem előzetbe, ott két évig voltam, aztán átkerültem a javítóba még egy évre. Onnan egy pár hónapja jöttem ki” – meséli Edina, akinek a nevét kérésére megváltoztattuk. Még épphogy csak nagykorú, de már három évet töltött a Rákospalotai Javítóintézetben. Történetéből látszik, hogy a kívülállók számára legfeljebb az irodalomból és a filmekből ismert toposzok egyáltalán nem írják le a valós helyzetet, legalábbis Rákospalotán.
Edina csak tizenhárom éves korában került a gyermekvédelmi rendszer látóterébe, addig a családja körében élt. „Minden rendben volt, jártam suliba rendesen, meg minden – meséli. Aztán egy családi tragédia nyomán, egy számára nagyon közeli rokona halála miatt teljesen más irányt vett az élete. – A papámat nagyon szerettem, ragaszkodtam hozzá, és a szemem láttára halt meg” – idézi fel. A következő időszakban sokszor elszökött otthonról, ahogy ő mondja, rossz társaságba keveredett.
Egy idő után gyermekotthonba került, de valójában csak technikailag. „Valami gyermekotthon volt, de én sose tudtam, mi az, nem is voltam ott, csak mondták nekem. Ha jöttek a rendőrök, bevittek oda. Aztán amikor jöttek értem, akkor én már nem voltam ott” – meséli. A folyamatos balhék sorában jött egy nagyobb ügy, amiért több társával együtt már a bíróságon találták magukat. Edina a konkrét ügyről még név nélkül sem akar beszélni, hiszen most is ideiglenes elbocsátással lehet kint.
A javítóintézetekben 12–21 éves korig helyeznek el gyerekeket és fiatalokat. Az SZGYF március 31-i adatai szerint 314 ellátott volt a javítóintézetekben, jelenleg tizenkét százalékuk lány. Magyarországon öt javítóintézet működik, Aszódon, Budapesten a III. kerületben és Rákospalotán, Debrecenben, valamint Nagykanizsán. Ezek a gyermekvédelemhez tartoznak, míg a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete a bv. hatásköre.
A javítóintézetekben a legszigorúbb rezsim az előzetes letartóztatásban lévők körlete. Ide került először Edina is. „Mondtam, hogy én ezt nem bírom ki. Számoltuk a többiekkel a napokat, úgy voltunk, hogy valamit kell csinálni, ez így nem mehet, hogy bezártak minket. A legrosszabb az volt, hogy nem láthattuk a családunkat. Irigyeltük a nevelőket, akik mindennap hazamentek a sajátjukhoz.”
Az intézeten belül a napirend katonás, a szabadidő kevés. Legalábbis amíg valaki nem bizonyít. „Ketten, néha hárman voltunk egy szobában. 6.20-kor ébresztő, megcsináltuk a szobánkat. Jött az őr, elkísért minket, reggeliztünk, aztán visszamentünk, befejeztük még a körletünk rendbetételét. Hét órakor sorakozó a pályán, ott volt az eligazítás, hogy ki melyik osztályba megy. Mi voltunk az utolsók, mert mi csak a rendészek kíséretében mozoghattunk. A sulinak 12.30-kor vége volt, újra sorakozó. A tanárok elmondták, ki milyen jegyet kapott. Aztán ebéd, ami után szombatot leszámítva mi mosogattunk. Ezután asztalnál tanulás, meg kellett csinálnunk a leckét. Délután 4-kor uzsonna, fél 6-kor vacsora, aztán levegőztünk, fociztunk, játszottunk, majd vissza a szobába, ahonnan este fél 8-kor jöhettünk csak ki egy órára. Az éjszakás nevelő felváltotta a délutánost, és még ő is beszélt velünk az aznap történtekről. Este 10-ig lehettünk fenn” – vázolja egy átlagos napját az előzetesben Edina.
A kezdeti nehézségek ellenére jól viselte magát, és egy idő után előrelépett. „A két év előzet után volt egy tárgyalásom, ahol áthelyeztek a javítóba, mert két évnél tovább nem lehet előzetesben tartani. Alig egy hónap után elértem a kettes fokozatot jó magaviselet miatt. Így már kimehettünk kísérettel a városba, fagyizni meg ilyenek. Aztán nem sokkal később elértem a hármast, ami a legmagasabb fokozat. Ezzel már járhattam ki programokra, sőt egyedül is kimehettem, egy idő után eltávot is kaptam” – meséli.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy az intézeten belül nincsenek balhék. „Voltak verekedések, de ezeket soha nem hagyták elfajulni, nagyon gyorsan közbeléptek, úgyhogy megmaradt az egész a cicaharc, hajtépkedés szintjén. Ilyenkor meg kellett nyomni egy gombot, és azonnal jött az őr – folytatja Edina, aki jó magaviselete ellenére nem mindig maradt ki ezekből. – Volt, amelyikben én is benne voltam, ami után fegyelmit kaptam. Voltak problémák, amiket máshogy kellett volna nekem is megoldanom, de sajnos rosszul sült el” – teszi hozzá.
