Időnként kiderül, hogy vidáman visz a miniszter karácsonyfát a gyermekotthonba akkor is, ha már hetek óta akadozik a fűtés, és alig van meleg víz. Felszínre kerülnek bántalmazások vagy titokban készített fotók a vállalhatatlan állapotban lévő intézményekből, de a gyermekotthonok zárt világa többnyire a közfigyelem perifériájára szorult. Ez változott meg az elmúlt hetekben gyökeresen. Egyelőre csak ez.
A magyar állami struktúra legmagasabb szintjéig elért a botrány. Lemondott az állam feje és egy fontos kormányzati szereplő. Szinte mindenki megnyilvánult a témában a pártfunkcionáriusoktól az influenszerekig, a legjobban érintettek hangját viszont most is alig hallani. Szakembereket, dolgozókat és volt bentlakókat kérdeztünk, bentről hol látszanak a legnagyobb repedések a gyermekvédelmi rendszer falán.
- „A legsz*rabb érzés, hogy ha gyerekként odaállsz, hogy ez meg ez történt, és senki nem vesz komolyan” – Kinga, 19 éves, egykori bentlakó
- „14 évesen már rettegnek, hogy mi lesz velük, amikor 18 évesen kirakják őket” – egy névtelenül nyilatkozó gyerekfelügyelő
- „Odamentem dolgozni, és az egyik kollégám mondta, hogy amióta ott van, én vagyok a harmincadik ember ebben a státuszban” – egy névtelenséget kérő nevelő
- „Ha szülőként úgy viselkednék a gyerekemmel, ahogyan az állam viselkedik ezekkel a gyerekekkel, holnapután csöngetne a rendőrség, és azonnal elvennék őket tőlem” – Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő
- „Most van rajtunk egy őrületes fókusz, ha ezt nem használjuk ki, hamarosan összedőlhet az egész” – Bozsoki Róbert volt gyermekotthon-igazgató
Azoknak lett a legnehezebb, akik jól végzik a munkájukat
A köztársasági elnök és az igazságügyi miniszter lemondott, de ettől még továbbra is a társadalom perifériáján, túlterhelve, alulfinanszírozottan, jelentős munkaerőhiánnyal küzdve, a külvilágtól javarészt elzárva működnek a gyermekotthonok Magyarországon.
Az akár csecsemőként bekerülő gyerekek életében a külső szemlélők számára szélsőségesen korán megjelenik a kiszolgáltatottság, a dominanciaharc és a szex. Egyes otthonokban a bent dolgozó személyzet egy része képzetlen, sokan kiégnek, a civilek segítsége nélkül pedig a maradék elhivatott szakemberek küzdelme is csak szélmalomharc lenne. Hétezer gyerek él ma ezekben az intézményekben, akiknek az ott dolgozók szerint évről évre egyre kisebb része képes talpra állni, amikor kilépnek a rendszerből. Sokan az ellátórendszerben tűnnek fel újra, akár az utcán, akár a büntetés-végrehajtásban. A mostani botrány mégsem rajtuk csattan leginkább, hanem a jól működő otthonokon, az áldozatkész szakembereken és intézményvezetőkön, akik évek, évtizedek erőfeszítése után érezhetik azt: a társadalom felettük is ítélkezik, ahelyett hogy végre felelősséget vállalna legkiszolgáltatottabb tagjaiért.
Két egykori bentlakóval, egy igazgatóval, egy gyerekfelügyelővel és egy nevelővel beszélgettünk.
Szexualitás a gyermekotthonokban
„Több helyen is dolgoztam, ahol szexuálisan kihasználták a bentlakó gyerekeket. Volt, ahol a nevelők, volt, ahol pedig kívülről közvetítették ki a gyereket. Volt egy 14 éves srác, de már 12 éves kora körül prostituálták. Onnan láttuk, hogy elkezdett jó drága cuccokban járni. Aztán persze kiderült több minden, megtaláltuk a pedofilt, feljelentés is történt. Mivel vagy rajta kell kapni őket, vagy a gyereknek kell vallania, ezért nem történt semmi. Nála ez fel sem merült, mert egyrészről félt a következményektől, másrészt megkapott mindent, amit kért” – meséli egy gyermekotthon volt nevelője, Csaba, aki azt kérte, hogy ne a saját nevén szerepeljen a cikkben. Számos másik esetről is közölt részleteket, amelyeknél a szóban forgó otthonokban dolgozott, de úgy véli, hogy ha ezeket nyilvánosságra hoznánk, könnyen beazonosíthatóvá válna.