A többi gyermekvédelmi intézményhez képest itt viszont sokkal kevesebb esélyük van a hangadóknak átvenni az irányítást egy csoport felett – legalábbis Rákospalotán. „Voltak, akik próbáltak vezértípusúak lenni, de a nevelők nem engedték. Azt mondták, itt mindenki egyenlő.”
Edina az egyik legmegterhelőbb emlékként éppen arra az időszakra emlékszik vissza, amikor már szabadabban járhatott-kelhetett az intézeten kívül is. „Nagyon rossz volt visszamenni kintről, tudni, hogy én nem maradhatok kint, négyig vissza kell érnem. Aztán miután tényleg kiengedtek, az első nap azon kaptam magam, hogy állok a buszmegállóban, mert nekem vissza kell érnem időre. Egy barátom szólt rám, hogy már nem kell, nyugi” – meséli.
A most 18 éves lány úgy érzi, a javító élete egyik legnehezebb időszaka volt, de kapott is bent. „Meghozta az ember eszét, volt, akinek a családjával is helyrejött a kapcsolata. Megkaptam a bizonyítványomat is, van barátom, dolgozom, a családommal élek.”
Javítóintézetben végrehajtott letartóztatás legfeljebb két év lehet (14 év alatti elkövető gyermek esetén legfeljebb egy). Az SZGYF válasza szerint a jogerős javítóintézeti nevelés egy évtől négy évig terjedhet, amibe beleszámít a letartóztatásban töltött idő is. A jogerős javítóintézeti nevelésre kiszabott időtartam a fiatalok 75 százaléka esetében kettő és négy év közé esik. A javítóintézetben átlagosan eltöltött idő két és fél év körül van.
Esély vagy büntetés?
„Nem is nagyon emlékszem, hogy lett volna ilyen fiatal bentlakónk, talán egy-két esetben”, bár a büntethetőség alsó korhatára bizonyos szándékos, személy elleni erőszakos bűncselekményeknél tizennégyről tizenkét évre csökkent 2013-ban. A javítóintézetekben ritka, hogy annyira fiatal gyerekek kerülnek be, mint a bőnyi kislány – mondja Aczél Anna pszichológus, kutató, főiskolai tanár, aki 1995-től 2011-ig vezette az intézményt, azóta pedig pszichológusként dolgozik a javítóban.
Bár a szakember szerint kintről fenyegető, szigorú, börtönszerű entitásként, sokszor fenyegetésként emlegetik a javítót, azoknak, akik bekerülnek, sokszor esélyt jelent az intézményi élet. „Ezeket a gyerekeket a korábbi életükben szinte kivétel nélkül elkönyvelték az iskolában gyenge vagy problémás tanulónak. Sosem indították őket szavalóversenyen, sportversenyeken, vagy életükben nem jutottak el még színházba. Nálunk például ezt is megélik, és akkor rájönnek, hogy nem csak a Blahán lehet drogot venni, léteznek ilyen dolgok. Ez valószínűleg nem kárpótolja őket azért, hogy nem lehetnek kint, nem találkozhatnak a barátjukkal és nincsenek a családjukkal, viszont több évvel később sokuknál látom, hogy mindez segített nekik eljutni a munkavállalásig, családalapításig” – mondja Aczél Anna. Néha azonban olyanok is bekerülnek, akik idáig már eljutottak, már gyerekük született. Ők kerülnek az anyarészlegre. Gyerekek gyerekekkel.
Az intézet korábbi vezetője szerint a bekerülő gyerekek turbulens, kaotikus életéhez képest óriási váltás a rend, a fegyelem és a szigorú előírások, mégis sok esetben legalább kapaszkodót adnak a mindennapi életben. „Mindenképpen cikinek tűnik ott lenni, eszem ágában sincs földicsérni a javítót, hogy milyen jó, ha valaki bekerül, de tény, hogy a gyerekek egy része egy kicsit megpihen itt. Ad nekik egy pihenőt a kinti zaklatott élet után. Meg tudnak állni, körül tudnak nézni, megismerkednek új dolgokkal, amikre kint nem lett volna esélyük” – teszi hozzá.
Ez sokszor visszaüthet. „Volt már olyan, hogy megjelent az anyuka, hogy édes lányom, itt neked van mindened, ennivalód, szép nagy park. Akkor én inkább megyek a bátyádat látogatni a börtönbe. Aztán vannak olyanok is, akik elárulják a gyereknek, hogy ők is itt voltak korábban, de ez ritka, ezzel azért nem szoktak büszkélkedni.”
Mivel sokan érkeznek halmozottan hátrányos hátterű családból, sokszor az alapszintű szocializáció is itt zajlik. „Volt egy kislány, aki üzletember urakat kísért mindenféle elegáns helyekre – hogy aztán mi történt a vacsora után, az mindig ott dőlt el –, viszont amikor a szociális munkásunk családlátogatáson volt náluk, kiderült, hogy a lány otthon ugyanabból a közös fazékból kanalazza a gulyást, mint a család többi tagja. Ez a szegénység, ezt nem lenézni kell, hanem együttműködni a családdal. Ezért kötelező elfogadni például minden ilyen esetben legalább egy kávét, hogy ne érezzék úgy, hogy lekezelik őket” – magyarázza Aczél Anna.
A bekerülő lányok priusza változó, az egyszerű bolti lopástól egészen az anyagyilkosságig terjed. „Két gyilkos kislányunk volt, mindkettő az édesanyját ölte meg. Az egyikük később arra hivatkozott, hogy már egészen pici korától kölcsönadta meztelenül a kocsmában a bácsiknak őt az anyukája akár egy fröccsért. Mindketten mentek tovább a javítóból egyenesen a női börtönbe. Az egyikük sorsát követem, külföldön él. Ahogy látom, egész jól boldogul azóta, hogy szabadult. Aztán emlékszem egy csecsemőgyilkosra, de belőlük azért nagyon kevés volt. Ő úgy töltötte le a büntetését, hogy soha nem árulta el, ki a gyerek apja, mert az nagy szégyenbe hozta volna. A többség azonban nem életellenes bűncselekmény miatt van bent. Régebben sokkal többen voltak bent lopás miatt, ma már jóval több a rablás. Összeállnak, és beindul a falkaszellem. Aztán a foglalkozásokon kiderült egy ilyen triónál, hárman külön-külön is azt mondták: megfordult a fejükben, hogy ezt abba kéne hagyni, de rögtön arra gondoltak, mit szól majd a másik” – vázolja az elkövetés csoportdinamikáját.
Bár automatikusan senki nem kerül át bv.-intézménybe, előfordul, hogy a javítóintézeti nevelés végével, egyéb elkövetett súlyos bűncselekmények miatt a fiatal büntetés-végrehajtási intézménybe megy. „A javítóintézetből kikerülők körülbelül húsz százaléka érintett” – áll az SZGYF válaszában.
A bűntudat kérdése esetenként eltérő, de többnyire inkább a következményeket élik meg a bent lévők. „Az egyik kislány, akit nagyon szerettem, fölháborodva mondta nekem, hogy képzeljem el, a bíró vagy a sértettje azt mondta, hogy ő nyolcszor rúgott bele, pedig csak hatszor. Ennyi ment át neki” – teszi hozzá a szakember.
Aczél Anna szerint már a kis sikereknek is örülni kell, és néha az ígéretes jövő előtt állók kudarcát is el kell fogadni. „Tőlünk nem igazán szoktak továbbtanulni még gimnáziumban sem a lányok, de ez a kislány nagyon okos volt. Egész nyáron segítették, tanultak vele a kollégák, hogy gimnáziumba kerülhessen, és megállja a helyét. Aztán hazament, és anyuka azt mondta, hogy de lányom, mikor itt van a rengeteg munka a földön, te meg elmennél tanulni? A kislány elment a földekre dolgozni. Ezt nehezen élték meg a kollégáim.”
A munkaerőhiány viszont már egyre inkább érezhető a javítóintézetekben is, még ha nem is annyira, mint a gyermekotthonokban. „Most már kezd érződni, hogy hiányoznak munkatársak. Amikor kezdő voltam, még erősebb pótlékot kaptak a kollégák, mint másutt. Nem tett jót, hogy összemosták az iskolai pedagógusokéval a béreket, mert az a munka, ahol ő bent van ünnepeken, szombaton, vasárnap, éjszakába nyúlóan, az nem ugyanaz, mint délután hazamenni, és készülni a következő napra. Itt is külön van a tanári kar, de a tanárok is magától értetődően ott vannak a délutáni különleges programokon. Szóval ez egy olyan munka, ahova nem törekszenek az emberek” – véli Aczél Anna.