„Tegyük hozzá, 2004 óta kb. semmit nem emelkedett a gyerekek ellátmánya. 72 ezer forint ruhapénzt kapnak egy évre. Az egyik legerősebb jel tehát tényleg az, hogy elkezdenek jó ruhákban járni, fodrászhoz mennek, igényesek lesznek a külsejükre. Sokszor pedig olyan emberek veszik körül őket a munkaerőhiány miatt, akiknek nincs szakképesítésük. Odamennek pihenni, kirúgni nem fogják őket, mert kell az ember. Én még két évet jártam külön gyermekfelügyeleti képzésre, ők már letudják ezt négy hónap alatt” – meséli.
Amikor rákérdezünk, hogy ha ennyire hangsúlyosan jelen van a szexualitás az otthonokban élők életében már egész kicsi kortól, van-e esetleg bármilyen felvilágosító program számukra, keserűen felnevet. „Nincs itt semmiféle prevenciós tevékenység, miközben 12 évesen kamaszodó gyerekekkel van tele az otthon, fiúkkal, lányokkal vegyesen” – teszi hozzá.
A nevelő arról is beszélt, hogy szinte állandóan cserélődnek a bent dolgozók, mert ennyi pénzért kevesen hajlandók hosszabb ideig vállalni a magas stressz-szinttel járó munkát. „Amikor odamentem dolgozni, az egyik kollégám mondta, hogy amióta ott van, én vagyok a harmincadik ember ebben a státuszban. – Szerinte a nem megfelelő felügyelet és ellenőrzés miatt gyakori az otthonon belül a nagyobbak által elkövetett szexuális erőszak is. – Ráadásul ilyenkor a bántalmazottat kell a szabály szerint áthelyezni. Így szakítottak el a testvéreitől egy 15 éves lányt, akit megerőszakolt két nagyobb fiú. A lányt áthelyezték, az egyik erőszaktevő viszont később visszakerült az otthonba, és az áldozat kis testvérével került egy szobába. A poklok poklát élte át naponta a kisgyerek, és később belőle is bántalmazó lett, pedig lehet, hogy elég lett volna megkérdezni, hogy egyébként mi az, ami bánt, miért vagy erőszakos. Aztán később viszontlátunk közülük sokat az utcán. Vannak, akik nem is mennek messzire, az otthonhoz egész közel csöveznek később” – osztja meg Csaba, amit karrierje során látott.
Felvilágosítás nincs – aki tartana, azt nem engedi be a törvény
„Nincs elfogadott módszertana Magyarországon a szakellátásban lévő gyerekek szexuális edukációjának, ahogyan a nevelőszülőknek sem áll rendelkezésre módszertani útmutató, amikor hozzájuk kerül egy korábban bántalmazott gyerek, és nem értik, mit miért tesz. A gondozóknak és a gyámoknak sincs ilyen” – ecseteli Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő, a Hintalovon Alapítvány vezetője. Szerinte ez a felkészültség ráadásul úgy hiányzik, hogy közben ezek a gyerekek egy „kiemelten provokatív szakellátási környezetben élnek”. Vagyis sokan traumatizáltak, teljesen eltérő életkorban vannak, idősebb kortársaik mintáit látják, és közben sokukat kísérik a családban elszenvedett bántalmazások emlékei is.
„Ha szülőként úgy viselkednék a gyerekeimmel, ahogy az állam viselkedik ezekkel a gyerekekkel, holnapután csöngetne a rendőrség, és azonnal elvennék őket tőlem. Ez egy bántalmazó rendszer. Fokozottan sérülékeny gyerekeket hagy magára, és ebben szenvednek az ott dolgozó felelős felnőttek is. Hiszen ezek a botrányok a bántalmazásokon túl hatalmas másodlagos kárt is okoznak, amikor lerombolják a gyermekvédelem társadalmi megítélését, és miattuk sokan egy kalap alá veszik azokat a szent életű őrülteket, akik még mindig hajlandók az életüket feltenni a gyerekek védelmére, azzal a néhány emberrel, akik a saját szexuális igényeik kielégítésére használnak kis- és fiatalkorúakat. Ez a rendszer sok szempontból valójában már összeomlott, csak egy illúzió, hogy létezik. A civilek és azok a fanatikusok tartják össze, akik erre tették fel az életüket. Mégis hinnünk kell benne, hogy most változás történhet, hogy a kiemelt figyelem segíthet most, hogy öt percnél tovább tart” – teszi hozzá a szakember. A Hintalovon Alapítvány szervezésében augusztusban indul akkreditált szexuális edukációs képzés a szociális szakmában, a gyermekvédelmi szakellátásban dolgozók számára.
„Húszévesen ugyanaz a kislány lettem, akinek nem hittek el semmit”
„Nálunk is volt egy nevelő, aki rámozdult a lányokra. 15-16 évesek voltunk akkor. Ügyelt rá, hogy sose legyen tanú és ne kaphassák rajta. Fogdosott minket, meg folyamatosan beszólogatott. Többször jeleztük az igazgatónak, de csak akkor rúgták ki, amikor már több nevelő is bepanaszolta. A legsz*rabb érzés, hogy ha gyerekként odaállsz, hogy ez meg ez történt, és senki nem vesz komolyan. Akkor hogyan forduljon a felnőttekhez esetleg egy olyan kicsi, aki még azt sem tudja, mi történt vele valójában? Akkor hogy álljon ki saját magáért? Akárhányszor megpróbálja, falba ütközik. Pedig a hazugságnak ára van, és ezt a gyerek is tudja, hogy visszaszáll rá, ha kiderül, hogy kamu volt az egész” – mesél a tehetetlenségről és saját tapasztalatiról a húszéves Fiedler Kinga, aki három hónapos kora óta volt állami gondozott. Ennek felét otthonban, a másik felét nevelőszülőknél töltötte.
„Folyamatosan vertek, ordibáltak velem, még a cigicsikket is rajtam nyomták el. Amikor egy illetékeshez fordultam, az volt a reakció, hogy biztos megcsal az emlékezetem, és csak képzelem. Mindez már azután történt, hogy felnőttem, és kikerültem az állami gondozásból. Vagyis húszévesen ugyanaz a kislány lettem, akinek nem hittek el semmit” – teszi hozzá.
A felnőttek is küzdenek az otthonokban
„Nem a gyerekekkel van baj, hanem ahogy a felnőttek kezelik őket meg egymást. Sajnos nekik semmit nem ér a szavuk, előfordul, hogy a gyámok sem állnak ki mellettük. Egy jól működő gyermekjogi képviselői rendszerre lenne szükség, hogy legyen egy megbízható ember, akinek beszélhetnek arról, ha jogsértés éri őket” – meséli Anikó, akinek a nevét megváltoztattuk a kérésére, és aki nagyon fiatalon helyezkedett el felügyelőként egy gyermekotthonban.
„Sok volt a gyerek, kevés a nevelő, felügyelő, nagyon nehéz munka volt. Mondanám, hogy csináltam volna egy éves felmérést az ott dolgozók mentális állapotáról, de hát felesleges, mert alig volt, aki kihúzta egy éven át – utalt a munkatársak folyamatos lecserélődésére. Anikó szerint a munkaerőhiány miatt sokszor komoly feszültségek vannak az otthonban dolgozók között is, mivel nagyon sok gyerek jut a szükségesnél sokkal kevesebb felügyelőre, nevelőre. – Sajnos a kollegialitással is komoly bajok voltak, amikor az otthonban dolgoztam. Nem tudott egy csapatként működni az intézmény állománya. Az egyik nevelő próbálta rávenni a gyerekeket mindenféle ajándékkal, hogy fogadjanak szót neki, miközben a kollégáinak rendszeresen keresztbe tett, megalázta őket. Nem volt meg a harmónia, a gyerekek pedig ezt nagyon gyorsan megérzik, tükörképei lesznek a felnőtteknek, és jönnek a konfliktusok” – meséli Anikó, aki azóta maga is otthagyta a pályát.
Történelmi lehetőség a magyar gyermekvédelemben
„Ebben az egészben a gyerekekről esik a legkevesebb szó. Pedig ha valamikor, most vissza lehetne rántani a mélyből a gyermekvédelmet. Most van rajtunk egy őrületes fókusz, ha ezt nem használjuk ki, hamarosan összedőlhet az egész” – véli Bozsoki Róbert, aki harminc éve dolgozik gyermekotthonokban, több otthont vezetett, jelenleg pedig az újpesti Aranyhíd Gyermekek Átmeneti Otthonának igazgatója.