A valódi drámák és a színház
„Az a kérdés, hogy a tanár, aki egy ilyen helyre elmegy tanítani, vajon mennyi pénzt kap azért, hogy ilyen iszonyú zűrös gyerekekkel tanuljon. Kevesebbet, mint egy budapesti elit gimnázium tanára? Meg van-e becsülve emberileg és anyagilag úgy, hogy abból ő is megkapaszkodhasson, és végezhesse ezt az abszolút embert próbáló, irgalmatlanul nehéz munkát?” – ezt már Schermann Márta színész, rendező, a Faktor Terminál Egyesület ügyvezetője jegyzi meg, akivel korábban már beszélgettünk a gyermekvédelem súlyos problémáiról az általa vezetett programok kapcsán.
„Nekem is vannak gyerekeim. Nem, én sem szeretném, ha az a kislány, aki az osztálytársát megkéselte, másnaptól a gyerekemmel egy osztályba járna. Szerintem ön sem szeretné, szerintem egyetlen szülő sem szeretné ezt. A kérdés az, hogy akkor hová. Hol kaphatja meg a számára szükséges támogatást? Ott a javító, aminek már a neve is furcsa, mert azt várjuk, hogy berakjuk a gyereket, és majd kijön megjavulva. De közben meg alig van szakember. Mégis sokszor esély, mert sok idekerülő gyereknek eddig teljesen hiányzott a rendszer az életéből” – mondja a civil szakember.
Schermann Márta szerint viszont néha egészen elképesztő úton kerülnek be a lányok az intézetbe. „Az egyik lány, amikor összeszedték, pucéran rohangáltak a testvéreivel a VIII. kerületben, mert még ennyire sem figyeltek rájuk. Kiskoruktól kezdve küldték őket lopni a szüleik, mindig a legkisebb ment előre, mert ő fért be az ablakon. Amikor elkapták őket, akkor, gondolom, anyu, apu ment a börtönbe, a gyerek meg a javítóba. Ő bűnöző? Aztán ott van az a kislány, akivel korábban dolgoztunk. Tizenévesen elszökött otthonról, egy nő magához vette, addig tukmálta neki a drogot, amíg rászoktatta a kristályra, aztán odaajándékozta őt a kiskorú fiának születésnapjára. Felvette videóra és feltette a netre. Utána elkapták a lányt körülbelül 14-15 évesen, és bírósági tárgyalás volt kiskorú megrontása ügyében ellene. Két és fél évet töltött a javítóban, ha jól emlékszem. Most már van munkája, rendezett élete. Az intézettel közösen dolgoztunk a sorsa egyengetésén. Rákospalota keretrendszere és követelményrendszere nélkül ez a kislány sehol nem lenne most. Szóval legalább jobban jött ki belőle, mintha amellett a nő mellett prostituálttá vált volna. Ezt a munkát viszont meg kell becsülni” – meséli egyik növendékükről.
„Ezek a helyek tele vannak óriási fájdalmakkal, óriási hiányokkal, olyan életutakkal, amik megtöltik a falakat, párolognak az utolsó székből is az emberi sorsok, amiknek egy ilyen hely a gyűjtőtégelye. Százszorosan kéne őket támogatni, ehelyett századannyi segítséget sem kapnak. Akkor hogy várjuk el, hogy amikor majd felnő vagy kamasz lesz, egészséges ember legyen?” – teszi fel a kérdést a színházi szakember.
Ehhez kapcsolódóan: Schermann Márta: Azt ígéri a társadalom az állami gondozottaknak, hogy majd gondoskodik róluk
Mit jelent megjavulni?
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szerint „az intézetben olyan kompenzáló és korrigáló nevelést kell biztosítani, amely egyidejűleg törekszik a fiatalkorú megelőző életútja hiányainak pótlására és a bűnelkövetése hátterében rejlő hibás viszonyulási rendszer kijavítására. A javítóintézetekben a nyugodt, fizikai és érzelmi biztonságot nyújtó környezetben, maximum tizenkét fős csoportokban zajlik a személyre szabott nevelés. Az intézményekben pedagógus szakemberekkel biztosítják az általános iskolai ismeretek átadását, az egyes szakmai, pályaorientációs képzéseket. Valamennyi, javítóintézetben ellátott gyermek oktatásban való részvétele kötelező a 8. osztályfok megszerzéséig.”
Arra a kérdésre, hogy mit jelent a sikeres reintegráció, és mennyire jellemző, azt válaszolták: „A javítóintézetből kikerült fiatalok utánkövetéses vizsgálatai során kedvező kép rajzolódott ki a javítóintézetekről. A bekerülő fiatalok többsége nem büntetésként, hanem segítségként élte meg az ott töltött időt, amely lehetőséget adott nekik, hogy szakítsanak korábbi magatartásukkal, és ehhez a folyamathoz megfelelő segítséget is kaptak.”