„Ez nemcsak pénzkérdés, de természetesen pénz is kell a rendszerbe. Volt olyan gyermekotthoni központ, ahonnan 96 státuszt vontak el nemrégen. A be nem töltött állásokra jutó hozzájárulást mindenhonnan elvették, pedig ebből lehetett volna minőségi bérpótlék azoknak, akik igazán odateszik magukat – számol be az ágazat alulfinanszírozottságáról. Vagyis ahol amúgy is emberhiány van, oda még kevesebb pénz jut. Az igazgató szerint ugyanezért a bérért inkább elmegy iskolába, aki teheti, ott jóval kevesebb a stressz. – Muszáj lenne visszacsábítani a szakembereket, újakat képezni, feltölteni az állományt, mert most óriási a túlterheltség. Gyerekek töltenek el hónapokat ih-ban (ideiglenes hatályú elhelyezés), ahol hivatalosan harminc, de legfeljebb hatvan napig lehetnének. A gyermekotthonokban nincs elég férőhely. Érdemes észben tartani, hogy ha most nem foglalkozunk ezekkel a gyerekekkel, akkor nekünk kell majd eltartani őket, amikor visszajutnak a szociális ellátásba hajléktalanként, vagy fogvatartottként a büntetés-végrehajtásba” – mondta az igazgató, aki korábban a Szabadon Pluszban arról beszélt: régebben az otthonokban élők nagy többsége megtalálta a helyét, ma már „nyolcvan százalék, aki elsüllyed”.
A szakember szerint egy komoly szakmai fórum összehívására lenne szükség, hogy őszintén feltárhassák a gyermekvédelmi rendszer nagyon komoly hiányosságait. „Ne csak az igazgatók legyenek ott. A nevelők képviselője, gyermekfelügyelőké, mindenkié, akinek köze van a rendszerhez. Adjunk valós képet arról, mivel küzd mondjuk az éjszakás, a nevelő, az iskolák, ahová ezek a gyerekek járnak. Mondják el a pszichológusok, hogy milyen lelki sérülésekkel érkeznek a gyerekek, és hogyan kell ezeket kezelni. Beszéljenek a családgondozók, vissza lehet-e egyes gyerekeket helyezni a családjukhoz. Először erre lenne szükség, ha változást akarunk – egy őszinte és átfogó helyzetelemzésre” – fűzte hozzá.
„Ahová én kerültem, eredetileg lánygyermekotthon volt, de aztán annyira megnőtt az állami gondozásba kerülő gyerekek száma, hogy a fenntartók már nem tudták kiküszöbölni, hogy fiúk, lányok vegyesen legyenek az otthonban. Az első pár évben még csak hét-nyolc éves kortól 18 évesig, de aztán egyre ment lejjebb a korhatár is. Az utolsó évemben már másfél éves gyerek is volt az otthonban” – meséli Mucsi Franciska, aki maga is bentlakó volt évekig, gyermekét is az otthon lakójaként szülte meg. Történetéről részletesebben a Szabadon riportjában mesélt.
Ráadásul szerinte nagy kihívást jelent az egyre gyakrabban képzetlen munkaerőnek, hogy az utóbbi időben már egyre jelentősebb számban érkeznek sajátos nevelési igényű gyerekek az otthonokba, akiknek teljesen más nevelési módszerekre lenne szükségük. „Mindezek ellenére rengeteg olyan nevelő van, aki harcol, küzd nap mint nap a gyerekért, aki nem adja fel, aki kitart. Őket kéne sokkal többször reflektorfénybe hozni! Én azok közé a szerencsés helyzetben lévő emberek közé tartozom, akiket nagyszerű emberek neveltek fel” – teszi hozzá Franciska.
Éveken, talán évtizedeken át próbáltak vészjelzést adni azok a gyermekvédelemben dolgozók, akik hivatásuknak tartják a nem a családjukban felnövő gyerekek sorsának egyengetését. A mindenkori kormány ugyan tett kezdeményezéseket a helyzet javítására, de ezek az esetek jó részében a hangzatos, kampányszerű nekilódulás után rövid idő után kifulladtak. Ilyen volt az 1997-es gyermekvédelmi törvény, amely a több száz fős nevelőotthonok kis létszámú gyermekotthoni hálózatba tagolását célozta meg. Ennek ellenére ilyen otthonok a mai napig működnek (már nem nevezik őket nevelőotthonnak). 2014 óta a nevelőszülői elhelyezés a prioritás a szakellátásba kerülő gyermek esetében. 2016. december 31-ig minden, családjából kiemelt 12 éven aluli gyereket nevelőszülőnél kellett volna elhelyezni. A Hintalovon Alapítvány tavalyi gyermekjogi jelentése szerint a hétezer, gyermekotthonban lakó gyerek közül mégis 1500-an voltak 12 évesnél fiatalabbak, köztük 821 csecsemő, és legalább kétezer nevelőszülő hiányzik a rendszerből.
